Címke: Autizmus Centrum
Keresés
Dátum választó
Rendezés
854 találat
2023.05.25

A BringAuti, és ami mögötte van II. rész

Három éve annak, hogy utoljára megrendezték BringAuti jótékonyági kerékpártúrát, így arra gondoltunk, nem árt felfrissíteni, miről is szól. És elmesélni azoknak, aki nem is tudták. Leültünk hát beszélgetni Soltész Veronikával, a BringAguti főszervezőjével, egy autista gyermek édesanyjával. De aztán a végeredmény sokkal több lett, mint egy kedvcsináló. Egy autizmussal élő fiatalember története, aki most érettségizik, és az ELTE-re készül. És a szüleié. És azoké, akik segítették őket, hogy idáig eljussanak. Azoknak, akik egy ebből nagyon sokat tanulhatnak, akár érintettek, akár kívülállók.
2023.05.23

A BringAuti, és ami mögötte van I. rész

Május 27-én, szombaton rendezik meg a VI. BringAuti Jótékonysági Kerékpáros Teljesítménytúrát. Mivel a pandémia miatt a legutóbbi eseményt három éve tartották, arra gondoltunk, felelevenítjük, miről is szól. És elmondjuk azoknak, akik még nem ismerik. Soltész Veronikával, a BringAuti megálmodójával és főszervezőjével beszélgettünk. Aztán olyan mély lett, hogy végül két részre bontottuk. Ez itt az első, kedvcsináló rész.
2023.01.19

Scoregoal: adomány az Autizmus Centrum javára

Az SG Kecskemét Futsal csapata december 22-én fontos meccset nyert meg a DEAC-cal szemben, és emellett egy nemes cél is vezérelte a kék oroszlánokat karácsony előtt. A meccs teljes jegybevételét felajánlották a Kecskeméti EGYMI Autizmus Centrum részére, illetve a további szurkolói felajánlásokat a klub kiegészítette.