Címke: Újkollégium
Keresés
Dátum választó
Rendezés
7 találat
2024.03.01

Folytatódhat a főtér revitalizációja

A külső városrészek fejlesztése mellett nem állhat meg a városközpont, közelebbről a főtér revitalizációja sem. Boros Pál építész jóvoltából nemrég áttekintés készült a még felújításra váró jelentősebb épületekről, a következő hónapokban pedig megkezdődhet a tervek, és esetenként a funkcióbővítés részletesebb kidolgozása a KIK-FOR bevonásával. A megvalósítás az elkövetkező években történhet meg önkormányzati, állami és uniós források igénybevételével, az egyházak közreműködésével, továbbá a minőségi szemléletet képviselő privát partnerek bevonásával. A nagyszabású tervekről Öveges Lászlóval, Kecskemét főépítészével beszélgettünk.
2024.02.25

Óriási volt az érdeklőkés a szecessziós városnéző sétára

Megtöltötték a Városháza dísztermét szombaton a szecessziós városnéző séta résztvevői. Az ifj. Gyergyádesz László művészettörténész által vezetett séta itt, a felújított díszteremben vette kezdetét egy rövid előadással, majd a Sajtópalota, az egykori katolikus bérház helyén álló Lordok háza, az Ifjúsági Otthon és a mellette álló izraelita bérház, a Luther-palota, az Újkollégium, a Cifrapalota, végül a városi vagy úri kaszinó épülete adták a séta állomásait. Mindenhol olyan érdekességeket tudhattunk meg az épületekről és általában Kecskemét történetéről, amelyek a helybéliek többsége számára is újdonságot jelenthettek.
2023.12.23

Két zeneóriást ünnepeltek az Újkollégiumban

Kodály Zoltán és Kocsár Miklós születésének 141., illetve 90. évfordulója alkalmából ünnepi hangversenyt rendezett a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja. Az Újkollégiumban december 22-én este megtartott koncerten a 20. század két zenetudósának műveit fiatal, zenét tanuló diákok és nemzetközi hírű muzsikusok szólaltatták meg.
2023.04.04

Tovább a szentírási közös úton: a hit és a Biblia erejét hangoztatták a konferencia megnyitóján

A hit, a Biblia és az ökumenikus összefogás erejét hangoztatták kedd délelőtt a Tovább a szentírási közös úton című konferencia megnyitóján a köszöntőt mondó világi és egyházi méltóságok. A prof. dr. Róna Tamás főrabbi vezette Magyarhoni Zsidó Imaegylet és a Weisz Péter elnökletével működő Barankovics Izraelita Műhely által szervezett nagyszabású, egész napos konferenciát a Kecskeméti Zsidó Hitközség Nagykőrösi utcai dísztermében nyitották meg, majd a résztvevők átvonultak a református Újkollégium épületébe, ahol a konferencia késődélutánig folytatódik rövid előadásokkal és két kerekasztal-beszélgetéssel.
2023.02.28

Protestánsok Kecskeméten a 16-18. században - Székely Gábor előadásai az Újkollégiumban

Protestánsok Kecskeméten a 16-18. században címmel tart három alkalomból álló előadás-sorozatot az Újkollégium dísztermében Székely Gábor történész, művészettörténész, a Kecskeméti Református Kollégium egykori diákja, akinek tavaly jelent meg a témában doktori disszertációjának átdolgozott változata tanulmánykötetként. Március 6-án, 7-én és 8-án (hétfőn, kedden és szerdán) 17.00 órától minden érdeklődőt szeretettel vár a Kecskeméti Evangélikus és a Kecskeméti Református Egyházközség.