Újjáalakul a polgárőrség Hunyadivárosban – az adventi vacsorán érkezett a jó hír
Idén már húsz esztendeje annak, hogy Pászti András, Hunyadiváros önkormányzati képviselője hagyományteremtő szándékkal megszervezte az első adventi vacsorát a városrészben. Évről évre azokat a segítőket, támogatókat hívják meg a rendezvényre, akik az esztendő folyamán legtöbbet tettek Hunyadivárosért.
A több mint száz főből álló vendégkörben megjelentek az Akikért a déli harang szól a Hunyadivárosban Egyesület és a városrészi tanácsadó testület tagjai, civil szervezetek, egyesületek, vállalkozások képviselői, akik előtt Pászti András beszámolót tartott az eltel esztendő legfontosabb eseményeiről.
A vacsorán toborzó listát adtak körbe az asztaloknál, melynek eredményeként megduplázódott az Akikért a déli harang szól a Hunyadivárosban Egyesület taglétszáma, illetve a helyszíni jelentkezéseknek köszönhetően januárban újra megalakulhat a városrészi polgárőrség, melynek köszönhetően még jobb lehet Hunyadiváros közbiztonsági helyzete.
Az esemény végén kihirdették a jótékonysági gyűjtés eredményét is: a résztvevők 120 ezer forintot adtak össze három rászoruló helyi lakos megsegítésére.