A pénteki esők után kicsit nedves, de nem sáros talajon, gyönyörű napsütésben, tizenegynéhány fokos kellemes hűvösben vághattak neki szombat reggel a ballószögi V. Nyakvágó teljesítménytúra résztvevői a 14, 24 vagy 34 kilométeres távnak. A jó idő végig kitartott, ahogy a jó hangulat is. A befutókat helyben készült krumplilevessel, kenyérlángossal várták a faluház udvarán, és többen átmentek még a közeli cukrászdába is lekerekíteni az élményt.
Tizenhárom református gimnazista indult el kerékpárral Aradra, hogy képviseljék a Kecskeméti Református Egyházközséget és elhelyezzék a megemlékezés koszorúját a vesztőhelynél. A vértanúk tiszteletére és a túra résztvevőiért imádkoztak ma a református templomban.
Július 20-án a Bócsa-bugaci homokpuszta területére szervez túrát a Kiskunsági Nemzeti Park. A kirándulás résztvevő megismerhetik a homoki borókás-nyárasok, a nyílt és zárt homoki gyepek, valamint az egykori szikes tómedrek élőhelyeit.
Országszerte Kenutúrák, bölényszafari, lápréti barangolás, sólyom- és sasles, népi játszóház, tárlatvezetés, természetismereti foglalkozások, interaktív vízvizsgálat és gyereknapi programok várják az érdeklődőket a Magyar Nemzeti Parkok Hetén május 26-ig.
Ötéves évfordulója alkalmából idén a Maroshát természeti értékeit és kulturális kincseit térképezi fel a Kiskunsági Barangolók Turista Baráti Társaság. A kis csapat célja, hogy népszerűsítse a természetjáró hagyományokra épített túrázást, és minél több emberrel ismertesse meg a magyar tájakban rejlő értékeket.
Újabb túrát szervez a Kiskunsági Nemzeti Park augusztus 26-án. A túra célja hazánk legnagyobb termetű rovarfajának, a fűrészlábú szöcskének a megtalálása, eközben viszont a Puszta egyéb érdekességeit is felfedezhetik az érdeklődők.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.