XX. jubileumát ünnepli a Városi Civil Fórum

Szabó Sándor tárogatóművész előadásával kezdődött a XX. Városi Civil Fórum Kecskeméten, melyet Széchenyi István gondolataival hirdettek meg: „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”. A fórum célja ezúttal is az volt, hogy teret adjon a párbeszédnek, az együttműködésnek és a közös gondolkodásnak. Emellett a Városi Civil Kerekasztal és a szakkerekasztalok 2025-ös munkájáról hangoztak el beszámolók.

A Nyugdíjas kerekasztal leköszönő elnöke azt mondta, ők a pénzt leginkább különböző programokra költötték.

A tanácskozáson szó esett az elmúlt év eredményeiről, a civil közösségek városban betöltött szerepéről, valamint azokról a területekről is, ahol a szervezetek további együttműködésére lehet szükség. A városvezetés nevében Engert Jakabné tartott ünnepi beszédet, aki hangsúlyozta, Kecskemét erőssége a közösségi hálójában van.

A fórum egyik fontos napirendi pontja volt a szakkerekasztalok megalakulása és a delegáltak megválasztása. A program végén bemutatták az új delegáltakat, valamint ismertették a 2026-os évre vonatkozó terveket is.
