Átadták a Kecskeméti Idősekért Díjakat

2023. 10. 21., 19:42
Nóta és operett műsorral köszönte meg az önkormányzat szombaton Kecskemét időseinek, a városért végzett több évtizedes munkájukat. A rendezvényen Engert Jakabné alpolgármester azt mondta, a város nyugdíjasai hídemberek, akik átadják nap mint nap azokat az értékeket, hagyományokat és tudást, amellyel jövőnket is betudjuk biztosítani. A Hírös Agóra színháztermében tartott ünnepség keretében adták át a Kecskeméti Idősekét Díjakat is.
Fotó: Bogdándi Ferenc
A galéria 32 képet tartalmaz

1991 ünnepeljük meg hazánkban október 1-én, az ország legidősebb polgárokat. Mindez mára egész hónapon át tartó rendezvénysorozattá bővült. Így van ez Kecskeméten is. Szombaton rendezték meg Városi Idősek Napját,

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Idősgondozó Szolgálata és a Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége szervezésében.

Az eseményen részt vevő több száz nyugdíjast, az önkormányzat nevében Engert Jakabné alpolgármester köszöntötte.

-Önök azok a hídemberek, akik nap mint nap átadják azokat az értékeket, hagyományokat és tudást egyszóval azt a bölcsességet, amellyel nem csak a jelen békéjét és biztonságát, tudjuk megőrizni együtt gyermekeinknek és unokáinknak, hanem jövőnket is be tudjuk biztosítani – mondta köszöntőjében Engert Jakabné.

Az alpolgármester hozzá tette azt is, hogy a város vezetőinek pedig kötelességük tiszteletben tartani és szívükbe zárni mindazt, amit tanítottak és mindent meg kell tenni azért, hogy méltón élhessenek még nagyon sokáig.

A rendezvény folytatásában adták át a Kecskemét Megyei Jogú Város Idősügyi Tanácsa elismerő okleveleit. Ezúttal négyen vehették át a Kecskeméti Idősekért Díjat.

Elismerésben részesült:

Kissné Agárdi Erzsébet, aki felügyelőbizottsági tagja a Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetségének

Gerhát László zongoraművész és -tanár, karmester, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar újjászervezője és egykori vezető karmestere

Farkas Sándorné Kollár Erzsébet, a Béke Szigete Nyugdíjas Klub vezetőségi tagja

valamint

Gartner Walter, a Hadirokkantak, Hadiözvegyek, Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége kecskeméti leköszönt elnöke.

A díjátadó után a szervezők ajándékaként magyarnóta és operett gálaműsort láthattak a megjelentek, amelyben fellépett Palojtay-Érsek Ágnes, Fejős Jenő és Szóka Júlia, Csóka Gyula és zenekara kíséretével.