Sajtótájékoztatót tartott a baloldali frakció

2025. 03. 25., 18:38
Az Állami Számvevőszék Neumann János Egyetemért Alapítványról szóló elmarasztaló jelentése miatt tartott sajtótájékoztatót szerdán délelőtt a Szövetség a Hírös Városért Egyesület. Kopping Rita, a Szövetség a Hírös Városért Egyesület elnöke, a baloldali frakció tagja a témában elmondta, „Az Állami Számvevőszék több bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett a Magyar Nemzeti Bankhoz kötődő alapítvány gazdálkodása miatt.”

„Az ÁSZ ugyanerre a megállapításra jutott a Neumann János Egyetemért
Alapítvány ellenőrzése során is”- idézte fel Kopping Rita. Király József
frakcióvezető pedig arról beszélt, hogy az Ász megállapításai aláássák a
közbizalmat és firtatta Kecskemét két vezetőjének, Szemereyné Pataki Klaudia
polgármesternek és Gaál József alpolgármesternek a szerepét. Dr. Siposné
Bodrozsán Alexandra, frakcióvezető-helyettes felolvasta azt a nyílt levelet, amit
aztán fölvittek a két városvezető irodájába. Gyuris Dávid, szintén a frakció tagja
elmondta, hogy április 2-ára a Városháza elé tüntetést szerveznek.