Cigit kért egy idegentől, egy sört is kapott mellé. De ami ezután történt...

2023. 05. 05., 09:35
A rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy kecskeméti lakost, akit elfogatóparancs alapján már köröztek. Az illető leütött és kirabolt egy embert, de kiderült, hogy egy hotelből is lopott.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói 2022. szeptember 26-án hajnalban elfogtak és őrizetbe vettek egy – elfogatóparancs alapján körözött – kecskeméti lakost, aki a gyanú szerint korában kirabolt egy külföldit.

A gyanúsított még augusztus 21-én, egy rendezvényen ismerkedett meg a román állampolgárral, akitől cigit kért. A jószívű idegentől nem csupán cigarettát kapott, hanem az meghívta egy sörre is, majd beszélgettek, italoztak. Később aztán a magyar férfi elcsalta alkalmi cimboráját egy bokros részre, ahol hátulról leütötte, majd kizsebelte.  

A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei és a tanúkutatás során beszerzett adatok alapján azonosították a rablót; segítségükre volt az áldozat is, aki meglehetősen jó személyleírást adott támadójáról. Az elkövető egyébként sem volt ismeretlen a megyeszékhelyi zsaruk előtt, mivel korábban már hallgatták ki gyanúsítottként különböző bűntettek miatt.

A férfi egy másik bűneset miatt is kihallgatták elfogását követően: a gyanú szerint ő és volt sógora 2022. augusztus 28-án bemásztak egy helyi hotel mellékhelyiségének az ablakán, és a recepcióról készpénzt tulajdonítottak el.

A lopással és rablással gyanúsítható, jelenleg is letartóztatásban lévő 36 éves tettes ügyében a nyomozás befejeződött. Ellene és társa ellen a Kecskeméti Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztály munkatársai vádemelést javasolnak, ezért az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.