Kategória: Kecskemét
Keresés
Dátum választó
Rendezés
1388 találat
2024.10.24

Zajlik az önkormányzati intézmények energetikai fejlesztése Kecskeméten

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata „Szociális és nevelési intézmények fejlesztése, valamint IKT eszközök beszerzése” című projektje 809,60 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesült, melynek köszönhetően köznevelési, szociális és gyermekjóléti feladatokat ellátó önkormányzati tulajdonú intézmények energetikai célú felújítása valósul meg. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretén belül megvalósuló projekt célja az épületek hőveszteségeinek csökkentése, elősegítve a közintézmények hatékonyabb energiahasználatát és a működtetési költségek csökkentését.
2024.10.23

Mikulásmese – az igaz mese

Október 22-én este a Hírös Agóra Kultkaszinóban élettörténeti beszélgetést rendeztek a 84 éves Mikulás Ferenc producer, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezetőjének tiszteletére. A rendezvény első felében rövid koncerttel tisztelgett az ünnepelt előtt az 55 éves Kaláka Együttes, majd dr. Kollarik Tamás, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem docense beszélgetett Mikulás Ferenccel, életének és messze földön híres munkájának néhány meghatározó mozzanatáról.
2024.10.23

Október 23-i megemlékezés Kecskeméten

Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére városi megemlékezést tartanak október 23-án, szerdán délután 14 órakor a Szabadság téri emlékműnél. A rendezvényen Cey-Bert Róbert ’56-os szabadságharcos, író tart emlékező beszédet. A rendezvényen „Tűz és Vér” címmel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház emlékműsora is látható majd. A megemlékezés végén koszorúzásra kerül sor.
2024.10.22

Két hidrogén üzemanyagcellás autóbusz áll forgalomba a HUMDA támogatásával Kecskeméten

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán két modern, környezetbarát autóbusz beszerzésére nyertek lehetőséget Kecskemét városa a Zöld Busz Program keretében. A megyeszékhelyen 2 hidrogén üzemanyagcellás autóbusz állhat forgalomba a következő években. A pályázat szerinti beruházások megvalósításához szükséges forrásokat az Energiaügyi Minisztérium biztosította. A pályázatok célja, hogy a közlekedés károsanyag és üvegházhatású gáz kibocsátása minél gyorsabban csökkenjen és a hazai tömegközlekedés járműállománya megfelelő ütemben modernizálódjon, ezzel elősegítve, hogy az ország 2050-re elérje a klímasemlegességet.
2024.10.22

Az én fám, elsős lettem!

Lelkes kisiskolások sorakoztak a Lánchíd Utcai Iskola előtt kedden délután. A kis növendékek maguk is növendék fákat ültettek el immáron 6. alkalommal a környezettudatosság és a gondoskodás jegyében. Az eseményen az iskola igazgatója, Boldog Andrea mellett részt vett Gál Zsombor, a Széchenyiváros önkormányzati képviselője, valamint dr. Salacz László országgyűlési képviselő is.
2024.10.22

Kibertámadás érte a DTkH-t

Zsarolóvírust kapott a DTKH Nonprofit Kft., emiatt nem tudják átvenni a lakossági hulladékot a Kisfái telephelyen. A hulladékudvarokban azonban továbbra is a megszokott módon fogadják a lakossági hulladékot. A cég megtette az ügyben a feljelentést a rendőrség felé.