Ünnepi Szakmai Vezető Testületi Ülés a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban

A nehézségek ellenére is jól teljesített a megyei kórház

2022. 12. 13., 18:01
Két év kihagyás után újra megrendezte év végi bővített Ünnepi Szakmai Vezető Testületi Ülését a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház. Az intézmény ebédlőjében tartott eseményen értékelte az évet dr. Gondos Miklós főigazgató, és emlékplaketteket is átadtak a kiemelkedő munkát végző kollégáknak.
A galéria 73 képet tartalmaz

A pandémia miatt az elmúlt két évben nem tudta megtartani szokásos Ünnepi Szakmai Vezető Testületi Ülését a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház. Idén azonban újra találkoztak a kórház menedzsmentjének munkatársai, a kiskunfélegyházi és kalocsai telephely vezetősége, az osztályvezető, illetve részlegvezető főorvosok, a vezető ápolók, valamint az igazgatási szervezeti egységvezetők.

Az ünnepségen a kórház MEDrigál Kórusa adott műsort Szabó Sándor karnagy vezénylésével, majd dr. Horváth Zsolt orvosigazgató nyitotta meg a rendezvényt. Megköszönte kollégái munkáját, és arra kérte őket, a jövőben is olyan hittel, szeretettel lássák el feladataikat, mint eddig.

Dr. Gondos Miklós főigazgató arra kérte a résztvevőket, egy perces néma csenddel emlékezzenek elődjére, a tavaly elhunyt dr. Svébis Mihályra. Csak ezután tartotta meg évértékelő beszédét.

Elmondta, a következő év se lesz könnyű a kórházak számára. Sok teher nehezedik majd az ágazatra, amihez létszámbővítésre is szükség lesz majd. Pozitívumként említette hírportálunknak az egynapos sebészet beruházását.

– Az építkezés teljesen készen van, várjuk a használatbavételi engedélyt. Be kell rendeznünk az épületet, amikor pedig az eszközpark megérkezik, reményeink szerint tavasszal indulhat el az egynapos sebészet teljes üzemben – árulta el dr. Gondos Miklós.

A főigazgató beszéde után Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató mondott köszönetet a szakterületéhez tartozó munkatársaknak, majd Zsarnay István gazdasági igazgató szólt a résztvevőkhöz.

Végül Hodánics Tamás, a kórház református lelkésze osztotta meg ünnepi gondolatait a résztvevőkkel, karácsony közeledtével. Arra hívta fel a figyelmet, hogy fel kell töltenünk a lelkünket szeretettel ahhoz, hogy adni is tudjunk másoknak.

Ezután adták át az intézmény elismeréseit: a Semmelweis Ignác Emlékplaketteket, a Széchenyi István Emlékplaketteket, a Kossuth Zsuzsanna Emlékplaketteket, a Tudományos Díj Emlékplakettek, és gratuláltak a kórház idén egyéb elismerésben részesült és tudományos minősítést szerzett munkatársainak is.

Semmelweis Ignác emlékplakettben részesült:

Dr. Nagy András PhD, az I.sz. Belgyógyászat-Kardiológiai Osztály  osztályvezető főorvosa

Dr. Bozóky István, aTüdő-Belgyógyászat Osztály osztályvezető főorvosa.

Prof. Dr. Bihari Katalin PhD, a Neurológiai-és Stroke Osztály osztályvezető főorvosa

Kossuth Zsuzsanna emlékplakettben részesült

Czigány-Varga Mária, az Ápolási Osztály vezető ápolója

Balláné Marton Gizella, a Fizio- és Mozgásterápiás Osztály csoportvezetője, fiziotherápiás asszisztens

Dunai Márton Tiborné, az Általános Sebészeti Osztály nyugdíjazott vezető ápoló helyettes, kötözős nővér ( Ő márciusban már átvehette az elismerést dr. Svébis Mihály néhai főigazgatótól, akinek közvetlen munkatársaként dolgozott.)

Széchenyi István emlékplakettben részesült:

Havasiné Szakonyi Katalin, a Közgazdasági Osztály osztályvezetője

Nagyné Szigeti Dóra, a Kommunikációs Osztály osztályvezetője

Kovács Lajos, a Műszaki Osztály osztályvezetője

Tudományos Díj emlékplakettben részesült:

Kimagasló tudományos, oktatási tevékenysége elismeréseként

  • Dr. med. habil. Tálosi Gyula, a Csecsemő-és Gyermekgyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa
  • Dr. Fülep Zoltán, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály osztályvezető főorvosa
  • Dr. Pap-Szekeres József PhD, az Általános Sebészeti Osztály főorvosa