Évnyitó a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémián

2025. 09. 11., 11:37
Szeptember első napjaiban ismét megtelt a Mercedes-Benz Sport Akadémia csarnoka: a 13. évad ünnepélyes megnyitóját tartották, ahol a sport mellett a közösség ereje, a példamutatás és a jövő építése kapta a főszerepet. A rendezvényen a kosárlabda mellett a város és a régió sportéletének képviselői is jelen voltak, bizonyítva, hogy az Akadémia immár nem csupán egy utánpótlás-nevelő műhely, hanem a kecskeméti sportélet egyik zászlóshajója.
Fotó: Garaczi János
A galéria 22 képet tartalmaz

Ünnepi köszöntők és elismerő szavak

Az eseményen többek között megjelent dr. Salacz László országgyűlési képviselő, Ádám József, a Bács-Kiskun Vármegyei Kosárlabda Szövetség ügyvezetője, Sörös Jenő, a KTE Kosárlabda Kft. vezetője, Tóth Viktor, a Kecskeméti KC elnöke, Kovács Tamás, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője, valamint az Akadémia Társadalmi Tanácsadó Testületének tagjai közül Mikulás Ferenc és dr. Gyenes Vilmos.

Dr. Salacz László beszédében hangsúlyozta: Kecskeméten mindenki tudja, hogy a legjobban szervezett sportklub a kosárlabdához kötődik. Mint mondta, a kosárlabdások azok, akik a gyerekeket egészen kiskoruktól felnőtté válásukig végig kísérik, miközben a sporton keresztül közösséget és barátságokat is teremtenek. „Tapasztalatból tudom, hiszen mindkét lányom az Akadémia programjaiban vett részt. Láttam a szervezettséget, az eltökéltséget, ami itt uralkodik” – mondta, hozzátéve: a közösség mindig fontosabb, mint az egyéni eredmény, és a kosárlabdázók ebben is példát mutatnak.

Egy babonás szám ereje

Ivkovicné Béres Tímea, a Mercedes-Benz Gyár Nemzeti Kosárlabda Akadémia vezetője büszkén jelentette be: a 13. szezon veszi kezdetét. „A tizenhármas szám sokaknak a balszerencsét jelképezi, de számunkra inkább a bátorságot, az erőt és a kitartást szimbolizálja. Hiszünk benne, hogy ez az évad szerencsét hoz, ha mi magunk is hiszünk és dolgozunk érte” – fogalmazott.

A vezető részletesen beszámolt az elmúlt év eredményeiről. A 28 versenyző csapatban összesen mintegy 450 gyermek sportol, közülük sokan a válogatottakban is bemutatkoztak. Az Akadémián nevelkedett fiatalok közül Tózer Nemes Boglárka az U19-es világbajnokságon vett részt, Sinka-Pálinkás Szofi és Gergő Janka az U18-as Európa-bajnokságon, míg Lengyel Anna az U16-os kontinenstornán képviselte Magyarországot. Az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Forray Patrícia és Hölzl-Szabó Emília lépett pályára a nemzeti színekben. A legfiatalabb korosztályokból is több tehetség kapott meghívást a válogatott kiválasztó programba, jelezve, hogy az Akadémia utánpótlása erős alapokon nyugszik.

A fiúknál Ladovszky János és edzője, Németh Levente szerepelhetett az U20-as Európa-bajnokságon, míg Asztalos Miklós az U18-as válogatott tagjaként bizonyíthatott. Összességében 16 játékos és két edző kapott meghívást a megyei válogatottakba a legfiatalabb korosztályokból.

Elismerések, díjak, sikerek

Az évadnyitón természetesen nem maradhattak el az elismerések sem. A fiúknál az U19-es csapatot díjazták, amely az országos döntőben a negyedik helyen végzett. Az U12-es Jimmy csapat a nyolcadik helyet szerezte meg az országos bajnokságban, de emellett elhódította a 6 Város Tornája trófeáját is.

A lányok közül az U13B gárda országos 12. helye, illetve az U12 Csillagok csapatának nyolcadik helyezése az országos döntőben adott okot a büszkeségre. Megválasztották a szezon All Star-csapatait is, ami újabb motivációt jelent a fiatal sportolóknak.

A hagyományos Év Munkatársa-díjat Fekete Imre vehette át, aki az elmúlt szezonban végzett példamutató munkájáért kapott elismerést. Emellett három fiatal kosaras, Juhász Zoé, Kertli Ádám és Szemerédi Levente aláírhatta első hivatalos szerződését, így immár a Kecskeméti KC és a Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét játékosaiként folytatják pályafutásukat.

Közösség és jövőkép

Ivkovicné kiemelte: az Akadémia számára az ember a legfontosabb érték. „Sokan vagyunk, erősek vagyunk, de igazán akkor leszünk erősek, ha odafigyelünk egymásra, és ha együttműködünk. A sportolóink elhivatottak, a szakembereink elkötelezettek, a szülők pedig áldozatosan támogatják gyermekeiket. Ez a hármas egység az, ami biztosítja a közösség sikerét” – hangsúlyozta.

A szülők bevonására idén is külön figyelmet fordítanak: a Magyar Sport Napja és az Európai Sporthét programjai mellett az Akadémia épületében biciklis kihívást hirdettek. Az ötlet egyszerű, mégis szimbolikus: amíg a gyerekek edzenek, a szülők a várakozás idejét sportosan, egy szobakerékpáron tölthetik, így ők maguk is példát mutatnak a mozgás szeretetéből.

Országos elismerés és támogatás

A nyár egyik legnagyobb sikere az volt, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége ismét három évre megújította az akadémiai címet, elismerve a szakmai munka magas színvonalát. Emellett a Sportegyesületek Országos Szövetsége is kiemelt vidéki sportszervezeti státuszt ítélt oda a kecskeméti klubnak, ami további kormányzati támogatást jelent.

A régióban több mint húsz klubbal működik együtt az Akadémia, közösen keresik a tehetségeket, és erősítik a kosárlabdázás utánpótlásbázisát. A támogatók sorában továbbra is ott van a Mercedes-Benz gyár és az MVM, valamint a társadalmi tanácsadó testület tagjai, akik folyamatosan segítik az intézmény fejlődését. Természetesen Kecskemét önkormányzatának a támogatása is biztosíték arra, hogy a fiatalok kiváló körülmények között sportoljanak.

Ünnepélyes zárás

Az esemény végén az akadémiai esküt a junior csapat tagja, Asztalos Miklós mondta el, majd a három pályán felsorakozott hat csapat közösen jelezte: valóban elkezdődött az új idény. A szimbolikus labdafeldobást Kovács Tamás, dr. Salacz László és Ádám József végezte el – ezzel hivatalosan is kezdetét vette a 13. szezon.

A kosárlabda azonban itt Kecskeméten nem csupán sport, hanem életforma. Az évadnyitó egyszerre volt ünnep, számvetés és ígéret: a múlt eredményeinek elismerése mellett a jövő kihívásaira is felkészültek. És ha igaz, hogy „mindenki a saját szerencséjének a kovácsa”, akkor a kecskeméti kosárlabdázás a következő években is biztos kézzel formálhatja saját jövőjét.

Kapcsolódó cikk