Ugyanazok a szavak, mégis más jelentés - Fiatalok és idősek keresték a közös hangot Kecskeméten

Különleges találkozót és eszmecserét szerveztek „Ugyanazt halljuk, de ugyanazt értjük?” címmel kedd délután Kecskeméten. A Neumann János Egyetemen közel száz fiatal és idősebb résztvevő gyűlt össze, hogy közösen gondolkodjanak a kommunikációról és a generációk közötti kapcsolódásról.

A program célja a párbeszéd, a kölcsönös megértés és a tudásmegosztás erősítése volt, három interaktív, élményalapú workshop keretében. Az eseményről Rigóné Kiss Éva a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti csoportjának vezetője, a Városi Civil Kerekasztal egyik gesztora nyilatkozott.

Rigóné Kiss Éva hozzátette, hogy megkeresték az egyetemi Közös Pontot, és azt javasolták, hogy ők meghívják az idősebbeket, az egyetem pedig összegyűjti a fiatalokat. Ez jól sikerült, mert 50 szenior és ugyanannyi diák jött el, akik közösen csoportokban különböző témákat jártak körül.

A rendezvényen Dr. Sági Norberta az egyetem rektorhelyettese is köszöntötte a rendezvény résztvevőit, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy egy digitális forradalomban élünk. Az egyetemen „baby boomerek”, „X” „Y” generációs tanárok oktatnak, miközben „Z” generációs diákok ülnek a padokban. Nagyon fontos egymás megérteniük a különböző korokban és körülmények között született embereknek.

A megnyitó után az esemény résztvevői három különböző programon vehettek részt. A jelenlévők megismerhették egymás élethelyzetét, kihívásait, társadalmi elvárásait és meghatározó élettapasztalatait. Személyes történeteken és emlékeken keresztül fedezhették fel, hogyan formálják az eltérő generációs tapasztalatok az egyének gondolkodásmódját, értékrendjét és identitását.

Az első címe Életfeladatok, fordulópontok, emlékek és generációs identitás volt. Ennek keretében a résztvevők megismerhették egymás élethelyzetét, kihívásait, társadalmi elvárásait és meghatározó élettapasztalatait. Személyes történeteken és emlékeken keresztül fedezhették fel, hogyan formálják az eltérő generációs tapasztalatok az egyének gondolkodásmódját, értékrendjét és identitását.
A második program címe az „Ugyanazt mondjuk, mégis mást értünk?” volt. A workshop a különböző korosztályok nyelvhasználatával, kommunikációs szokásaival és hétköznapi félreértéseivel foglalkozott.
A harmadik pedig az „Ha az én szememmel látnád…”címmel futott. A résztvevők interaktív gyakorlatokon keresztül ismerhették meg egymás mindennapi kihívásait és gondolkodásmódját. A foglalkozás középpontjában a generációs sztereotípiák lebontása, az empátia fejlesztése, a kölcsönös tudásátadás és a közös problémamegoldás állt.
Az esemény késő este fejeződött be.