A Kecskeméti Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a három férfinak az ügyében, akikkel szemben csalás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A váci börtönben kezdte a napot Gyárfás Tamás, akit hét év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. Az egykori sportvezetőt a korára való tekintettel a kecskeméti börtönbe helyezik át, ahol olyanok is raboskodtak, mint a néhai akasztói vállalkozó Stadler József vagy Kocsis István, az MVM és a Paks I. egykori vezetője – adta hírül ma (péntek) az index.hu.
A Kiskunhalasi Járásbíróság 5 év 6 hónap börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 34 éves férfit, akivel szemben kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.
A Kecskeméti Járásbíróság ítéletet hirdetett annak a 33 éves kecskeméti férfinak az ügyében, akivel szemben különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntette, valamint kapcsolati erőszak bűntette miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Kecskeméti Járási Ügyészség gyorsított eljárásban, az őrizet 72 órás tartama alatt bíróság elé állította a járművezetéstől korábban eltiltott, ráadásul ismét ittasan traktort vezető sofőrt.
A Bajai Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állított két sofőrt, akik korábbi jogerős bírósági eltiltások ellenére ismét autót vezettek.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség jármű önkényes elvétele, ittas járművezetés és rongálás miatt az őrizet alatt bíróság elé állított egy különös visszaesőnek számító férfit, aki Húsvéthétfőn ittasan több autót megrongálva egy kávézó nyitott udvarából elindult egy autóval, azonban nem jutott messzire, mert a közelben lévők rácsukták a nagykaput.
A Kiskunhalasi Járásbíróság 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 57 éves – többszörösen büntetett előéletű - kiskunhalasi férfit, akivel szemben kifosztás, lopás és rongálás miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.
A Kalocsai Járási Ügyészség új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt vádat emelt két férfival szemben, akik dizájner droggal átitatott papírlapokat akartak a büntetés-végrehajtási intézetbe bejuttatni azért, hogy azzal a fogvatartottak között kereskedjenek.
11 év fiatalkorúak börtönében letöltendő börtönbüntetést kapott az a 15 éves fiatal, aki a tavaly decemberben baltával meggyilkolta anyját fülöpjakabi otthonában. A ma a Kecskeméti Törvényszéken hozott ítélet ellen mind az ügyész, mind pedig az ügyvéd fellebbezést nyújtott be, így az nem jogerős. J. Levente továbbra is előzetes letartóztatásban van.
A Kiskunhalasi Járásbíróság tárgyalás kitűzése nélkül – előkészítő ülésen – 1 év 2 hónap börtönre és 2 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 28 éves kiskunhalasi férfit, akivel szemben a Kiskunhalasi Járási Ügyészség emelt vádat.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség vádat emelt két férfival és egy nővel szemben, akik fél év leforgása alatt kilenc lopást követtek el Kiskunhalason. A vádlottak általában telephelyeket, raktárokat és melléképületeket fosztogattak, de egyszer még a kiskunhalasi börtön területéről is loptak.
Vélhetően a kecskeméti börtönben tölti majd le a büntetését Galambos Lajos, művésznevén Lagzi Lajcsi, akinek a hosszú évek óta elhúzódó áramlopási ügye miatt kell felelnie. A zenész dolgozhat, sőt, talán muzsikálhat is a rácsok mögött.
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli jármű önkényes elvétele, lopás és rongálás miatt vádat emelt egy többszörös, különös visszaeső sorozattolvajjal szemben, aki a börtönbe vonulása előtti heteket kihasználva tovább folytatta a besurranásos lopásokat. Ezúttal azonban két céges autót is elkötött.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.