Kiskorúaknak is árulta a kristályt

2023. 06. 19., 09:07
A Kecskeméti Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki lajosmizsei lakásán egy éven át árulta a „kristály” fantázianevű kábítószert. A kábítószerből két 18 év alatti személynek is adott el.

A vádirat szerint a lajosmizsei férfi – az ügy vádlottja – 2021 júliusától kezdődően egy éven át a lajosmizsei lakásában várta a kristályt vásárló vevőit. A vádlott a kábítószert 0,1 gramm tömegű alufólia pakkokba csomagolta és adagonként 1.000 forintért értékesítette.

A férfi több mint 10 személynek értékesített a kábítószerből, közülük ketten is tizennyolc év alattiak voltak. Az elkövető mindkét kiskorúról tudta, hogy még nem töltötték be a 18. életévüket, ennek tudatában is adott el nekik kábítószert. Egyikük ráadásul a vádlott rendszeres vásárlója volt, legalább 60 alkalommal vásárolt tőle kristályt. A kiskorú vevő azonban még így is jelentősen elmaradt a férfi legnagyobb vásárlójától, aki kilenc hónap alatt 150 pakk kristályt vásárolt.

A vádlott egy év alatt közel negyed millió forintot keresett a kábítószer értékesítésével.

A férfi tevékenységének a kecskeméti rendőrök akciója vetett véget, akik 2022. augusztus 2. napján elfogták és őrizetbe vették a férfit.

Az ügyészség a jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló férfit kábítószer-kereskedelem bűntettével, valamint 18. életévét be nem töltött személynek kábítószer átadásával elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását és az értékesítésből befolyt vagyon erejéig vagyonelkobzás alkalmazását indítványozza.

A vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

A rendőrség által készített fényképen egy kristályt tartalmazó alufólia pakk látható, amit a nyomozó hatóság foglalt le.