XVI. Városi Civil Korzó lesz Kecskeméten szeptember 6-án

2024. 09. 04., 17:47
A Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal 2024. szeptember 6-án, pénteken 14 órától rendezi meg a VI. Városi Civil Korzót, a civil szervezetek már hagyományos, színes seregszemléjét. Kecskemét város főterén, a Szent István szobornál várják az érdeklődőket, azzal a céllal, hogy minél többen ismerjék meg tagszervezeteik munkáját, és azokat a tevékenységeket, amellyel városunk életét, kultúráját gazdagítják. Az esemény fővédnöke Szemereyné Pataki Klaudia polgármester.

A megnyitóra 14 órakor kerül sor. Az eseményt megnyitja: Hamzáné Lakó Judit, a Kecskeméti Városi Civil Kerekasztal soros elnöke, az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület titkára. Köszöntőt mond: Rigó Éva, a Városi Civil Kerekasztal gesztor szervezetének képviselője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportjának elnöki tanácsadója.

A rendezvény idei mottója: „A közösség érték, a közösség megtart”, ezzel is hangsúlyozva a városi civil értékek és a közösség megtartó erejének fontosságát.

A rendezvényen a civil kerekasztalhoz csatlakozott nyolc szakmai szerveződés mutatkozik be 16 sátorban, és közel száz civil szervezet képviselteti magát:

Családi és Ifjúsági Szakkerekasztal

Egészségügyi Szakkerekasztal

Fenntartható Fejlődés Szakkerekasztal

Közművelődési és Ismeretterjesztő Szakkerekasztal

Kulturális Szakkerekasztal

Nyugdíjas Szakkerekasztal

Szociális Szakkerekasztal

Társadalmi Felzárkóztatásért Szakkerekasztal

A sátrakban a szervezetek képviselői tájékoztatják az érdeklődőket tevékenységük részleteiről, ez évi terveikről, a hozzájuk csatlakozás lehetőségeiről. Kiadványaik, szórólapjaik segítik majd az érdeklődők további tájékozódását is.

Ezúttal vendégként a Nemzeti Művelődési Intézet is bemutatkozik az eseményen.

Rendkívüli esemény is kapcsolódik a bemutatkozásokhoz: a Civil Korzóhoz időzítette a Szatyor Egyesület új átadóhelyének avatását. Így ők ezúttal nem a Fenntartható Fejlődés sátrában fogadják az érdeklődőket, hanem a Kápolna utca 22-ben, a 16 órakor megnyíló új telephelyükön. Ez alkalomból minden eddiginél több kecskeméti és környékbeli termelővel és portékájával lehet megismerkedni, megkóstolni és megvásárolni azokat.

Ezen az eseményen kerül sor a Szent István szobornál, 16:45 órakor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Csoportja, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezete, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program szervezésében a kisasszonynapi terményáldó és adományosztó ünnepségre, melynek keretében a gazdák által összeadott lisztből készült péksüteménnyel is megajándékozzák a résztvevőket, valamint sor kerül a termények megáldására és a Kecskeméti Barackos Torta bemutatására is.

Színes műsor is várja a közönséget 14 órától a téren felállított kisszínpadon, szereplői nagyrészt a Kulturális Szakkerekasztal tagjai.

Fellépnek:

  • Pirossapkások Zenekar
  • Jóbarátok Népdalkör
  • Hírös Barackvirág Tánccsoport
  • Pacsirta Dalkör
  • Senior Örömtánc
  • Grapevine Dance Klub
  • Naplemente Népdalkör,
  • Mészáros Lajosné Piroska szólóének
  • Spreading Zenekar
  • Szénási Pál és a Zenészegylet műsora zárja

Vendégek: Csombor Terézia Aase-díjas színművész és Orth Péter Junior Príma-díjas színművész, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház művészei

Szeretettel várják a város lakóit a Korzóra, ahol a bőséges programkínálatból mindenki talál kedvére valót.

A fotók a tavalyi Civil Korzón készültek.