Pilóták, katonák, egészségügyi szakemberek és a Kecskeméti Televízió munkatársai is bemutatkoztak pénteken délelőtt a Kadafalvi Általános Iskola pályaorientációs napján. A diákok játékos feladatokon keresztül ismerkedhettek különböző hivatásokkal, a legkisebbek pedig riporterként is kipróbálhatták magukat. A rendezvény nemcsak élményeket, hanem a továbbtanuláshoz is hasznos ismereteket kínált.
Milyen érzés pilótának, egészségügyi dolgozónak vagy éppen riporternek lenni? A Kadafalvi Általános Iskola pályaorientációs napján erre is választ kaphattak a diákok. A szervezők idén is számos szakma képviselőit hívták meg, hogy a gyerekek testközelből ismerhessék meg a különböző hivatásokat.
Az első osztályosokhoz a Kecskeméti Médiacentrum munkatársai is ellátogattak. A kisdiákok nemcsak a televíziós munkáról hallhattak, hanem a kamera elé is állhattak. Egymást kérdezve próbálhatták ki, milyen riporterként és interjúalanyként szerepelni.
— Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? — Tűzoltó! — Balett-táncos!
— hangzottak a válaszok.
”
Míg a kisebbek az álmaikról meséltek, a felső tagozatosok közül többen már konkrét tervekkel érkeztek a pályaorientációs napra.
— A Bolyaiba szeretnék menni és fogok felvételizni a Jazz konzervatóriumba Budapesten. Nagy álmom, hogy zenész legyek, nem realisztikus, de azért örülnék, ha sikerülne
— árulta el a Kecskeméti Médiacentrum stábjának László Hunor, az intézmény 8. osztályos tanulója.
”
A diákok a Neumann János Egyetem hallgatóinak köszönhetően a járműfejlesztés világába is betekintést nyerhettek, és közelről láthatták az egyetem versenyautóját.
Sőt, a repülőgép-pilóták speciális felszereléseivel, köztük az oxigénálarccal is megismerkedhettek.
Az egészségügyi szakemberek több állomáson várták a gyerekeket. A diákok a többek között az életfunkciók mérésével, az újraélesztéssel és a tudatmódosító szerek érzékelésre gyakorolt hatásával is megismerkedhettek.
Az úgynevezett részeg szemüvegben még egy egyszerűnek tűnő feladat is komoly kihívást jelentett. A játékos feladatokkal a fiatalok közelebb kerülhettek az egészségügyi hivatásokhoz, miközben a szakemberek a munkájuk iránti elkötelezettségüket és a szakma szeretetét is igyekeztek átadni nekik.
— A szakdolgozói kamara felvállalta a gyerekeknek a pályaorientációs érzékenyítését. Különböző iskolákban veszünk részt különböző szakterületekkel, illetve játékos vetélkedőkkel, interaktív játékokkal, hogy a pályaválasztás előtt álló, főleg hetedikes, nyolcadikos diákokat egy picikét a szakma felé terelgessük. Különböző szakterületek jelentek ma itt meg. Az alsósoknak általában a belgyógyászati jellegű kardiológiai, életviteli, egészséges táplálkozással kapcsolatban tartottunk interaktív játékokat. Megmutattuk, hogyan tudnak pulzust mérni, hogyan figyeljenek a szüleikre, hogyha esetleg ők krónikus betegek. A nagyobbaknak olyan eszközöket tudtunk hozni, amivel például a drogos, illetve az alkoholos befolyásoltság állapotát próbáljuk érzékeltetni velük
— mondta Kovács Viktória, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének oktatási bizottsági elnöke.
”
A pályaválasztás előtt álló nyolcadikosok számára különösen fontos, hogy minél több lehetőséget megismerjenek, mielőtt döntenek a továbbtanulásról.
— Szerintem nagyon érdekes dolgokat tudhattunk meg a különböző, már tapasztalt felnőttektől, a pályaválasztásról. Szerintem hasznos lehet, mert nem mindenki találta még ki, hogy pontosan mit szeretne és hova szeretne menni. Bár én már pontosan tudom, hogy én az egészségügy felé szeretnék indulni, de még közel sem biztos, hogy ez lesz a végső állomása az életemnek
— hangsúlyozta Csaplár Sára 8. évfolyamos tanuló.
”
A pályaorientációs nap a 2017 óta része a tanév rendjének. A Kadafalvi Iskola évről évre igyekszik bővíteni a bemutatkozó szakmák körét.
— Az idén bemutatkoztak nálunk a kecskeméti repülőtér pilótái, a katonai toborzóiroda munkatársa, egészségügyi szakdolgozók, a Kecskeméti Televízió. A mentősök munkájával is megismerkedhettek a gyerekek, az asztalos szakmával és egy növényvédő szakember feladatait is megtekinthették, valamint hogy az újdonságot is ö követni tudjuk, meghívtuk a Neumann János Egyetem Innovatív Járművek és Anyagok Tanszékének hallgatóit, és a gyerekek az ő munkájukon keresztül már most láthatják, hogy-hogy milyen izgalmas, milyen jövőbe mutató lehetőségek várnak rájuk a munkaerőpiacon
— mondta Magyar Ildikó tagintézmény-igazgató.
”
Az intézményben már hatodik osztálytól megkezdődik a diákok tudatos felkészítése a pályaválasztásra.
— Van egy kollégánk, aki óraadó nálunk és nagyon otthon van ebben a témában, és ő már tanácsadóként is működik. Tehát minden gyerek, aki megkeresi, megvizsgálja és konkrét tanácsokkal el tudja látni, hogy számára mi lenne az ideális irány, hova jelentkezzen, ahova biztosan felveszik. Szülői értekezleteket tartunk már hatodik, hetedik osztálytól. Részt veszünk a városi rendezvényeken, amik pályaorientációs célúak, úgyhogy azt gondolom, hogy hetedik osztály év végére nyolcadik osztály elejére kialakul az elképzelésük. De természetesen lehet, hogy most egy ötödikesben felébredt a vágy, hogy pilóta vagy katona legyen, vagy bármi más, ami esetleg felkelthette az érdeklődését
— tette hozzá az igazgató.
”
Az iskola vezetése abban bízik, hogy a személyes élmények segítenek a fiataloknak megtalálni azt az utat, amelyen a későbbiekben szívesen elindulnak.