A szociális tűzifa programot a kormány 2011-ben indította útjára, melyre ma már 5 milliárd forintot különít el a költségvetésből arra, hogy az 5000 fő alatti településeken élő rászorulók a tél beállta előtt tüzelőanyaghoz juthassanak. A program sikere tegnap egy sajtótájékoztató keretében került bemutatásra Hernád községben.
Pénteken a Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének hét tagja nagyon boldogan mehetett haza. Az Assisi Szent Ferenc emléknapja alkalmából megtartott tűzifa-utalvány átadási ünnepségen a szegények a népkonyhát támogató vállalkozóktól vehették át a 65 ezer forint értékű adományt.
A Bajai Járási Ügyészség lopás, hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a környékbeli erdőkből hajnalonta kivágott akác- és nyárfát a helyszínen felaprítva tűzifának rögtön eladott, ezzel néhány hónap alatt komoly bevételre szert téve. A tanyás ingatlanában engedély nélkül felhalmozott 1 tonnányi roncsautó miatt is felelnie kell.
Az elhibázott brüsszeli szankciók energiaválságot okoztak Európában, az egekbe emelkedtek a gáz- és áramárak. Emiatt most még nagyobb jelentőséggel bír a szociális tűzifaprogram, amely az 5.000 fő alatti településeken élő rászoruló családoknak nyújt segítséget – mondta el közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter.
100 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a KEFAG Zrt. annak, aki információkkal tud szolgálni az ÖKOPAL Raklap üzem területéről eltulajdonított kemény lombos tűzifa ügyében.
Folyamatosan igényelhetnek a kecskeméti rászorulók tűzifát a Városi Szociális Közalapítványtól. Mivel a télnek még nincs vége a kérelmek is bármikor beadhatók. Tavaly közel félezren kértek tűzifát az alapítványtól.
Folyamatosan zajlik a tűzifa osztása a kistelepüléseken élő rászorulóknak. A KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. 48 önkormányzatnak szállít az idei téli szezonban fűteni valót. Az állami erdőgazdaságtól több mint 5000 köbméter fát kértek a települések vezetői a rászoruló családok számára.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.