Átadták a Katona József Gimnázium új futballpályáját
A gimnázium vezetése úgy gondolta, a legméltóbb az, ha egyből egy megmérettetéssel üdvözlik az elkészült focipályát, ami nem csak a gyermekeknek, de minden futball rajongónak helyet és teret adhat majd. A közel 130 millió forintból elkészült beruházás iskolaidőben a diákok szabadtéri sporttevékenységének ad majd teret, míg az iskolaidőn kívül a szabad órákat bárki igénybe veheti majd.
A pálya építését 30%-ban a város támogatásából, míg 70%-ban TAO pénzekből finanszírozták. Losonczy László, az MLSZ Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének vezetője a helyszínen örömét fejezte ki.
Kiemelte, 2011 óta egyre több ilyen pályát adhatnak át, több mint egy tucat műfüves kispályát építettek és folyamatos a fejlődés. Csáki Tibor igazgató megnyitó beszédében hozzátette, minden pálya létrejötte egy nagy dolog, de ami az igazi értékét adja az új sportlétesítménynek az az, hogy ezt a pályát valóban ki fogják használni a sportolók. Ugyanúgy, ahogyan a nemrégiben átadott sportcsarnokot is.
A Katona József Gimnázium az új pályával a sport infrastruktúra tekintetében az egyik legjobban felszerelt intézménnyé vált. Az ünnepélyes pillanatokat Sipos László tanácsnok is fokozta, aki miután a helyszínre látogató dr. Salacz László országgyűlési képviselővel és Gaál József alpolgármesterrel bemelegítettek, a mai bajnokság kezdőrúgását is elvégezte a helyszínen. Mindezek mellett az iskola jövőbeni tervei között szerepel még egy futókör kialakítása is.