Komolyzenei programajánló – 2025. május


A Filharmónia Magyarország kecskeméti koncertsorozata, a Kodály-bérlet utolsó alkalmát május 5-án 19 órai kezdettel rendezik meg. A Hírös Agóra színháztermében a Hámori Máté vezette Danubia Zenekar lép majd fel. A fővárosi együttes Mozart, Liszt, Csajkovszkij, Glinka, Berlioz, Sosztakovics, Mancini és Ott Rezső műveit szólaltatja meg. Olyan dallamokat hallhat majd a nagyérdemű, melyekben a szerelem felemelő, melankolikus, drámai, érzelmes, hősies és intrikus oldala is feltűnik. Sőt, olyan darab is elhangzik, ami egymagában foglalja össze a szerelmes zenék és szerelmes számok történetét. Az est szólistája Horváth István, a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lesz.

Május 6-án kortárszenei sorozatot indít a Magyar Kodály Társaság Kecskeméti Tagcsoportja. A tervek szerint négy programot négy előadóval, négy helyszínen tartanak majd. A négy zeneszerző pedagógiai munkásságára épülő interaktív előadásokra négy vendégművészt hívtak meg: Tornyai Péter és Bali János kiadványának bemutatójára magukat a szerzőket, Sáry László pedagógiai gyűjteményének ismertetésére Palotás Gábort, a Kodály Iskola ütőhangszeres művésztanárát, illetve a Kurtág-előadásra Csalog Gábor zongoraművészt, a kétszeres Kossuth- és háromszoros Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző egyik leghitelesebb ismerőjét, tolmácsolóját. A szervezők mind a négy alkalmat játszani, zenélni szerető gyermekek, ifjú muzsikusok, valamint zenepedagógusok aktív bevonásával képzelik el. Bali János: Bevezetés az avantgardba című workshopja május 6-án, 15 órakor kezdődik a Kodály Iskolában, Csalog Gábor: Kurtág György Játékok című sorozatáról május 19-én, 11 órától a Kodály Intézetben beszél majd, míg a további két alkalmat júniusban rendezik meg.
Új, kifejezetten érdekesnek ígérkező koncertsorozatot indítanak a Kecskeméti Kodály Iskolában. Az „Akikre büszkék vagyunk” címmel meghirdetett hangversenyeken az intézmény korábbi növendékei lépnek majd fel. Május 7-én 16 órai kezdettel Szidonya Júlia Flóra fuvolakoncertjét, míg ugyanezen a napon 17 órától Csőke Noémi és Varga Viktor zongoraestjét rendezik meg. Az ifjú tehetségek diplomahangversenyeik anyagát mutatják be a kecskeméti zeneszerető közönségnek.
Az ifjú tehetségek életútja
Május 8-án 17 órától Kecskeméten énekel a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus. Magyarország egyetlen hivatásos női kamarakórusa a Kodály Iskola Miraculum-bérletének utolsó alkalmán lép majd színpadra. Az 5 koncertből álló családi bérletet elsősorban a Miraculum Gyermekkórus és az Aurin Leánykar tagjai és családjai számára hirdették meg, de a szolnoki énekkar előadására limitált számban jegyek is vásárolhatók online és a hangverseny előtt a helyszínen.
A Hírös Agóra családi komolyzenei matinésorozata keretében május 10-én bécsi klasszikus zeneszerzők művei csendülnek fel. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar fúvós együttese Mozart No. 11-es Szerenádját, Beethoven Octetjét, illetve Strauss: A denevér című operettjének nyitányát játssza majd. Az Otthon Moziban 11 órakor kezdődő program műsorvezetői Magyari-Benkő Gabriella kürtművész és Földiné Mészáros Orsolya klarinétművész lesznek.

Hagyományos tanév végi programjait idén is megtartja az M. Bodon Pál Zeneiskola. A tanári hangversenyt május 12-án 18 órai kezdettel rendezik meg, és a szokásos nyílt napjaikra is várják az érdeklődő szülőket és gyermekeiket, akiknek 15-én és 16-án 14 órától lesz lehetőségük megismerkedni az intézményben folyó munkával. A hangszersimogatóval egybekötött alkalom mindkét nap 17 órakor Mesezene-koncerttel ér véget. Ezek mellett a Muzsikáljunk együtt! kamarazenei fesztivált is megrendezik Orgoványon, a nagyszabású zenei találkozó május 24-én 10 órakor kezdődik.
A 2023 decemberében elhunyt neves fuvolaművész, Berényi Bea emlékére – hagyományteremtő szándékkal – az elmúlt év májusában jótékonysági hangversenyt rendeztek. A tavalyi nemes kezdeményezés idén folytatódik, a Kecskeméti Kodály Iskolában közel négy évtizeden át tanító pedagógusra családtagjai, volt tanítványai, kollégái, valamint tisztelői május 15-én gondolnak majd vissza. A 17 órakor kezdődő koncerten többek között férje, Dratsay Ákos és lányuk, Dratsay Dóra, illetve a Zeneakadémia tanárai: Lakatos György Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas fagottművész és az oktatói tevékenységét az ÉZI-ben kezdő Kemenes András zongoraművész lép majd színpadra. Előadásukban Antonio Vivaldi, Wolfgang Amadeus Mozart, Wolf Péter, Pietro Mascagni és Camille Saint-Saëns művei csendülnek majd fel.

Május derekán ismét „Muzsikál az erdő” a hírös városban. 17-én Hetényegyházán, a Nyíri-erdőben rendkívül színes programkavalkád várja az érdeklődőket. Gyerekfoglalkozásokat, állatbemutatókat, élménysétákat tartanak, az 1848–49-es múzeumot is meg lehet tekinteni, és persze lesznek zenés programok is. Így például 10:10-től a szilfakörben Szilágyi Áron vezeti a Leskowsky Hangszergyűjtemény bemutatóját, kora délután a kecskeméti szimfonikusok – ígéretük szerint – erdei hangulatot teremtenek, 16 órától a Mátyás Király Citerazenekar játékában is gyönyörködhetnek a népzene kedvelői, míg 17 órától a Bohém Jazz Quartet – Bolba Éva (ének), Bera Zsolt (harsona), Ittzés Tamás (zongora, ének) és Gulyás-Szabó Krisztián (dob) – játszik majd. Másnap Lakitelek-Tőserdőn folytatódik a rendezvény, ott többek között a Durányik László vezette Aurin Leánykar is fellép.

Fennállásának 10. évfordulójára készül a Scherzo Vegyeskar. Ennek megünneplésére egy jubileumi koncertet szerveznek. A Kodály Iskola Nemesszeghy Márta termében május 17-én 17 órakor kezdődő alkalomra az együttes alapító karnagya, Závori Erika ezekkel a gondolatokkal invitálta a zeneszeretőket: „A koncerten – melynek zenei anyagát zenész barátainkkal közösen állítottuk össze – Révész László kiváló orgonista, zongorista, korrepetitor mellett fellép a Novum Kamarazenekar, Horváth Zsófia ének-zenetanár, karvezető, Barna Beatrix énekes művésztanár, a bajai Ad Libitum Kórus és az Allodole Énekegyüttes. Hagyományainkhoz ragaszkodva a hangversenyen a nézők ingyenesen vehetnek részt, de adományokat szeretettel várunk a kórus működési költségeinek támogatására – együttesünk amatőr, önfenntartó, tagjaink között sokan pedagógusok, diákok –, és szeretnénk a velünk rendszeresen együttműködő együtteseknek is egy szerény tiszteletdíjat adni.”
A Novum Kamarazenekar és a Kecskeméti Református Egyházközség Grádics Kórusa május 19-én az Újkollégium dísztermében lép fel. A 19 órakor kezdődő hangversenyen Henry Purcell: Virtuous wife suite (Az erényes feleség szvit) című darabja és Antonio Vivaldi: Gloriája csendül fel. Utóbbi műben közreműködik Szabó-Földes Mónika (oboa), Pallagi Gábor (trombita) és Révész László (orgona), az énekes szólisták a Grádics tagjai – Tary Timótné, Hangodi Judit és Jámborné Márkus Emőke – lesznek, vezényel Jámbor Zsolt.
Május 23-án, 17 órától Smuta Attila vezetésével a Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus jótékonysági koncertet ad a Katona József Könyvtárban. A hangverseny Mendelssohn: Gruss (Köszöntés) című darabjával indul majd, melyet az együttes női kara szólaltat meg. A program folytatásában a kórus Buxtehude, Haydn és Schubert egy-egy műve mellett Mendelssohn: Hálaének a kapott jókért és Fauré: Cantique de Jean Racine című alkotását énekli, valamint Kodály Zoltán: Esti dala is felcsendül majd. Zongorán közreműködik Révész László; a művek szövegét, illetve a fordításukat a tervek szerint kivetítik majd.

„Gondoljunk ma az ápolókra!” címmel a MEDrigál Kórus ad hangversenyt május 23-án 19 órai kezdettel az evangélikus templomban. Igen változatos műsorra számíthatnak mindazok, akik az ápolók napi ingyenes programra ellátogatnak: Vecchi, Marenzio és Dowland madrigáljai mellett Mendelssohn-, Bárdos-, Bartók- és Kodály-műveket, továbbá kortárs zeneszerzők – például Mary Lynn Lightfoot, Rolf Undsæt Løvland, Andrew Lloyd Webber stb. – darabjait, illetve filmzenéket is énekel majd a megyei kórház Szabó Sándor vezette énekkara, zongorán közreműködik Bóka Mária.
Kuna Lajos irányításával a Kecskeméti Városi Fúvószenekar május 24-én egy különleges programon lép majd fel. A Kecskemét-Icon és a Kecskeméti Planetárium eseménye, a Kecskemét iCon Fesztivál a sci-fi és fantasyfilmek, sorozatok, videojátékok, képregények rajongóinak szól, tele izgalmas programokkal és meglepetésekkel.


„Schubertiáda – klasszikus zenekedvelők koncertje” címmel rendeznek május 31-én ingyenes programot a Cifrapalotában. A 17 órakor kezdődő hangversenyen Beremendi-Schultz Henrik énekes, tárogatóművész, a Lakó Sándor Kamarazenekar és Murata Marika (zongora) játékát hallhatják majd az érdeklődők, előadásukban más szerzők mellett Händel, Mozart, Schubert és Brahms művei hangzanak el.
A következő hetekben a kecskeméti muzsikusok közül többen az ország más városaiban is fellépnek. Révész László, a Kecskeméti Kodály Iskola orgonaművész-tanára május 10-én, 17 órától a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szegedi gyülekezetének imatermében ad koncertet. A Kodály Zoltán-díjas pedagógus korábbi növendéke, Magda Dávid meghívásának tesz eleget.
Szegeden a Scherzo Vegyeskar is fellép: május 24-én az immár ötödik alkalommal szervezett, KóSza fantázianévvel ismertté vált – Kórusok Szabadon – programfolyamban énekelnek majd. A tervek szerint Szeged belvárosában 26 kórus 7 helyszínen 40 minikoncertet és 5 flashmobot tart. „Mi minden évben nagy szeretettel veszünk rajta részt – mondta az együttes karnagya, Závori Erika. – A gyönyörű helyszíneken megtartott minikoncerteken túl a közös éneklés is maradandó élményt nyújt évről évre.”


Május 17-én Jakabszálláson 17 órától immár másodszor rendeznek emléknapot Pogány Sándor tiszteletére. Az 1904-ben Kecskeméten született tárogatós gyakran játszott a hírös város utcáin. „Pikulás” bácsira – ahogyan ismerősei nevezték –, szívmelengető dallamaira a közösségi oldalak tanúsága szerint sokan gondolnak vissza jó szívvel. Az emléknapon, melynek programjait Szabó Sándor tárogatóművész szervezi, a környék, valamint Budapest, Pécs és Szajk 15 tárogatósa tiszteleg majd a zenész előd emléke előtt. A Kecskeméti Televízió korábbi főszerkesztője, nyugdíjas éveiben előadóművészként is igen aktív muzsikus vezette Gregus Tárogató Kvartett tagjai sem pihennek a következő hetekben, május 24-én Tápiószelén szerepelnek majd a hagyományos tárogatós találkozón.

Gerhátné Papp Rita zongora- és csembalóművész is fellép az ország több városában. A Kodály Iskola tanára a Capella Savaria együttes tagjaként A természet hangjai Vivaldi zenéjében címmel szervezett koncerteken – május 10-én Iváncon, 11-én Szombathelyen –, valamint május 23-án szintén Szombathelyen, az ottani művészeti szakgimnázium, a konzi fennállásának 50. évfordulója kapcsán tervezett jubileumi koncerten Várhelyi Luca furulyaművésszel játszik majd.
A Durányik László vezette Aurin Vegyeskar első önálló koncertjére készül. Május 25-én 18 órától Budapesten, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban zenetörténeti utazásra várják az érdeklődőket. A koncerten az elmúlt évek legsikeresebb darabjaiból válogatnak, a gregoriántól a reneszánsz, a barokk és a romantikus kórusirodalmon át a XX. századi és kortárs szerzők műveiig. A koncert záró részében a könnyedebb műfajok is helyet kapnak: spirituálék, afrikai dallamok és könnyűzenei feldolgozások teszik teljessé az élményt.
Egerben, a Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen Három Dimenzió címmel már évek óta zajlik egy sorozat. Minden évben három zeneszerző a vendég a rendezvényen, idén – május 31-én – Magda Dávid, a Kecskeméti Kodály Iskola volt diákja, Iván Sára, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház fiatal karmestere, zeneszerzője és Horváth Balázs Erkel Ferenc-díjas komponista, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egyetemi docense műveit lehet majd hallani. A kortárszenei koncerten Palotás Gábor is fellép, a Kecskeméti Kodály Iskola ütőhangszeres művésztanára mindhárom zeneszerző számára írt vibrafondarabját fogja játszani.
Májusi komolyzenei események:
2025. május 5. – 19.00 óra – Hírös Agóra – A Danubia Zenekar hangversenye (Kodály-bérlet)
2025. május 6. – 15.00 óra – Kecskeméti Kodály Iskola – Kortárs kurzusok Kecskeméten – Bali János: Bevezetés az avantgardba
2025. május 7. – 16.00 óra – Kecskeméti Kodály Iskola – „Akikre büszkék vagyunk” – Szidonya Júlia Flóra hangversenye
2025. május 7. – 17.00 óra – Kecskeméti Kodály Iskola – „Akikre büszkék vagyunk” – Csőke Noémi és Varga Viktor koncertje
2025. május 8. – 17.00 óra – Kecskeméti Kodály Iskola – A Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus hangversenye
2025. május 10. – 11.00 óra – Hírös Agóra Otthon Mozi – Zenét hallgat a család – Zenei képeslapok: Ausztria
2025. május 12. – 18.00 óra – M. Bodon Pál Zeneiskola – Tanárok hangversenye
2024. május 15. – 14.00–18.00 óra – M. Bodon Pál Zeneiskola – Nyílt nap és Mesezene-koncert
2025. május 15. – 17.00 óra – Kecskeméti Kodály Iskola – Berényi Bea-emlékkoncert
2024. május 16. – 14.00–18.00 óra – M. Bodon Pál Zeneiskola – Nyílt nap és Mesezene-koncert
2024. május 17. – 10.00–18.00 óra – Hetényegyháza, Nyíri-erdő – „Muzsikál az erdő”
2025. május 17. – 17.00 óra – Kecskeméti Kodály Iskola – A Scherzo Vegyeskar jubileumi koncertje
2024. május 18. – 10.00–18.00 óra – Lakitelek-Tőserdő – „Muzsikál az erdő”
2025. május 19. – 11.00 óra – Kodály Intézet – Kortárs kurzusok Kecskeméten – Csalog Gábor: Kurtág György Játékok
2025. május 19. – 19.00 óra – Újkollégium – A Novum Kamarazenekar és a Grádics Kórus hangversenye
2025. május 23. – 17.00 óra – Katona József Könyvtár – A Kecskeméti Cantus Nobilis Kórus jótékonysági koncertje
2025. május 23. – 19.00 óra – Evangélikus templom – A MEDrigál Kórus hangversenye
2025. május 24. – 10.00 óra – Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola – Kecskemét iCon Fesztivál
2025. május 31. – 17.00 óra – Cifrapalota – „Schubertiáda – klasszikus zenekedvelők koncertje”
