3 betörés, 3 elfogás Kecskeméten

KÖZLEMÉNY
2023. 03. 10., 14:06
A kecskeméti nyomozók tegnap elfogtak három férfit, akik mind betörések feltételezett elkövetői.

Elsőként 2023. január 5-én érkezett bejelentés betörésről a Kecskeméti Rendőrkapitányságra.  A tolvaj az egyik lajosmizsei ingatlan kerítését feszítette be, majd nem volt rest megbontani a ház falát sem, hogy eltulajdoníthasson 16 négyzetméter járólapot. A nyomozati munka eredményeként beazonosították a lopással megalapozottan gyanúsítható 28 éves lajosmizsei lakost, akit tegnap elfogtak és kihallgattak. A rendőrök úgy sejtik, hogy a férfi korábban az egyik üzlet előtt lezárt kerékpár első kerekét és lámpáját is ellopta, így ezért is felelnie kell.  

Egy másik tolvaj szerszámgépeket lopott az egyik kecskeméti ingatlanból március 4-én. Ő a ház ajtaját feszítette be, hogy hozzájusson a több százezer forint értékű holmihoz. A rendőrök hamar beazonosították a feltételezett elkövetőt, akivel szemben elfogatóparancsot is kiadtak a mielőbbi felkutatása érdekében. Ennek eredményeként tegnap G. Károlyt is elfogták. A 24 éves kecskemétit kihallgatását követően őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását.

Ám nem csak ennyi történt tegnap: hajnalban egy 20 éves kecskeméti férfit igazoltattak a rendőrök, amint egy nagy szatyorban 16 üveg szeszes italt cipelt. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi épp egy betörésből tartott hazafele a zsákmánnyal, amikor megállították. A több mint egy tucat alkoholra az egyik kocsmában tett szert, ahova a tetőtérre bemászva jutott be. A tolvajt őrizetbe vették, majd a kihallgatásán az is kiderült, hogy másik két vagyon elleni bűncselekményt is elkövetett. Mindkét alkalommal egy áruházból lopott édességeket, kávét és italokat. Ekkor a kirakat üvegét feszítette ki egy késsel, hogy bejusson. A nyomozók vizsgálják, hogy elkövettek-e még más bűncselekményeket is a tolvajok.