Kategória: Kultúra
Keresés
Dátum választó
Rendezés
23 találat
2024.07.18

Új intézményvezetők Kecskeméten-Dr. Ittzés Tamás lett a Kodály Iskola főigazgatója

Augusztustól új igazgatók kezdik meg munkájukat több kecskeméti oktatási intézményben. A Kecskeméti Tankerületi Központ tájékoztatása szerint új vezetője lesz többek között a Kodály Iskolának, amelyet a következő tanévtől dr. Ittzés Tamás vezet majd. A Kadafalvi Általános Iskola tagintézmény-igazgatói pályázata viszont eredménytelen volt, ezért itt a központi intézmény vezetője tesz majd javaslatot a feladat ellátására.
2024.07.17

Ismét Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten - Egy héten keresztül 9 helyszínen 11 főesemény, 7 kísérőprogram

Július 22-én indul a Kodály Művészeti Fesztivál Kecskeméten. A rendezvénysorozat idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. Egy hét leforgása alatt neves hazai és nemzetközi művészek adnak majd koncerteket a város több helyszínén. A Kodály Művészeti Fesztivál keretében a magyar és nemzetközi zenei élvonal és a kecskeméti művészeti élet legkiválóbbjaival találkozhatnak azok, akik maradandó élményt nyújtó szórakozásra vágynak. A részletekről nyilatkozott Barta Dóra a szervező Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központ Nonprofit Kft. ügyvezető-igazgatója.
2024.07.15

MetroPOLICE - Újra bűnügyi filmfesztivál a Hírös Agóra Otthon moziban

Hírös Agóra Otthon mozija újra megszervezi a MetroPOLICE Bűnügyi Filmfesztivált. Nevezni magyar vagy magyar koprodukcióban készült alkotásokkal lehet, nagyjátékfilm, dokumentumfilm és kisjátékfilm (élőszereplős vagy animáció) kategóriában 2024. augusztus 31-ig. Az alkotásokat 2024. szeptember 26-30. között láthatja a kecskeméti közönség, izgalmas programok kíséretében.
2024.07.13

Nomád esküvőt is rendeznek az idei Kurultajon Bugacon

Új programelemekkel bővül idén a Kurultaj. A háromnapos eseményre megépül újra a hatalmas nomád tábor, de számos sportverseny, előadás is látható lesz, valamint sor kerül majd a honfoglalás-korát megidéző nomád vonulásra és a seregszemlére, melyen több száz lovas, gyalogos harcos mutatkozik majd be. A Magyar Turán Szövetség augusztus 9. és 11. között rendezi meg Európa legnagyobb hagyományőrző ünnepét Bugacon
2024.07.12

10 nap múlva kezdődik a Kodály Művészeti Fesztivál

Kecskemét egyik legrangosabb nyári rendezvénysorozata július 22-én veszi kezdetét. A Kodály Művészeti Fesztivál számos programja között minden nap lesz komolyzenei esemény. A nyitónapon a KultKaszinóban az ország egyik legpatinásabb kvartettje, az 1966-ban alakult Kodály Vonósnégyes játékában gyönyörködhetnek majd a zeneszeretők. A Falvay Attila, Bangó Ferenc, Tuska Zoltán és Éder György alkotta kamaraegyüttes műsorán Mozart, Kodály és Mendelssohn művei szerepelnek.
2024.07.11

Harmadik hete tart a Grapevine Tánctábor

Egy hét intenzív tánctábor felér akár egy féléves vagy éves oktatással is. Ez a tapasztalata a közel harminc éve táboroztató Grapevine Tánciskolának. A képzett táncpedagógusokból álló csoport kétszáz gyermekkel foglalkozik nyaranta. A gyermekek kedvükre választhatnak a hip-hop, a modern-, és showtánc, valamint az akrobatika közül.
2024.07.11

40 órányi jazz és swingtánc vár ránk a Domb Beachen

Vízpart, fülbemászó muzsika, hideg sör és finom falatok – kell-e ennél több egy szabadtéri családi fesztivál sikeréhez? Erre a receptre épült a BOHÉM JAZZFŐVÁROS fesztivál, amely már nyolcadik éve csábítja Kecskemétre a klasszikus jazz szerelmeseit. Az augusztus 1-jétől 4-ig tartó jazzünnepről Ittzés Tamás fesztiváligazgatót kérdeztük.
2024.07.10

Múzsa - Hollókői Huba a Panula-karmesterkurzusról

Hollókői Huba, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője volt a KTV kulturális magazinja, a Múzsa legutóbbi adásának vendége. Kriskó János szerkesztő-műsorvezető a neves finn karmester, Jorma Panula Kecskeméten tartott karmesterkurzusáról beszélgetett Hollókői Hubával, aki maga is Panula mester tanítványa volt a helsinki Sibelius Akadémián és számos mesterkurzuson.
2024.07.09

A Hírös Lovarda a lovaskultúra oktatási központjává válik

Átadták a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Nemzeti Lovaskultúra Oktatási és Képzési Központját Kecskeméten kedden délelőtt. Az épületkomplexumban az általános iskolások, az egyetem hallgatói és testnevelő tanárok tanulhatják szeptembertől a lovas kultúrát. Cél, hogy minden járásban elérhető legyen a lovaglás, valamint hogy a Kárpát-medence lovas központjává váljon a Hírös Lovarda, melyet az építő B. Tóth Ferenc ajánlott fel az államnak.
2024.07.07

Megmozdult a föld a 400 szürkemarha vonulásától

Nem mindennapi látvány volt, ahogy közel 400 szürkemarha átvonult a Tisza-hídon. Tiszaalpárról indultak az állatok szombaton kora reggel, és fél 10 magasságában érkeztek meg. A gulya kíséret, ostorcsattogtatókat is kapott, köztük volt Bársony Anett világbajnok ostorpattogtató is. A hajtás után az Agrohof Kft. telephelyén zajlottak a programok, ahol többet között egy 400 kilós ökröt is megsütöttek.
2024.07.07

Könyvajánló – W. Sommerset Maugham: Zsákutca

Az irodalomkritika egy része főként mint klisékből építkező bestseller-szerzőt tartja számon Sommerset Maugham-ot, de ez a róla alkotott képnek csak egy szegmense. Noha nem merészkedik vállaltan a mélypszichológia vizeire, mesterien feltérképezett módon körbehajózza az emberi lélek megnyilvánulásait, egy-egy személyiség, a jellem és a sors összefüggésrendszerét. Nichols kapitány, Fred és Saunders doktor egy életre megmaradnak emlékezetünkben, akár a nagyregények hősei.