Az első félidőben mért súlyos csapást a SZISE a Kecskemétre

2023. 02. 26., 20:30
Harminc perc alatt szinte teljesen szétzilálta a Szent István a hírös városiakat, legjobbjukat, Berkes-Kaisert ügyesen kivette a játékból, így hiába kapaszkodott a második felvonásban a Kecskemét, nem volt esélye szorossá tenni a találkozót.

Esélyeshez méltón magához ragadta a kezdeményezést a SZISE, és támadásról-támadásra építette előnyét a Kecskeméttel szemben. A hazaiak – érthetően – nagyon szoros őrizet alatt tartották a hírös városiak legjobbját, Berkes-Kaisert, akinek így kevés alkalma volt a gólszerzésre. Mátrai Péter a 10. percben kért először időt (7-4), de csapata nem tudott feljebb zárkózni. Nagyon sok hibával játszott a KNKSE, a SZISE élt is a lehetőséggel, így egyre nagyobbra nőtt a különbség a két csapat között. Mátrai edző a 17. percben másodszor is időt kért (11-4), de nem tudta felrázni lányait. Berkes-Kaiser irányítóban folytatta a játékot, ám a forgatókönyv ugyanaz maradt; a SZISE a lerohanásgólokkal teljesen szétzilálta a kecskemétieket. 13 percnyi gólcsend után a fiatal Palotás Tünde javított a hírös városiak mérlegén, de öt minutummal a félidő vége előtt már tizenkét találattal vezettek a hazaiak (18-6), és nem lett szorosabb az állás a szünetre sem (22-8).

Két kecskeméti találattal indult a második játékrész, és némiképp megváltozott a játék képe; a félidő első 15 percét 6-4-re megnyerte a Kecskemét, igaz, ez összesítésben 26-14-et jelentett. A SZISE is igyekezett kerete minden játékosának lehetőséget adni, és lassan apadt a különbség a felek között, ezúttal a SZISE trénere kért időt öt perc különbséggel, kétszer. Az utolsó tíz percre 29-17-tel fordultak a csapatok. Annak ellenére, hogy a második felvonásban időnként szép és hatékony kézilabdát játszott a KNKSE, az első félidőben kialakult különbség miatt nem volt esélye szorossá tenni a mérkőzést.

Mátrai Péter vezetőedző (KNKSE): - Gratulálok a SZISÉ-nek, úgy kezdték ezt a mérkőzést, ahogy kell, könyörtelenül kihasználták a hibáinkat. Olyan lelketlenül, ahogy mi kezdtük a találkozót, nem lehet kézilabdázni. A második félidőt két góllal megnyertük, de ez csupán szépségtapasz, így kellett volna játszanunk az egész meccsen. Készülünk tovább!

Szent István SE – Kecskeméti NKSE 34 – 22 (22 – 8)

Női kézilabda NB I/B, 19. forduló

2023. február 26. vasárnap
Tököl, Sportcsarnok

Vezeti: Szedmák, dr. Tóth

A KNKSE góllövői: Kollár 5, Berkes-Kaiser 3, Szabó J. 2, Csorba 2, Porobic 2, Moharos 3, Megyesi 3, Palotás 2.

Kiállítások: 6 perc ill. 6 perc

Hétméteresek: 3/3 ill. 1/0