Kategória: Térség
Keresés
Rendezés
2025.04.06

Idén még hülyébbre sikeredett a Hülye Járás Napja

Szombaton délután ismét ellepték a kacagásra hangolt, különös járású emberek Kecskemét főterét, ahol immár negyedik alkalommal rendezték meg a Hülye Járás Napját. A Monty Python legendás „Hülye Járások Minisztériuma” című jelenete ihlette flashmob idén is óriási sikert aratott: közel 400 résztvevővel újabb rekordot döntött a hírös városban.
2025.04.03

9 gyógypedagógiai intézmény csapata mérte össze tudását a kecskeméti EGYMI-ben

A tanulásban akadályozott tanulók nevelését, oktatását ellátó általános iskolák diákjainak 48. Országos Komplex Tanulmányi Versenyének Bács-Kiskun vármegyei fordulója zajlott csütörtökön a Kecskeméti EGYMI-ben. 9 gyógypedagógiai intézmény csapatának, összesen 36 tanulója mérte össze tudását 4 tantárgyból.
2025.04.02

Madárinfluenza – Védő- és megfigyelési körzet Kecskeméten is

A madárinfluenza terjedése miatt a Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal a térség 36 településén, többek között Kecskeméten is elrendelt megfigyelési körzetet. Mindez azt is jelenti, hogy a a települések határán a fő közlekedési utakon „Madárinfluenza felügyeleti (megfigyelési) körzet” feliratú táblát kell elhelyezni.
2025.03.27

Mindent bele, szelektálj okosan! Kampány indult a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítésére

Az egész régióra kiterjedő, átfogó kampányt indít a DTkH Nonprofit Kft. a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítése érdekében. A cél, hogy a mostani 35 %-ról 65 %-ra növekedjen a szétválogatott hulladék mennyisége. A kampány az óvodás és iskolás korosztályt is oktató programokkal szólítja meg, az önkormányzatok számára pedig szelektív hulladékgyűjtő versenyt hirdetnek meg, értékes nyereményekért.
2025.03.27

Két hetes burkolatfelújítás kezdődött az M5-ösön

Az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a 110-es és a 114-es kilométerszelvények között Kiskunfélegyháza térségében 2025. március 26-tól várhatóan 2025. április 9-ig burkolatfelújítási munkálatokat végeznek, amelynek ideje alatt forgalomterelés zajlik. Az AKA Zrt. a munkálatok okozta forgalomkorlátozások miatt a közlekedők szíves türelmét kéri.
2025.03.25

Patikusok és egy háziorvos a vádlottak padján

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vesztegetés, gyógyszerhamisítás, hamis magánokirat felhasználása és személyes adattal visszaélés miatt emelt vádat abban az ügyben, amelynek vádlottjai patikusok és egy háziorvos bevonásával hamis vényekkel többezer doboz opioid-típusú fájdalomcsillapítót szereztek meg, hogy azokkal ellenőrizetlenül kereskedjenek.
2025.03.22

Csudájára járnak a matkói barackfáknak

Szegedről, sőt még Debrecenből is érkeztek arra az Értékjáró Sétára, melyen ma Matkó értékeivel lehetett megismerkedni. Nem véletlen ez a nagy érdeklődés, a program országos hírnévre tett szert. Az értékjáró séta sorozatot 2021-ben hívta életre az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület, a mai volt a 19. állomás.
2025.03.22

Megfestelek égszínkékre - kékfestő mesterség szakmai napot tartottak

A 40. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretein belül rendezte meg szombaton a Népi Iparművészeti Gyűjtemény a kékfestő mesterség szakmai napját, „Megfestelek égszínkékre” címmel. A rendezvény a múzeum időszakos kiállításához, a „Kékfestő mesterség Bács-Kiskun vármegyében” című kiállításhoz kötődött. A meghívott szakemberek, előadók, mint például Dr. Méri Edina, kékfestő kutató és Sárdi János kékfestő mester, népi iparművész, a mesterség titkairól, történelméről és jövőjéről tartottak előadást.