13,5 milliárdos hulladékgazdálkodási projekt fejeződött be Kecskemét mellett Cegléden és Monoron is, melynek közel 90%-a Uniós forrásból valósult meg. 8 év alatt a megyeszékhely új kezelőcsarnokkal bővült, korszerűsítették a hulladékfeldolgozó üzemet is, amely a biológiailag bomló, komposztálható hulladék kezelését is biztosítja a régióban. A projektet Magyarország Kormánya mintegy 2 milliárd forinttal támogatta.
13.5 milliárdos uniós hulladékgazdálkodási projekt fejeződött be Kecskemét mellett Cegléden és Monoron. Több mint 7 év alatt a megyeszékhely új kezelőcsarnok épült fel, de korszerűsítették a hulladékfeldolgozó üzemet is, amely a biológiailag bomló, komposztálható hulladék kezelését is biztosítja a régióban. A Városházán ma (szerda) tartott sajtótájékoztatón Szemereyné Dr. Pataki Klaudia polgármester azt mondta, hogy egy olyan hatalmas nagy térségi projekt valósult meg kecskeméti központtal, amely nem csak a jelent szolgálja, hanem a jövőt technológiai vívmányokkal is tudja szolgálni.
A következő időszakban 180 milliárd forint áll rendelkezésre a vízkészletek növelésére, erről a vízgazdálkodásért felelős államtitkár beszélt július 16-án Fülöpszálláson, ahol elkezdődik a közép-homokhátsági szikes tavak vízpótlása 25 milliárd forint értékben. V. Németh Zsolt ismertette: az aszály miatt új hozzáállásra és hosszú távú felelős válaszokra van szükség a vízgazdálkodásban.
Szerda délután ünnepélyes keretek között adták át Jakabszálláson az újonnan elkészült mélyfúrású ivóvízkutat, amely a település víziközmű szolgáltatásának biztonságát szolgálja. A rendezvényen részt vett Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, valamint V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára.
Szerda délután ünnepélyes keretek között adták át Jakabszálláson az újonnan elkészült mélyfúrású ivóvízkutat, amely a település víziközmű szolgáltatásának biztonságát szolgálja. A rendezvényen részt vett Lezsák Sándor országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke, valamint V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára.
Ötmilliárd forintos keretösszegű pályázat segítheti a társasházakat és lakásszövetkezeteket a távhőfelhasználás mérhetővé és szabályozhatóvá tételében, a 100 százalékos vissza nem térítendő támogatás jóvoltából összesen akár 200 ezer háztartásban valósulhatnak meg költségcsökkenést eredményező beruházások - közölte szerdán az Energiaügyi Minisztérium (EM) az MTI-vel.
Szakmai napot tartott a Corvina Óvoda Ifjúság úti Óvodája április 15-én a Hunyadivárosi Közösségi Házban. A rendezvényen a beporzók hasznosságával foglalkoztak, a vármegye több településéről érkezett óvodapedagógusok.
Az uniós rendelkezés 51 százalékos arányt ír elő a magyarországi tárolók február elsejei töltöttségére. A legfrissebb adat a megkövetelt szintet másfélszeresen múlja felül, 76 százaléknál magasabban alakul - jelentette be csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Magyarországon 2022 elejéhez képest megduplázódott a zöld rendszámos járművek száma - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának keddi bejegyzésében.
Az ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a magyar fogyasztók biztonságos ellátását - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) vasárnap Facebook-oldalán.
A tervek szerint decemberben kezdi meg működését Kecskemét Borbás városrészében egy 23,8 MWp beépített teljesítményű napelemes erőmű. A 9.7 milliárdos beruházás, amelynek több mint 40 százalékát az Európai Unió finanszírozza, 12 000 háztartás éves elektromos energiaellátást fedezi majd. A mai (szerda) projektnyitón elhangzott az is, hogy egy hasonló teljesítményű másik erőmű létesítése is tervek között szerepel a megyeszékhelyen, amelynek egy energiaközösség is része lesz.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.