Új fejezet nyílt a hazai területfejlesztésben: 2025-ben elindult a Versenyképes Járások Program, amely térségi szemléletre ösztönzi az önkormányzatokat beruházásaik tervezésénél, megvalósításánál. Bács-Kiskunban több mint 3 milliárd forintos fejlesztést eredményez a program.
Május 15-én mutatták be Katona József Könyvtárban az Esterházy Péter Kossuth-díjas író válogatott beszélgetéseit tartalmazó kötetet. A könyvbemutatót a Forrás folyóirat szerkesztősége szervezte. A pódiumbeszélgetésen részt vett az Esterházy-műveket megjelentető, 70. születésnapját ünneplő Magvető Kiadó főszerkesztője, Turi Tímea, valamint a kiadvány írásait válogató, a kötet ötletét felvető Pál Sándor Attila szerkesztő. A beszélgetést Füzi László, a Forrás főszerkesztője vezette.
Május 13-án került sor a Forrás folyóirat estjére a Katona József Könyvtárban. Ezúttal a 125 éve született Márai Sándor Béccsel kapcsolatos írásaiból hangzott el egy válogatás. Az est anyagát Márai legjobb hazai ismerője, Mészáros Tibor irodalomtörténész állította össze. A kiválasztott szemelvényeket Hirtling István Jászai Mari díjas színművész, érdemes művész olvasta fel, a zenei betéteket Szabó Dániel cimbalomművésztől hallhatta a közönség.
Életének 85. évében elhunyt Tolnai Ottó költő, próza- és drámaíró, szerkesztő, műfordító. A délvidéki magyar irodalom kiemelkedő alakja évtizedeken át a Forrás rendszeres szerzője, vármegyénk szépirodalmi folyóirata irodalmi estjeinek szereplője volt. Nagy sikerű, Végleadás című színpadi művét egykor a kecskeméti színház mutatta be Tömöry Péter rendezésében.
Összesen több mint 10 milliárd forint plusz állami forrást kap az M44-es két szakaszát megépítő vállalkozó. Az Építési és Közlekedési Minisztérium a hirös.hu kérdéseire válaszolva arról tájékoztatott, hogy mind erre az orosz–ukrán háború okozta áremelkedések miatt van szükség.
Útfejlesztésre és az egészségügyi, szociális alapszolgáltatások fejlesztésére nyertek támogatást Bács-Kiskun vármegyei települések a TOP Plusz program keretében.
A 94. Ünnepi Könyvhét hivatalos kecskeméti rendezvénysorozatán Orosz István édesapja memoárja és naplói alapján írott Apakönyvét mutatták be nagy érdeklődés mellett.
Amikor élhető városokról, településekről beszélünk, akkor elsődleges szempont az ott élők kényelmének, megélhetésének, fizikai és mentális körülményeinek biztosítása. Ennek elengedhetetlen eleme az infrastruktúra folyamatos fejlesztése.
Csütörtökön este két meghatározó irodalmi személyiség ült egy asztal mellé a Katona József Könyvtárban, a Költők egymás között című rendezvényen. Buda Ferenc és Háy János, bár más generációkhoz tartoznak, szót értettek egymással a Forrás folyóirat szervezte esten.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.