A legkisebbeké volt a legnagyobb érdem az Ovi Kupán

2023. 05. 17., 14:33
Több száz ovis versengett a legjobb helyért az idei XXVI. Ovi Kupán Kecskeméten. A Corvina Óvoda által szervezett sportvetélkedő az esős idő ellenére is jó hangulatban telt.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 17 képet tartalmaz

Több száz apróság küzdött ma, hogy társaival együtt megnyerje az Ovi Kupát. 26. alkalommal rendezték meg a versenyt a Csokor Utcai Óvodában, ahova 15 intézményből érkeztek csoportok.  Futás, ugrás, torna feladatok várták a vetélkedőn az apróságokat, akiknek közben a szórakozásból és a játékból is kijutott. A helyszínre látogató Jánosi István sportért felelős tanácsnok elmondta, örül, hogy a mozgás örömével ismerkedhetett meg ezen a kupán is több száz gyermek. Mindez jól illeszkedik a város utánpótlásnevelési koncepciójába.

– Folyamatos fejlődésnek lehetünk tanúi, és valóban egyre komolyabb eredményeket érünk el mind a felnőtt, mind az utánpótlás sport vonatkozásában. Ennek az az alapja, hogy évekkel ezelőtt elindult egy szisztematikus építkezés az utánpótlás területén. Akár a Kecskeméti Sport Iskolára gondolunk, akár egyéb más műhelyekre. Ez a mai ese4mény is azt bizonyítja, hogy nem lehet elég korán kezdeni a sportolást
— fogalmazott Jánosi István. A tanácsnok hozzátette, fontos szeglete a sportos életmódra szoktatásnak az Úszó Nemzet program is, amelyben az óvodások szintén részt vehetnek.

A 11-es számú választókörzet Tanácsadó Testülete 100.000 forinttal támogatta az idei Ovi Kupát. Lévai Jánosné a körzet képviselője örömét fejezte ki, hogy az évtizedek óta megrendezett, ma már az egész várost felölelő sport vetélkedő töretlenül népszerű. Mint mondta – nem csak a testi, hanem a lelki egészségre is oda kell figyelni, ezt már az óvodás korban el kell kezdeni.

A Csokor Utcai Óvoda tornatermében a vidám megnyitót követően a versengésé volt a szerep, pihenésképpen pedig kézműves foglalkozás várta az ovisokat.

Obbágy Tiborné a szervező, a Corvina Óvoda intézményvezetője elmondta, ennyi gyermek fogadását hónapokon keresztül kellett szervezni, de örül, hogy a verseny jó hangulatban telt idén is.

– Ez nem egy olyan verseny, ami vérre megy. Mindenki éremmel és jó tapasztalatokkal távozott. A cél pedig, hogy leljék örömüket a gyerekeke a sportban, a versenyzésben. Az egészséges életmód fontos része a mozgás, amit már egészen kis kortól érdemes népszerűsíteni - emelte ki Obbágy Tiborné.