A Magyar Víziközmű Szövetség és a Bácsvíz Zrt. Gazdasági és Jogi Konferenciát tart szerdán és csütörtökön. Az idén Kecskeméten megrendezésre kerülő esemény célja, hogy az ország víziközmű-szolgáltatóinak és víziparának gazdasági és jogi területen dolgozó munkatársai olyan kifejezetten a területüket érintő témákkal foglalkozó szakmai fórumon vehessenek részt, amelyen az ágazat számára fontos, aktuális kérdéseket vitathatnak meg.
A Magyar Víziközmű Szövetség és a Bácsvíz Zrt. Gazdasági és Jogi Konferenciát tart szerdán és csütörtökön. Az idén Kecskeméten megrendezésre kerülő esemény célja, hogy az ország víziközmű-szolgáltatóinak és víziparának gazdasági és jogi területen dolgozó munkatársai olyan kifejezetten a területüket érintő témákkal foglalkozó szakmai fórumon vehessenek részt, amelyen az ágazat számára fontos, aktuális kérdéseket vitathatnak meg.
Kicserélésre kerül a Bácsvíz Zrt. II-es számú vízműteleptől egészen a Szélmalom Csárdáig, a 700 mm-es főnyomóvezeték. Ezzel kapcsolatban kérdezem most vendégünket, Kurdi Viktort, a Bácsvíz Zrt. elnök-vezérigazgatóját.
Mint arról korábban hírt adtunk, nem várja meg az újabb csőtörést a Bácsvíz, 220 méteres szakaszon kicserélik a Nyíri úton a vízvezetéket. Múlt héten pénteken majd vasárnap, egymástól 50 méteres távolságra történt csőtörés. Kurdi Viktor, a Bácsvíz Zrt. vezérigazgatója azt nyilatkozta a Kecskeméti Televíziónak, hogy december közepéig el is végzik a teljes cserét, amely bár kellemetlenséggel fog járni a közlekedők számára, szükséges ahhoz, hogy mindenkinek biztosítva legyen a vízszolgáltatás a környéken.
Mint arról korábban hírt adtunk, nem várja meg az újabb csőtörést a Bácsvíz, 220 méteres szakaszon kicserélik a Nyíri úton a vízvezetéket. Múlt héten pénteken majd vasárnap, egymástól 50 méteres távolságra történt csőtörés. Kurdi Viktor, a Bácsvíz Zrt. vezérigazgatója azt nyilatkozta a Kecskeméti Médiacentrumnak, hogy december közepéig el is végzik a teljes cserét, amely bár kellemetlenséggel jár a közlekedők számára, szükséges ahhoz, hogy mindenki számára biztosítsák a vízszolgáltatást a környéken.
220 méteres szakaszon cserélik a Nyíri úton a vízvezetéket. Erről ma délután döntött a Bácsvíz Zrt. vezetősége, miután pénteken majd vasárnap is, egymástól 50 méteres távolságra történt csőtörés. Az azbesztcement cső helyére gömbgrafitos öntöttvas kerül, mely várhatóan legalább 100 év élettartamot biztosít.
„Nagyon gyorsan megjelent a felszínen a víz.” – mondta a Bácsvíz Zrt. vezérigazgatója a Kecskeméti Médiacentrumnak a Jász utcai csőtöréssel kapcsolatban. Kurdi Viktor ma a helyszínen hangsúlyozta, szerencsés helyzet, hogy utat talált a víz magának felfelé. A vezérigazgató azt is kiemelte, hogy tulajdonképpen nem csőtörés történt, hanem a csőkötés teljes keresztmetszetében levált, és a 6 báros nyomás, ami a 300 milliméteres főnyomóvezetékből tört elő, kimosta az iszapot, a homokot és megemelte az úttestet.
A Balaton utcában élők sokáig nem örülhettek a csapadékvíz-elvezető rendszer felújításának, ugyanis ma délután eltört egy 300 milliméteres főnyomóvezeték a szemközti Jász utca sarkán.
Május 27-én tartotta meg a 75 éves jubileumát ünneplő BÁCSVÍZ Zrt. az évi rendes közgyűlését. A tulajdonos önkormányzatok elfogadták a 2024. évre vonatkozó éves beszámolót és döntöttek az adózott eredmény fejlesztési célú felhasználásáról - adta hírül a társaság hivatalos Facebook oldalán.
75. jubileumát ünnepli idén a BÁCSVÍZ Zrt. Ehhez kapcsolódóan háromnapos rendezvénysorozatot tartottak a víz világnapja alkalmából. A témában Kurdi Viktorral, a Bácsvíz Zrt. elnök-vezérigazgatójával beszélgettünk.
Az ország legkiválóbb vízügyi ügyfélszolgálati munkatársai versengnek ma a Sheraton hotelben. Az idén ugyanis Kecskemét ad otthont az Országos Ügyfélszolgálati Versenynek. Tavaly a Bácsvíz Zrt. csapata nyerte meg a szakmai megmérettetést, ezért idén ők szervezhették meg az eseményt a Magyar Víziközmű Szövetséggel karöltve.
Huszonöt százalékkal nőtt a lakossági, az ipari és a közintézmények vízhasználata az előző héthez viszonyítva Kecskeméten. A meteorológiai előrejelzések szerint marad a hőség továbbra is, így a vízhasználat elérheti az 50 százalékos növekedést. A kecskeméti víztisztítómű és a víztermelő kutak kapacitása biztosítja az extrém vízigények kielégítését is, így a BÁCSVÍZ Zrt. nem számít arra, hogy általános vízkorlátozásra lenne majd szükség.
Bács-Kiskun vármegye víz-és csatornaszolgáltatásának biztosítása területén végzett több évtizedes, innovatív szakmai tevékenysége elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült március 15-e alkalmából Kurdi Viktor okleveles építőmérnök, a BÁCSVÍZ Víz- és Csatornaszolgáltató Zrt. elnök-vezérigazgatója, a Magyar Víziközmű Szövetség elnöke. A kitüntetést Sulyok Tamás, Magyarország Köztársasági elnöke adományozta.
Lezárult az egy éven át tartó projekt, mely során megújult Kecskemét és Ballószög ivóvíz hálózatának egy része. Az összesen több mint 1,8 milliárdos európai uniós és önerős forrásból megvalósult beruházás célja, hogy legalább 10 százalékkal csökkentsék a hálózat vízveszteségét, valamint növeljék az energiahatékonyságot a megfelelő hatásfokú szivattyúk beüzemelésével.
A BÁCSVÍZ Zrt. idén is csatlakozott az erőművek éjszakájához. A 2-es számú vízműtelepen a vendégek a víztermelés, a víztisztítás folyamataival ismerkedhettek meg, de vizet is lehetett kóstolni, ami a gyermekek kedvenc programeleme volt.
Kánikula ide vagy oda, az Izsáki úti felújítás teljes szakaszán nagy erőkkel dolgoznak ezekben a napokban is. Útépítők, gáz- és vízművesek, villanyászok lepik el a lezárt rész teljes hosszát. Mint mindig, a hatékony munka egyik kulcsa most is az, hogy a közműkiváltások milyen ütemben haladnak a konkrét útépítéssel párhuzamosan, de inkább egy lépéssel előrébb járva. Kurdi Viktorral, a Bácsvíz első emberével most leginkább ebből a szempontból néztük meg a helyszínt.
Kánikula ide vagy oda, az Izsáki úti felújítás teljes szakaszán nagy erőkkel dolgoznak ezekben a napokban is. Útépítők, gáz- és vízművesek, villanyászok lepik el a lezárt rész teljes hosszát. Mint mindig, a hatékony munka egyik kulcsa most is az, hogy a közműkiváltások milyen ütemben haladnak a konkrét útépítéssel párhuzamosan, de inkább egy lépéssel előrébb járva. Kurdi Viktorral, a Bácsvíz első emberével most leginkább ebből a szempontból néztük meg a helyszínt.
Tíz százalékkal csökkenti vízveszteségét, növeli a vízellátás biztonságát és javítja szolgáltatásának színvonalát a BÁCSVÍZ Zrt. Kecskeméten és Ballószögön a két település önkormányzatával közösen 1,8 milliárd forintból. A projekt eddig megvalósított elemeit és a fejlesztések részleteit bemutató rendezvényt ma (szerdán) tartotta meg a BÁCSVÍZ Zrt. kecskeméti üzemirányító központjában.
A közelmúltban zárult le egy nagyszabású projekt, amely a szennyvizek energia- és nyersanyagtartalmának hasznosítását célozta. Ebben konzorciumi partnerként vett részt a BÁCSVÍZ Zrt. Egy Kecskeméten és Ballószögön megvalósuló közel kétmilliárdos ivóvízhálózat fejlesztési programban pedig a BÁCSVÍZ Zrt. koordinálja a munkát. A BÁCSVÍZ Zrt. innovációs nyitottságáról, vállalkozási kedvéről és a jövő fejlesztéseiről Kurdi Viktor, elnök-vezérigazgatóval beszélgettünk a KTV Kiemelő című magazinjában.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.