Zenei világok találkozása a Városháza Díszudvarán
„A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése. A népek legendái isteni eredetűnek tartják. S ahol az emberi megismerés határait érjük, ott a zene még túlmutat rajtuk, olyan világba, melyet megismerni nem, csak sejteni lehet.” Kodály Zoltánt idézve indult az est – Kecskemét szülöttjének örök érvényű gondolatait Sirkó László, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház örökös tagja tolmácsolta hangfelvételről –, amely egyúttal az előadás összeállításának céljára is magyarázatot adott. A folytatásban ugyanis a színpadra lépők a muzsika rejtett útjaira vitték a hallgatóságot. Az est előadói – Szabó Dorottya és Szegvári Júlia, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészei, Turós Eszter zongoraművész, Tötös Roland operaénekes, Rigó Márton és zenekara, valamint Zakar Béla Bence, a Nemzeti Dobogó növendéke – műfajok közötti és időbeli utazásra invitálták a megjelenteket.
A Három a Kodály címmel rendezett rendhagyó program résztvevői három zenei világgal: a népdalokkal és azok komolyzenei, illetve világzenei feldolgozásaival találkozhattak. Elhangoztak közkedvelt és kevésbé ismert népdalok – így például a kalotaszegi Csipkebokor szúrta meg a kezemet, barna legény csalta meg a szívemet kezdetű ének vagy a Felülről fúj az őszi szél lassú csárdás, amelyet Kodály Zoltán gyűjtötte 1928-ban a Szabolcs megyei Nagykállón –, valamint Kecskemét szülöttjének daljátékaiból betétdalok, többek között az A jó lovas katonának de jól vagyon dolga kezdetű magyar népdal, melynek első versszakát szintén Kodály Zoltán jegyezte le a Nyitra vármegyei Zsérén 1911-ben. Felcsendültek a népi ihletésű dallamok modern feldolgozásai is, a nézők körében különösen a Fölszállott a páva loopert is alkalmazó „átirata”, Rigó Márton bravúros produkciója aratott sikert.
A három zenei világ merőben különbözik egymástól. Szegvári Júlia – aki a műsort összeállította, s emellett szép énekhangjával is meghódította a hallgatóságot – épp ezért Kodály Zoltán gondolatait segítségül hívva egyfajta hidat „épített” közéjük. A világhírű zenepedagógus üzenetei, amelyek az énekek, dallamok között elhangoztak, ma is megfontolásra méltóak: „Mondd meg nekem, mit dalolsz, megmondom, ki vagy. A bennünk továbbrezgő dallamok és foszlányaik olyat vallanak felőlünk, amit semmi lélekelemzés nem hoz felszínre. Bevilágítanak a lélek rejtett zugaiba, ahova másképp nem férkőzhetünk.”; „Legelső zenei emlékem 3-4 éves koromból, hogy Mozart hegedűszonátáit hallgatom apám és anyám előadásában, a földön fekve vagy a zongora alatt bujkálva. De ugyanakkor hallgattam a cigányokat is … a konyhában pedig amit a cselédlányok daloltak. […] Klasszikus zene és magyar népzene meg népies műzene egyszerre kezdett lerakódni bennem.”; „Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi [...] azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.”
Az est, s vele a különös utazás a Karton dunna de hajlik, Eredj odébb rózsám a falig! kezdetű vidám zoborvidéki népdallal ért véget, melyet a színpadon lévők együtt szólaltattak meg. Produkciójukat a közönség vastapssal köszönte meg.