Újabb eredményes év – lezárta 13. szezonját a Kosárlabda Akadémia

Több száz edzés, számtalan mérkőzés és rengeteg közös élmény. A Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia évzáró ünnepségén nemcsak az eredményeket ünnepelték, hanem azt az utat is, amelyet a fiatal sportolók végigjártak az elmúlt szezonban.
Az ünnepséget Dr. Fekete Gábor alpolgármester nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta, hogy egy ilyen évzáró jóval többet jelent a megszerzett helyezéseknél és érmeknél.

Az alpolgármester külön méltatta az edzők munkáját, akik nem csupán sportolókat nevelnek, hanem közösséget is építenek. Mint mondta, az akadémián a fiatalok megtanulják az összetartást, a fegyelmet, a kitartást és azt is, hogy együtt küzdeni, majd együtt örülni a sikernek különleges élmény. Köszönetet mondott a szülőknek is, akik a háttérből segítik gyermekeiket, biztosítva számukra a sportolás feltételeit, valamint kiemelte a példaképek fontosságát, akik megmutathatják a fiataloknak, milyen út vezethet a magasabb szintű sportkarrierhez.
Tizenhárom év, tizenhárom üzenet
A rendezvényen levetítették az akadémia elmúlt szezonját összegző kisfilmet, amely a tizenharmadik évad legfontosabb üzeneteit foglalta össze. A film tizenhárom kulcsszó köré épült: rendszeresség, fejlődés, céltudatosság, elhivatottság, szenvedély, siker, közösség, fegyelem, alázat, küzdőszellem, önbizalom, bajtársiasság és maga az akadémia. A videó azt mutatta be, hogy a sport milyen értékeket adhat a fiataloknak a pályán és azon kívül egyaránt.
Az eredmények mellett a fejlődés a legfontosabb
Az évadot Ivkovicné Béres Tímea, a Kecskeméti Junior Sport Nonprofit Kft. ügyvezetője és a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatója értékelte. Beszédében hangsúlyozta, hogy a szezon mögött rengeteg munka, akaraterő, sikerélmény és kudarc áll, ugyanakkor a legnagyobb eredmény mégis a gyermekek fejlődése.

Az eredmények azonban önmagukért beszélnek. Az akadémia 16 versenyzőcsapattal és 12 iskolai csoporttal, összesen 28 csapattal vágott neki az évadnak. A fiatalok közül többen országos döntőkbe jutottak.
A szakmai igazgató részletesen ismertette a fiú szakág eredményeit is.
Az U11-es korosztály két együttese, az Alfák és a Jégtörő Matyik egyaránt bejutott az országos döntőbe, ahol aranyérmet szereztek. Az U12-es Párducok jelentős fejlődésen mentek keresztül, míg az U12-es Jégtörők az országos döntő hetedik helyén végeztek, emellett több nemzetközi tornán is szerepeltek. Az U13-as csapat a 42. helyen zárt, az U14-es A csapat pedig a B döntőben hatodik lett, összesítésben pedig a 14. helyet szerezte meg. Az U16-os B csapat regionális döntőig jutott és nemzetközi tornán is részt vett Csehországban, míg az U16-os A csapat megnyerte a B döntőt, így országosan a kilencedik helyen végzett.
Egy egész közösség munkája áll a sikerek mögött
Ivkovicné Béres Tímea külön köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárulnak az akadémia működéséhez. Beszédében hangsúlyozta azt is, hogy az akadémián a minőségi munka kiemelt szerepet kap. A fiatal sportolók sporttudományos háttértámogatást, diagnosztikai vizsgálatokat, dietetikai segítséget, gyógytornászi és erőnléti támogatást kapnak annak érdekében, hogy fejlődésük a lehető legjobb körülmények között történjen.
Díjak és elismerések
Az évzáró egyik legfontosabb része az elismerések átadása volt. A Hónap Csillagai díjat májusban az U12-es Amazonok leánycsapata és Futó Tibor (U12) kapta. Június hónap legjobbjainak Merkovic Szelinát (U11) és Győre Koppányt (U14) választották.

A gála egyik megható pillanata volt a Nívó-, vagyis a Minőség Díj átadása, amelyet idén Burján Bianka vehetett át. A szakember egykor maga is az akadémia növendéke volt, majd edzői diplomájának megszerzését követően visszatért az intézménybe, hogy tudását és tapasztalatait a fiatal generációk szolgálatába állítsa. Méltatásában kiemelték elkötelezettségét, rendkívüli munkabírását és azt a példaértékű hozzáállást, amellyel nap mint nap a gyermekek fejlődését segíti. Sokoldalú szakemberként nem ismer lehetetlent, ha az akadémia érdekeiről vagy növendékeinek támogatásáról van szó. Az elismerés átadását követően a közönség hosszan tartó, vastapssal köszöntötte a díjazottat.

Példaképek a fiatalok előtt
Az ünnepség egyik leginspirálóbb pillanata a magyar válogatott kosárlabdázókkal és a fiatal tehetségekkel folytatott beszélgetés volt. A résztvevők között volt Somogyi Ádám (Szolnok) és Török Ágnes (Pécs), valamint az akadémia saját nevelésű játékosa, Asztalos Miklós is.

A fiatal kecskeméti játékos különösen sikeres idényt tudhat maga mögött: aranyérmet szerzett a Diákolimpián, bronzérmes lett az U19-es bajnokságban, az U21-es döntőben pedig a második legértékesebb játékosnak választották. Emellett korosztályos válogatott, és már a KTE felnőttcsapatában is bemutatkozhatott.

Már a következő szezonra készülnek
Bár az akadémisták előtt most a pihenés időszaka következik, a háttérben már zajlik a következő évad előkészítése. Megkezdődtek a csapatok átadása, az edzői feladatok egyeztetése, valamint a legtehetségesebb játékosok közül többen válogatott meghívót kaptak.
A cél továbbra is változatlan: fejlődni, közösséget építeni és minél több tehetséget eljuttatni a legmagasabb szintre.
