Könyvajánló – Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak

2024. 01. 07., 08:07
Az ihletet nem lehet tanítani – a „hrabali táncóra” egy lélegzetvételnyi ihletés, minden hétköznapi logikát és összefüggést nélkülöző mondatnyi életöröm, s noha nem tanuljuk meg ennek a hrabali táncnak a lépéseit, de mindenképpen közelebb kerülünk hozzá, s az élethez. A könyv legtöbb méltatója kiemeli az „öröm” szót, mert valóban, örömöt sugároz minden kesernyés mondata, furcsa baklövése, gátlástalan trágársága mellett. Megbocsájtjuk neki, mert „nem tudja, mit cselekszik”, de örül és örömöt áraszt ez a jó beszélőkéjű suszter, aki ki nem fogy a szóból.

A látszólagos kuszaság igen nagy írói koncentráltságot feltételez: a legnehezebb éppen ez, a szeszélyes elmeszüleményeket (lásd még Sörgyári capriccio), a látszólag összefüggéstelenül áradó történeteket felfűzni az érdeklődés fonalára.

Hrabal rendre a várakoztatás, késleltetés eszközével él. A beszédes suszter monológja közben folyamatosan várjuk a kibontakozást, hogy valamiféle történetív megmutatkozik. Az érdeklődés fenntartását a meglepetések, humoros és groteszk fordulatok állandó sorjázásával éri el. Hamar rájövünk, hogy a szószátyárság mögött rafinált életfilozófia rejlik, mely nem mentes a gondolkozástól, sőt, iróniája olykor veszélyesen metsző:

„a gyerekeknek a legszívesebben a szentháromságról tartanak előadást, hogy az apa a saját maga fia, és a fiú a saját maga apja, és hogy egy galamb segítségével leveleznek”

A világ „nagy dolgai” éppúgy terítékre kerülnek, mint a hétköznapi élet aprócseprő balgaságai és az ezekből kibomló sorsdöntő tragédiák. A színátmenetet a nyelvi sokszínűség könnyíti, látszólag hetet-havat összehord, s miközben azt érezhetnénk, e narrátor számára semmi sem szent és semmi sem kapcsolódik az értelem igazi mezsgyéjéhez, egyszercsak előrukkol valami mellbevágó észrevétellel:

"egy széltoló azt mondta, nincs messze az idő, amikor egy ilyen világkörüli útnál a lökhajtásos pilóta látni fogja a saját gépe farát, vagy hogy az emberek beszállnak egy ilyen repülőgépbe, és rögtön ki is szállnak, mert olyan gyors lesz az utazás, és így végeredményben okosabb lesz otthon ülni."

Egyik fő kérdés, mely látens módon ott bujkál folyamatosan a sorok mögött, hogy minek is komolyan venni bármit ebben az életben, hisz mindenki valamiképpen bolond, s egyszer úgyis kiderül, a legfenségesebb, s a legrangosabb méltóság is csak illúzió. A társadalmi rétegek, s az emberi mint olyan egy szintre emelésével Hrabal virtuóz módon hozza össze az egész világot a derű és a nem szűnő jókedv mezejére, ahol a tragédiák is mindig komédiába torkollnak – avagy épp fordítva:

„a téren egy mámi éppen májas hurkát eszegetett, a doktor kutyája meg kirontott, és a mámi ajkával együtt leharapta a májas hurkát, úgyhogy a doktornak meg kellett venni a májas hurkát, és fel kellett varrnia a mámi ajkát”

A magyar irodalomban – többek között – Esterházy írásművészetére volt nagy hatással Hrabal (és itt nem csak a Hrabal könyvére érdemes gondolni), nem véletlen. A látszólagos könnyedség „igen szigorúan ellenőrzött” sínekre terelve halad, s kivételes tehetség áll mögötte. Nehéz lenne meghatározni, hogy mi teszi számottevővé a hasonló sorokból fölépülő könyvecskét:

anyám a káposztataposáshoz mindig fehér harisnyát húzott, éppen hadgyakorlatok voltak mifelénk, a császár nagybácsija vezette, az az Albrecht, akinek úgy kiállt a foga”

Egyik sarkalatos pontja Hrabal írói tehetségének a helyzetkomikum, mely azonban nem kitartott, hosszan bevezetett jelenetekből áll össze, hanem váratlanul és meghökkentő módon. Ez a meghökkentés az, ami végig uralja a terepet, s melynek nem tudunk ellenállni. „A részletek, a kicsiségek” – írja egyik legnagyobb költőnk – avagy az ördög a részletekben rejlik, Róma sem egy nap alatt épült fel, Exupéry „a kis lépések művészetéért” imádkozik, folytathatnánk. Előbb vagy utóbb, nagyravágyó tervek, kudarcba fulladt nagyszabású újévi fogadalmak után mindenki rájön, hogy az igazán nagy dolgok kis lépések, tettek eredményei.

Hrabal – amellett, hogy több évtized sörgyári és egyéb társaságát tükrözteti elbeszélésében, magáról az emberi lélekről is mélyreható látleletet nyújt.

Csak úgy kapkodjuk a fejünket a sok szereplő kavalkádjában, akiknek jellemét részleteiben nem ismerjük ugyan meg, kapunk viszont róluk egy pontos és részletes, gyors röntgenképet:

„a romantikus természetű embernek még az álmai is kifinomultabbak lesznek, álmunkban hasmenésben szenvedni sikert jelez a társaságban, feleség a ravatalon, titkos vágyak teljesülése”

Ugyanakkor, a humor arra is kiképezi az olvasót, hogy folytonos gyanakvásban legyen. Az élet abszurditása és az elő-előtörő tragédiák nem szűnnek, sodródhatunk velük kétségbeesetten, de jobban járunk, ha közben megtanulunk örülni. Így egyfajta evangéliumi üzenet is áthallatszik a sorok mögül („Szüntelenül örüljetek!”) paradox módon a papok és az egyház nem szűnő fricskázásával egyetemben. A fricskák azonban nem mennek túl az emberi gyarlóság felmutatásán; a mindenség foglalatában, az egész emberiség furcsa módon megszentelődik, már csak azáltal, hogy mindez a sok történet megtörténhetett, s meglehet, megtörténik még újra és újra a világ ismeretlen tájain, s összességében az emberi természet nem változik:

"az emberek mindig öntudatlanok, és mindig hajlamosak a tragédiákra, ha valaki igazat mond, az mindig úgy hat, mintha hazudna, az igaz embert mindig későn ismerik fel"az emberek mindig öntudatlanok, és mindig hajlamosak a tragédiákra, ha valaki igazat mond, az mindig úgy hat, mintha hazudna, az igaz embert mindig későn ismerik fel."

Régi toposz, hogy a nagy igazságot az udvaribolond avagy a falu bolondja, egy félkegyelmű mondja ki. Hrabal susztere is közel áll ehhez a karakterhez, de Háry János, Münchausen báró alakja is eszünkbe juthat. Különbség, hogy karaktere nem igen rajzolódik ki elénk, inkább szócső és közvetítő marad. Ahogyan az elbeszélés úgymond „nagy igazságait”, bölcsességkivonatait is általában másokkal mondatja ki:

„ezért is mondogatta nekem Bondy költő, hogy az igazi költészetnek sebzőnek kell lennie, olyannak, mintha valaki egy zsilettet felejtene a zsebkendőjében”

„Szókratész és Krisztus egyetlen sort sem írt le, s látják, a mai napig megmaradt a tanításuk, ezzel szemben mások minél több könyvet adnak ki, annál ismeretlenebbek”

A hatást sokszor az ellentétezéssel éri el – a mészáros házasságot illető aranyköpése a hozzá passzoló kellékekkel sajátos és jellegzetes vonása a hrabali stílusnak:

„egy mészáros azt mondta, a házasság olyan, mintha egész életünkben tehénbőröket cipelnénk gyenge jégen”

A családot sem kíméli, ahogyan a suszter gyakori megjegyzéseket tesz a gyermekvállalás őrültségére (még Schumann példáját is hozza), mely annyira sarkosan megfogalmazott és képtelen, hogy inkább csak mulatunk rajta, ahogyan a többi paródia-jellegű esettörténet is sokszor inkább valami posztmodern és szürreális színház jelenetsora. A kiforgatott, s eltúlzott fordulatok egyébként is állandó eszköztárához tartoznak, egyedi hangvételének egyik védjegyét adják:

"nyomorogtak, és hat gyerekük lett, a Jetrudka örökösen részeg volt, és ha csak tüsszentett egyet a Marenára, hát az rögtön teherbe esett, így aztán a gyerekek fele bedilizett, a másik fele pedig, mikor végiggondolta a dolgokat, hát felakasztotta magát, no és akkor még higgyen az ember Anna Nováková álmoskönyvének, újszülöttet gondozgatni nagy öröm!"

Igazán felszabadult és bátor írásművészet ritka a világirodalomban, (ahogy Hrabal írói magatartásában gyakran kiemelik, hogy műveiben szeretettel fordult az életből beemelt embertársaihoz). A felszabadultság önmagában persze nem fokmérő, de hogyha írói tehetséggel párosul és nem önmagáért való, hanem képes valóban megszólítani, akkor méltán lesz népszerű. Az író, aki 1997-ben halt meg galambetetés közben, mert kizuhant a prágai kórház ötödik emeletéről, nem szűnik népszerű lenni.

/Bohumil Hrabal, Táncórák idősebeknek és haladóknak, Európa Könyvkiadó, Budapest, 2014/