A mindennapok pillanatai egy fotós szemével
Több mint száz tárlatnak adott helyet az elmúlt évek során a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara. A kiállítások számát bővíti Fehér István lakiteleki fotós tárlata, amely megnyitóján Orosziné Varga Zelma, a szervezet kommunikációs vezetője köszöntötte az akotót és a vendégeket.
Majd átadta a szót Dósa-Győrfi Zsuzsannának, a Lakiteleki Petőfi Sándor Művelődési Ház vezetőjének, aki elmondta, hogy az alkotó első kiállítását a Tőserdei Ökoturisztikai Központban rendezték meg tavaly decemberben. Fehér István képeinek a bemutatási ötlete onnét jött, hogy a közösségi médiában remek képeket oszt meg a követőivel. Győzködni kellett, hogy a fotókat mutassa meg másoknak is, végül beadta a derekát, mondta Dósa-Győrfi Zsuzsanna. Aki megtekinti a kamarában a kiállítást, közel érezheti magához a képek világát, ugyanis egy-egy séta során rácsodálkozik Fehér István a tájra. Arra a környezetre, ahol él, és amely ugyan ott van mindenki előtt mindennap, de nem biztos, hogy észreveszik az emberek ezeket a pillanatokat, amelyeket megörökít. Ezeket a pillanatokat ajándékozza az alkotó azoknak, akik megtekintik a kiállítását a kamarában.
Így vall magáról Fehér István, Lakitelek szülöttje:
Egész kiskorom óta tudom, hogy szeretek látni embereket, emberi mozdulatokat. Ugyanez van a természetben is; növények, állatok. Nagyon sokat lehet ezekből tanulni, tanultam is. Ennek egy jelentős része a megfigyelésről szól, ami biztonságot, igazodást, ezen keresztül önreflexiót ad.
Így vagyok a fotózással is. A képeken látható, hogy nem kifejezetten fényképezés-technológiai bravúrok közé tartoznak, mégis van bennük valami, ami a figyelmet elkapja; természet adta kompozíciók, mozdulatok, színek. Nagyon-nagyon ritkán indulok el „csak” fotózni, szinte sosem. Mindig van valami (kutyasétáltatás, autóvezetés), ami közben látok meg valamit, amiben ott a lehetőség.
Ma már útközben, ha látok valami érdekes dolgot, akkor megállok, és nem vagyok rest fotózni. Kattintok párat, és megyek tovább. Tehát ezek a képek nem csak a hosszan előkészült beállások, kivárt mozdulatok közben születnek. Inkább a pillanat művei. Ha visszanézek egy-egy fotót, látom, hogy a kiragadott pillanat már önállóan is életre kel, függetlenedni tud, újabb jelentéstartalmakkal bír. Számomra ez nagyon izgalmas út. Tehát nincs nagy fotóapparátom nagy objektívekkel, hanem van ez a kis mobil, vagyok én és a (meg)látásom, illetve az a csoda, ami elém tárul.
