Kategória: Kecskemét
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1 találat
2025.11.01

Félelem nélkül a gyógyulás útján

A szív egészsége mindannyiunk közös ügye. A szív- és érrendszeri megbetegedések továbbra is vezető haláloknak számítanak világszerte, miközben számos eset megelőzhető lenne időben történő felismeréssel és életmódbeli változtatásokkal. A témával kapcsolatban szervez előadást a Bács-Kiskun Vármegyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat
2025.11.01

Menekülés a győzelembe

Az SG Kecskemét Futsal hétfőn és csütörtökön két roppant fontos bajnoki meccset játszik hazai környezetben. Az elsőt a Haladás ellen fogják megvívni, majd jön a H.O.P.E. három nappal később. Mindkét mérkőzésen a győzelem a legfontosabb, hiszen így lehet még esély kiharcolni a felsőházi rájátszást.
2025.11.01

A hazai szőlőtermesztés jövője a tét

Véget ér október 31-én a szőlő aranyszínű sárgaság elleni országos védekezés és felderítés, azonban továbbra is kiemelten fontos, hogy a szőlősgazdák betartsák a növény-egészségügyi előírásokat. A kormány a további védekezés érdekében szigorította a megműveletlen szőlőültetvényekre vonatkozó szabályozást, valamint a hegyközségek bizonyos növényvédelmi beszerzéseire ezentúl könnyített közbeszerzési szabályok lesznek érvényesek - közölte Nagy István agrárminiszter, a tárca MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025.10.31

Ma van a reformáció napja - Varga Nándor elnöklelkésszel beszélgettünk

A reformáció napja több protestáns egyházban október 31-én tartott ünnepnap, annak emlékére, hogy a hagyomány szerint 1517-ben ezen a napon függesztette ki Luther Márton a wittenbergi vártemplom ajtajára a bűnbocsátó levelek árusításával kapcsolatos 95 tételét. Az emléknap apropóján kapcsán volt a KTV vendége Varga Nándor a Kecskeméti Református Egyházközség elnöklelkésze
2025.10.31

Kistermelők figyelem! Újra REL Expo Bács-Kiskunban

Idén novemberben ismét Bács-Kiskun vármegye ad otthont az ország egyik legfontosabb vidéki szakmai eseményének, a REL Expo és Konferenciának. Az itt bemutatott eszközök – többek között mini malom, sajtkád, gyümölcsfeldolgozó, csomagoló anyagok – és szolgáltatások a kistermelőknek jelentenek segítséget.
2025.10.31

Highlights of Hungary különdíjat kapott Bán János, a Hunyadi regények írója

A Highlights of Hungary díjkiosztó gálán csütörtök este különdíjban részesült írói tevékenységéért Bán János Kecskemét kulturális ügyekért felelős alpolgármestere. A Highlights of Hungary 2013 óta minden évben összegyűjti azokat a személyeket és közösségeket, akik munkájukkal, eredményeikkel példaértékűt alkottak az elmúlt évek során.
2025.10.31

Piarista paptanárokra emlékeznek Kecskeméten

„Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok!" Ezzel a mottóval rendezi meg idén Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és az Alföld Idegenforgalmáért Alapítvány a 14. egyházi emlékkonferenciát, amelyen két piarista paptanár, Balázs Gergely és Szabó István életútját és munkásságát állítják a figyelem középpontjába. A rendezvény fővédnöke dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye érseke és Szemereyné Dr. […]
2025.10.31

Boldogságot vittek a kórház kis betegeinek

Felícián, a boldogságárus látogatott el a kórház gyermekosztályára, hogy mesékkel vidítsa fel a kis betegeket. A Ciróka Bábszínház legújabb kórházi előadása, Fülöp József egyszemélyes játéka a Harlekin Bábszínházzal való közös produkcióként született meg. A házi bemutató után most láthatta először a gyermekosztály közönsége, nem csak a gyerekeket, hanem a kórház munkatársait is elvarázsolta A boldogságárus meséje című produkció.  
2025.10.31

Új otthontámogatási program indul a közszolgálatban dolgozóknak

A kormány új, alanyi jogon járó otthontámogatási programot indítana a közszolgálatban dolgozók számára, amely éves szinten akár egymillió forintos lakhatási segítséget biztosítana. Az otthontámogatás kérelemre nyújtható támogatás lenne, amely lakáskölcsön felvételét vagy törlesztését segítené, és akár 25 millió forintos megtakarítást is jelenthetne egy hosszú távú hitel esetében.
2025.10.31

A szolgáltató még novemberben is elszállítja a lakossági zöldhulladékot

A hűvösebbre fordult idő miatt egyre több a lehulló falevél a városszerte. A hulladékszállító cég november végéig viszi el a zöldhulladékot a kecskeméti ingatlanokról. A szolgáltató arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy amennyiben nagyobb mennyiségű zöldhulladék keletkezik az ingatlannál, abban az esetben van lehetőség ügyfélszolgálatukon DTKH felirattal ellátott, lebomló zsákot is beszerezni.
2025.10.30

Toborzó napot tart a Kecskeméti TE Labdarúgó Akadémia - Marton Gábor volt a Kiemelő vendége

A Kecskeméti TE Labdarúgó Akadémia Tehetségközpontként működik a Magyar Labdarúgó Szövetség rendszerében. Célja, hogy a régió központi tehetségműhelyévé váljon, ahol a helyi klubokkal, edzőkkel és intézményekkel való együttműködés nemcsak formális, hanem valódi szakmai partnerséget jelent. November 2-án, nyílt toborzó napot szervez az akadémia, amelyről Marton Gábort, a KTE Grassroots koordinátorát kérdeztük a Kiemelőben.