Kecskemét(iek) a nagyvilágban

Japán leghíresebb koncerttermében játszott zenekarával a Kecskemétről indult hegedűművész

2024. 07. 04., 13:07
Június 17-e óta Japánban koncertezik a MÁV Szimfonikus Zenekar. A háromhetes turné legutóbbi, 10. hangversenyét – ismét fergeteges sikert aratva – a felkelő nap országa legismertebb zenei központjában, a Suntory Hallban tartották meg. A Kobayashi Ken-Ichiro vezette együttes művészeként az ünneplés részese volt a Kecskeméti Kodály Iskola korábbi diákja, Czágler-Oberfrank Bernadett is. Az ifjú hegedűművész szerint „a zenekar teljes beleéléssel játszott, a kitörő tapsvihar, az éljenzés, az állótaps is azt jelezte felénk, hogy sikerült átadnunk a közönségnek azt az érzést, amiben léteztünk.”
A galéria 16 képet tartalmaz

Japán turnéra indult június 17-én a MÁV Szimfonikus Zenekar. A 14 koncertből álló háromhetes koncertsorozat első állomása Tokió volt, a folytatásban pedig olyan városokban szerepelt az elmúlt napokban az együttes, mint Iwaki, Tokorozawa, Musashino, Yamagata, Omiya, Matsuyama, Takamatsu és Kanazawa. Valemennyi helyszínen telt ház, általában 1500-2000 fős közönség előtt játszottak, a koncertek többségében Kobayashi Ken-Ichiro irányításával. A magyar zeneszeretők körében immár öt évtizede töretlen népszerűségnek örvendő japán karmestert hazájában is kedvelik, a szülővárosában, Iwakiben megtartott koncert előtt nagyon nagy szeretettel fogadták őt és a zenekart a helyiek.

Kobayashi Ken-Ichirót ötven éve szeretik a magyarok 

A Magyar Televízió 1974 tavaszán rendezte meg az első nemzetközi karmesterversenyét, mely akkor nemzetközi viszonylatban is rendkívüli eseménynek számított. A több fordulóból álló verseny első részében a MÁV Szimfonikus Zenekar játszott, a karmesteri dobogóra pedig minden jelentkező fellépett, így ez tartott a leghosszabb ideig. A verseny győztese az akkor 34 éves japán Kobayashi Ken-Ichiro lett, akit lenyűgöző karmesteri teljesítménye, valamint szerény, kedves személyisége miatt pillanatok alatt szívébe zárt a közönség és a vele együtt fellépő zenekar muzsikusai is. Kobayashi számára fényes nemzetközi karriert indított el a verseny, talán ő maga sem tudja, hány zenekar élén állt fél évszázados sikertörténete során. Egy valamit azonban tud és ezt soha nem mulasztja el megemlíteni, hogy az a zenekar, amelyet életében először vezényelt szülőhazája határain kívül, az a budapesti MÁV Szimfonikus Zenekar volt. A fél évszázados kölcsönös megbecsülés és barátság jeléül Kobayashi Ken-Ichiro 2014 óta a zenekar tiszteletbeli vendégkarmestere. Az ötvenéves együttműködés emlékére a világhírű karmester 2024. május 22-én egy japán cseresznyefát ültetett el a zenekar kertjében kialakított emlékparkban.

A MÁV Szimfonikus Zenekar háromhetes turnéjának fénypontja a július 2-i, sorrendben 10. koncert volt, amelyet Japán leghíresebb hangversenytermében, a Suntory Hallban tartottak meg. Az 1986-ban átadott létesítmény többek között nagyszerű akusztikájáról nevezetes, a 20. század egyik legjelentősebb dirigense, Herbert von Karajan a hangok ékszerdobozaként emlegette. A telt házas előadást Aulner-Bálint Anna, Magyarország tokiói nagykövetének japán nyelvű köszöntőbeszéde nyitotta meg, aki méltatta Kobayashi Maestro 50 évre visszanyúló szakmai karrierjét, a MÁV Szimfonikus Zenekarral való nagy múltra visszatekintő együttműködését, amely nagyban hozzájárult a magyar–japán kapcsolatok erősítéséhez. Gratulált a telt házas koncertekhez és megköszönte a japán Tempo Primo ügynökség, a tokiói magyar nagykövetség, a tokiói Liszt Intézet, valamint a főszponzor vállalat, a Mitsui Sumitomo Primary Life Insurance Company támogatását.

A koncerten Csajkovszij IV. szimfóniáját, Rossini népszerű művének, A sevillai borbély című operájának nyitányát és Liszt I. zongoraversenyét szólaltatta meg a MÁV Szimfonikus Zenekar, amely a Suntory Hallban is óriási sikert aratott, a több mint 2000 fős japán közönség állva tapsolva ünnepelte a fővárosi együttest és Kobayashi Ken-Ichiro karmestert. A népes publikum nem engedte el őket ráadás nélkül, így Brahms 5. magyar táncával búcsúztak a fantasztikus helyszíntől.

A nem mindennapi sikernek a Kecskeméti Kodály Iskola korábbi diákja, Czágler-Oberfrank Bernadett is részese volt. Az ifjú hegedűművész diplomáját Pécsett, a PTE Művészeti Karán 2018-ban szerezte. A MÁV Szimfonikus Zenekar művésze, de az elmúlt években gyakran játszott a Kecskeméti Szimfonikus Zenekarban és a kecskeméti színház zenekarában is. „Nagy élmény volt a Suntory Hallban játszani, a terem akusztikája valóban kiváló  – mondta Czágler-Oberfrank Bernadett a Hírös.hu kérdésére. – A zenekarban egyenként sokféleképpen gondolkodunk, így amikor sikerül egységet kovácsolni, felemelkedik a zenekar oda, ahol már nincsenek technikai nehézségek, csak a zene létezik. És ez Kobayashinak köszönhető, a »kis nagyembernek«, aki ott áll középen, akiből elképesztő energia árad. Ugyanakkor előfordul, hogy egyes részeknél nem is vezényel, mert annyira megbízik a zenekarban. Fantasztikus élmény volt, ahogy az egység megszületett, összekapcsolódtunk egymással, a Maestróval. A zenekar teljes beleéléssel játszott, a kitörő tapsvihar, az éljenzés, az állótaps is azt jelezte felénk, hogy sikerült átadnunk a közönségnek azt az érzést, amiben léteztünk. Úgy hallottam, a nagykövet asszony is meghatódottan törölgette a szemét, és szeretnék, ha ennek lenne folytatása, és minél hamarabb visszatérnénk.”

Fotók: A MÁV Szimfonikus Zenekar és Magyarország Tokiói Nagykövetsége közösségi oldala