Ezen a hétvégén tartották Kecskemét új összművészeti fesztiválját, a Magyar Művészeti Akadémia sokszínű tevékenységét bemutató Művészetek Főutcáját. A rossz idő miatt a nagyszínházban megtartott eseményen Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója, a fesztivál ötletgazdája köszöntötte a megjelenteket, akik a Kodály Iskola műsorát, Eszenyi Enikő és Járai Máté duóját, valamint a Felhangolva című előadást is megtekinthették.
Svájcot és annak kultúráját ismerhették meg a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium diákjai Jean-Francois Paroz-nak köszönhetően. Pénteken ugyanis a svájci nagykövet tett látogatást az intézményben.
Jelentősen nőtt nyáron a Kecskeméten töltött nemzetközi vendégéjszakák száma. A nyár első két hónapjában 27 százalékkal több külföldi vendég szállt meg itt, mint egy évvel ezelőtt.
Kedden délelőtt megszólaltak az alpesi kürtök a Katona József Gimnázium dísztermében. A Svájci Napok programsorozat keretében a svájci nagykövet bemutatta hazáját a diákoknak.
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítást augusztus 21-25. között rendezte meg immár 27. alkalommal a Hírös Hét Fesztiválon, a Hírös Forrás szökőkút környékén. Kecskemét és térsége 12 települése mutatkozott be egy nagyszabású térségi seregszemlén, több mint 100 kiállítóval, 12 kulturális műsorral, kézműves bemutatókkal, értékesítőkkel és kistermelőkkel.
Új, de várhatóan hagyományteremtő kezdeményezésként az idei XXVII. Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállításon a térség települései között Kecskemét egyik városrésze Matkó is bemutatkozott.
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület ebben az évben ismét meghirdette a nagy népszerűségnek örvendő Aranyhomok Térségi Lekvárversenyt, immár nyolcadik alkalommal. Az idei megmérettetésen már zöldségkrémek és csatnik is versenyeztek.
Kinyitotta kapuit a Pannónia Virágai című kiállítás a Városháza díszudvarában. A közel 13.000 növényt felsorakoztató színpompás virág- és rózsakiállítás egyben a Hírös Hét Fesztivál egyik rendezvényhelyszíne is, ahol érdekes kulturális események váltják majd egymást egészen vasárnapig.
Kezdetét vette szerdán a Térségi Kertészeti és Élelmiszeripari Kiállítás Kecskemét főterén. 15 órától a szakmai zsűri értékelte a települések installációit, majd 17 órától került sor a hivatalos megnyitóra. A Hírös Forrás szökőkút körüli területen a környék 12 települése mutatkozik be az érdeklődőknek. A kiállítás és a kísérő programok egészen vasárnapig tartanak.
Az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, amely a Tourinform Kecskemét irodát is üzemelteti, egy új és egyedülálló marketingtevékenységgel áll elő 2024 augusztusától, Kecskemét és térsége turizmusának fellendítése érdekében. Az új kezdeményezés, az Aranyhomok Turisztikai Infókártya célja, hogy átfogó tájékoztatást biztosítson a térségbe érkezők számára, ezzel segítve őket szabadidejük tartalmas és kellemes eltöltésében – adta hírül Hamzáné Lakó Judit, a Kecskeméti Tourinform Iroda vezetője.
2024. augusztus 10-én kerül megrendezésre az idei Kecskeméti Kisvasúti Nap és Hajtányparádé. A kisvasúti nap hétvégéjén, augusztus 9-én, 10-én és 11-én is menetrend szerinti közlekedés lesz a kisvasút teljes vonalán Kecskemét – Jakabszállás – Bugac – Kiskunmajsa között.
Újra hallgathatunk élő cigányzenét a Bugaci Karikás Csárdában. A tradíciót a kormány „Muzsikáló Magyarország 2024” elnevezésű programjának köszönhetően tudják újraéleszteni. Radics Sándor és zenekara heti négy alkalommal 3 órán keresztül lép fel a csárdában. Július 19-én stábunk is meglátogatta a zenészeket Bugacon.
A nyári időszakban az átlagosnál többen kelnek útra négylábú kedvencükkel. A tavalyi év tapasztalatai és visszajelzései azt mutatták, hogy megnövekedett az igény a Balatonra utazók körében is, hogy kutyájukat is magukkal vigyék. Azonban az eddigi szabályozás szerint a kutyák szállítása csak zárt szállítóeszközben volt megengedett a helyjegy köteles vonatokon. Ezen változtat most a MÁV-START: az utaskéréseket figyelembe véve – 2024. június 26-tól tesztjelleggel – már zárt doboz nélkül, csupán szájkosár és póráz használata mellett is lesz lehetőség a balatoni InterCity és expressz járatokon négylábú kedvenceinkkel utazni.
Sergio Viti neve világszerte elismert az olasz gasztronómiában és a Magyarországon élő legkiválóbb olasz mesterszakács címe is az övé. Művészetéért rajong Ramazzotti, Franco Nero, Schwarzenegger, John Travolta, – hogy csak pár nevet említsünk a hírességek közül – de még a Forma 1-es versenyzők is, mint Alonso vagy Felipe Massa. A legjobb elismeréseket magának tudó olasz mesterszakács most a Ristorante il Gattopardo csapatát erősíti és ígérete szerint számos újdonsággal fog előrukkolni.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.