Ünnepi megemlékezés a Nemzeti Összetartozás Napján
Tóth-Birtan Csaba Sepsiszentgyörgy alpolgármestere mondott beszédet Kecskeméten a Nemzeti Összetartozás Napján
Az Országgyűlés 13 évvel ezelőtt döntött arról, hogy június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja legyen. Ma országszerte és az egész Kárpát-medencében megemlékezéseket tartanak. Kecskeméten, az Országzászlónál tartottak emlékezőműsort. A köszöntő beszédet Sepsiszentgyörgy alpolgármestere mondta. Tóth-Birtan Csaba kiemelte, Trianon nem csak a térképet rajzolta át, hanem a magyar lelket is. Fontos, hogy minden nemzet gondoskodjon az övéiről, akárhány országhatáron át sodorja is őket az élet.
Tóth-Birta Csaba azt mondta, érzik Székelyföldön, hogy a nemzet részei, nincsenek magukra hagyva a mindennapi küzdelmeikben. Az alpolgármester kiemelte, természetes számukra, hogy Kecskeméten és Székelyföldön magyarul beszélnek. Azonban máshol nem így van.
Itt akkora a beolvadási kényszer, hogy az erős segítő szándék nélkül nem is lenne lehetséges a megmaradás – hangsúlyozta az alpolgármester.
A beszédet koszorúzás követte az Országzászlónál.
A megemlékező műsorban közreműködött Hegedűs Zoltán, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze, a Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület, Balogh Lili, a Kecskeméti Kodály Iskola Zeneművészeti Szakgimnáziumának 11. osztályos tanulója, akit zongorán kísért Seres József, felkészítő tanára: Mudrák Mariann.