Máltai: köszönet a kecskemétieknek a sok felajánlott ruháért!

– Jó volt látni ezt az összefogást, köszönjük a kecskemétieknek, hogy egy emberként megmozdultak a rászorulókért – nyilatkozta portálunknak Rigóné Kiss Éva, a Máltai kecskeméti csoportjának vezetője. A segélyszervezet a Kecskeméti Médiacentrum közvetítésével, valamint a templomokban kérte a lakosság segítségét a ruhagyűjtésben. A portálunkon megjelent felhívást (lsd. lenti kapcsolódó cikkünket) több mint 100-an osztották meg a Facebookon.
Rigóné Kiss Éva elmondta, elsősorban férfi ruházatra volt szükség, hiszen a hajléktalanok túlnyomó többsége férfi. Meleg holmira van ilyenkor a legnagyobb igény: bakancsra, vízhatlan kabátra, nadrágra, pulóverre, vastag zoknira, sapkára, sálra, kesztyűre. Fontos, hogy csak jó állapotban lévő ruhát adományozzunk, olyat, ami még jól viselhető, nem szakadt, nem sérült túlságosan. – Az emberek megértették ezt, és többségében ilyen ruhák érkeztek – mondta Rigóné Kiss Éva.

A Máltai Hoffmann utcai központjában lehet leadni a ruhaadományokat, a legjobb közvetlenül a ruharaktárba vinni őket, ez egy pincehelyiség, ami az épület Kölcsey utcai oldaláról nyílik közvetlenül az utcáról. Plédeket, pokrócokat is szívesen fogadnak, ezekre is nagy szükség van.

– Fontosnak éreztük, hogy adjunk egy visszajelzést az adományozók felé, és megköszönjük az eddigi adományokat. Természetesen továbbra is örömmel fogadjuk a felajánlásokat, hiszen a következő napokra újabb lehűlés várható – mondta Rigóné Kiss Éva.

A rendkívül hideg időjárásra való tekintettel a Belügyminisztérium 2026. január 7-én reggel 8.00 órától visszavonásig elrendelte a vörös kód riasztást. Az erőteljes fagyok idején néhány szabadban töltött óra is komoly kockázatokkal járhat, az éjszakák életveszélyesek. A Máltai Szeretetszolgálat mindenkit arra kér, hogy aki fekvő, mozdulatlan, vagy a fagy miatt bármely módon veszélyeztetett embert lát, hívja a területi diszpécserszolgálatot (Bács-Kiskun, Csongrád, Békés vármegye: 06 70 505-8080), vagy szükség esetén a 112 segélyhívót.
Kecskeméten a Hoffmann utcai melegedő a nap 24 órájában nyitva tart a vörös kód riasztás időtartama alatt.
