Címke: dr. Gulyás Zsolt
Keresés
Dátum választó
Rendezés
2 találat
2025.06.30

Gondosóra segít az internetes csalások megelőzésében

Együttműködési megállapodást írt alá a Gondosóra program és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A megállapodás célja, hogy a gondosórán keresztül az idősek segítséget kérhessenek egy esetleges internetes vagy telefonos csalás esetén a diszpécsertől, ezzel pedig megelőzhető legyen a baj.
2024.12.02

„Advent kék hangjai” - Ünnepi koncert a rendőröknek

Első alkalommal szervezte meg az „Advent kék hangjai” című koncertet a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Magyar Rendőrség Zenekara közreműködésével. Az Otthon Mozi színháztermében szombaton megrendezett eseménnyel nem csupán a munkatársaknak mondtak köszönetet, hanem a családtagoknak is, akik támogatják a rendőrségnél dolgozó szeretteiket.
2024.11.30

Az első adventi gyertyagyújtással megkezdődött az ünnepvárás

Fellobbant az első láng Kecskemét adventi koszorúján, melyre idén is több százan voltak kíváncsiak. A gyertyát Gaál József és dr. Fekete Gábor alpolgármesterek, valamint dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornok, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőrfőkapitányság vezetője gyújtották meg. A programot követően szeretetvendégséggel várt mindenkit a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Kecskeméti Szervezete a Városháza árkádjai alatt.
2024.11.04

Crash - interaktív bűnmegelőzési előadás a színházban

Interaktív bűnmegelőzési előadás-sorozatot szervezett idén is a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Crash címmel a Kelemen László Kamaraszínházban. A középiskolásokat megszólító előadás ismét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházzal közösen valósult meg, amelyhez csatlakozott a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács is.
2024.11.04

Interaktív bűnmegelőzési előadás-sorozat

Interaktív bűnmegelőzési előadás-sorozatot szervezett idén is a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Crash címmel a Kelemen László Kamaraszínházban. A középiskolásokat megszólító előadás ismét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházzal közösen valósult meg, amelyhez csatlakozott a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács is.
2024.07.28

Schobert Norbi is megmozgatta az ÁGOTA Tábor fiataljait

Első alkalommal tartott tematikus napot az ÁGOTA Táborban a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. A gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalokat rendőrségi autóból ébresztették, valamint a rendőrfőkapitányság vendégeként Schobert Norbi fitneszedző tartott reggeli tornát. Emellett balesetmegelőzési és prevenciós előadás, valamint kutyás bemutató is színesítette a napot.
2024.02.22

Megrázó, gondolatébresztő tárlat nyílt a Malomban a Bűncselekmények Áldozatainak Napján

Az emberkereskedelem, a prostitúció, a családon belüli erőszak áldozataira és a bűncselekmények megelőzésére hívja fel a figyelmet a Malom Központ második emeletén csütörtökön megnyílt kiállítás. Február 22-e, a Bűncselekmények Áldozatainak Napja alkalmából megrázó és elgondolkodtató performanszt is bemutatott a Malomban Sebők Maja és társulata. Az esemény kapcsán szakembereket kérdeztünk az aktuális magyarországi és kecskeméti helyzetről.
2023.11.14

Közös jövő elé néz a Gál Ferenc Egyetem és a rendőrség

Együttműködési megállapodást írt alá a Gál Ferenc Egyetem és a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden délelőtt. Az eseményen elhangzott, a rendőrség gyakorlóhelyként jelenik meg az egyetem palettáján, a rendőrség pedig a képzések terén hasznosíthatja a tudást. A rendezvény végén dr. Papp Zoltán címzetes egyetemi docens címet kapott.