A Városházától a víztoronyig – A 180 éve született Lechner Ödön kecskeméti vonatkozású terveit és megvalósult épületeit bemutató tablókiállítást egy héttel tovább, november 23-ig tekinthetik meg az érdeklődők.
A Városházától a víztoronyig – A 180 éve született Lechner Ödön kecskeméti vonatkozású terveit és megvalósult épületeit tekinthetik meg az érdeklődők a kecskeméti Városháza előtt felállított tablókiállításon, amelyet a város napja alkalmából állított össze Kecskemét MJV Önkormányzata és a Kecskeméti Katona József Múzeum. A tárlat október 2-tól november 16-a között látható. A Városháza Galériában pedig Szemők Zsuzsanna szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás.
A Kecskeméti Református Gimnázium 12.C osztálya vitte a prímet a Kecskeméti Médiacentrum idei tablóversenyén. A második a Kecskeméti SZC Gróf Károlyi Sándor Technikum 13.D osztálya lett. A harmadik legnépszerűbbnek pedig a Széchenyi István Technikum 13.A osztály tablóját szavazták meg. A díjak átadására ma délután került sor a Főtéren.
A Kecskeméti Médiacentrum közzétette az idei városi tablóverseny értékes nyereményeit. Az internetes szavazáson legnépszerűbbnek bizonyuló középiskolai osztályok csoportos Ápoló klub- és strandbelépőket kapnak a csütörtök éjfélig tartó szavazást követően.
A Kecskeméti Médicentrum közzétette az idei tablóverseny értékes csapatépítő nyereményeit, amelyeket a szavazáson legnépszerűbbnek bizonyuló osztályok nyerhetnek meg a június 19-éig tartó „voksolási versenyfutásban”.
Jövő hét csütörtökön zárul a Kecskeméti Médiacentrum tablóversenye. Érdemes rákapcsolni a szavazásra, mert értékes nyeremények várnak a nyertes osztályokra. Így hát diákok, családok, ismerősök, szavazásra fel!
A Kecskeméti Médiacentrum hatodik alkalommal szervez tablókiállítást és hirdet ehhez kapcsolódó tablóversenyt az érettségiző kecskeméti középiskolás osztályok számára. A szavazatokat holnaptól adhatják le a szurkolók a hiros.hu hírportálunkon.
A Kecskeméti Médiacentrum hatodik alkalommal szervez tablókiállítást és hirdet ehhez kapcsolódó tablóversenyt az érettségiző kecskeméti középiskolás osztályok számára. A szavazatokat holnaptól adhatják le a szurkolók hírportálunkon.
Fél évszázad házasodástörténete elevenedik meg a látogatók előtt a Városháza földszinti kiállítótermében december 6-án nyíló Magyar Mennyasszony című tablókiállításon.
Péntek délután kihirdették a Kecskeméti Médiacentrum által szervezett tablóverseny eredményét a Tanévzáró Fesztivál keretében. Az online szavazáson több mint 11 ezer szavazat érkezett a 38 tablóra. A győztes osztályok értékes nyereményekkel gazdagodtak.

A mezőtúri East Fest fesztiválra, a kecskeméti Ápoló Klubba és a kecskeméti strandra nyer belépőket az a három osztály, amelynek tablója a legnépszerűbbnek bizonyul a Kecskeméti Médiacentrum tablószavazásán. A voksokat ma, szerdán éjfélig lehet leadni online a hiros.hu kijelölt felületén, ahol nyomon is követhetők az eredmények.

A Kecskeméti Médiacentrum immár ötödik alkalommal szervez tablókiállítást és hirdet ehhez kapcsolódó tablóversenyt az érettségiző kecskeméti középiskolás osztályok számára. A kiállítás ma délután nyílt meg ünnepélyesen a főtéri sétányon, ezzel egy időben a szavazás is elindult.

A Kecskeméti Médiacentrum immár ötödik alkalommal szervez tablókiállítást és hirdet ehhez kapcsolódó tablóversenyt az érettségiző kecskeméti középiskolás osztályok számára. A kiállítás ma, szerdán délután 15 órakor nyílik meg a főtéri sétányon, a szavazás pedig június 5. és 12. között online zajlik majd a hiros.hu erre kijelölt felületén. A verseny nyertesei idén is értékes jutalmakra számíthatnak.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.