A látható világ és ami azon túl van - Tóth Enikő képeiből nyílt tárlat az Agórában

Ahogy mondani szokás: amire az önismeretben rádöbbenünk, az általában nem jó hír. Démonaink felismerése mégis nélkülözhetetlen ahhoz, hogy érettebbek, egészségesebbek lehessünk. Ennek a terápiás folyamatnak lehet része az ábrázolás, a láthatatlan tudattartalmak "kirajzolása", azaz egyfajta művészetterápia. Akiben pedig tehetség van, ahogyan Tóth Enikőben mindenképp, és a mesterségbeli tudás is rendelkezésére áll, ott mindeközben művészet születik.

Enikő kerek harminc új képpel rukkolt most elő, melyek közül alig néhány volt eddig látható, azok is csak az online térben. Mióta 2022 augusztusában a hónap alkotója volt az Agórában, most először állított ki új műveket. Vegyes technikával készült, egy kivétellel fekete-fehér képei lenyomatát adják belső életének. Ez persze valamilyen mértékben minden művészről és alkotásairól elmondható, itt azonban egészen közvetlen kapcsolat van Enikő belső érzései, sajátos képzeletvilága és a megszületett ábrázolások között.

Sok képén ő maga tűnik fel belső társai, démonai társaságában. A küzdelmes ábrázolások mellett találunk olyat is, amelyen meghitt közösségben mutatkozik képzeletbeli társával. Ez mutatja, hogy már túl van a puszta ellenálláson, dolgozik belső feszültségein, elfogadja és tanulja kezelni ezeket az emberen sokszor túlcsapó erőket.
Feltűnően sok képein a kutyaszerű, négylábú állat, néha rókát látunk, máskor legelő juhokat és juhászt. Utóbbi inspirációja Fülöpszálláson keresendő, ahol Enikő nagyszülei juhot tartanak, és ahol ő is gyakran tölt időt. A kiállítási térben lógó gallyak is a Fülöpszállás-közeli erdőkből származnak. Ezekről olyan képek, egyperces skiccek lógnak, melyek a látogatót saját belső életének felfedezésére ösztönzik. Miként az egész kiállítás.

A képek között feltűnik több olyan, melynek alapját olaszországi fotók adják. Máskor Budapest, vagy épp Enikő kecskeméti otthona adta az alaptémát. Olyan alkotások is láthatók, melyek tisztán grafikai tecnikával készültek, fotó felhasználása nélkül. Irodalmi utalást is látunk két képen, József Attila Szabad-ötletek jegyzékéből.

A jelenlévőket Ulrich Gábor animációs rendező, a Hírös Agóra munkatársa köszöntötte, jelezve, hogy Enikő kiállítása egyúttal a fél évszázados jubileumát ünneplő Agóra 50 órás "összművészeti örömlétének", azaz vasárnap estig tartó nonstop művészeti programjainak nyitánya is. A kiállításmegnyitó végén Enikőt kérték fel arra, hogy az első rajzzal kezdje meg a bárki számára nyitott alkotófalat.

Az INTERMUNDIUM - Létsíkok keresztmetszete című kiállítást kollégánk, Kriskó János kulturális szakújságíró nyitotta meg, érzékletesen mutatva be Enikő művészetének lelki hátterét.

A tárlat a szombati Múzeumok Éjszakáján egészen éjfélig látogatható, a továbbiakban pedig július 13-ig várja az érdeklődőket a Hírös Agóra nyitvatartási idejében.