„Mi már tudunk úgy nézni, hogy ne lássunk” – Megérkeztek a kecskemétiek Törökországból

2023. 02. 12., 21:50
Itthon van a kecskeméti csapat, melynek tagjai a földrengés sújtotta Törökországban kutattak túlélők után. A reptéren magyar és török lobogóval, virágokkal várták a Magyar Református Szeretetszolgálat önkénteseit, köztük a Hírös Rescue Team-et. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester és dr. Salacz László országgyűlési képviselő is fogadta a csapatot az eseményen.
Fotó: Banczik Róbert
A galéria 27 képet tartalmaz

A hírös város hőseit Szemereyné Pataki Klaudia polgármester, dr. Salacz László országgyűlési képviselő, valamint a Török Nagykövetség delegációja fogadta a Liszt Ferenc Repülőtéren. A kecskemétiek közül többen könnyeztek, amint meglátták a fogadóbizottságot. Riczu Norbert, a Hírös Rescue Team alelnöke kérdésünkre, hogy lelkileg hogyan lehetett kezelni a kinti szörnyűségeket, azt mondta, "sajnos mi már tudunk úgy nézni, hogy ne lássunk".

Trencsényi Péter, a Hírös Rescue Team alapítója elmondta, hogy most már jól érzik magukat. "Nagyon megható volt, hogy ennyi ember fogadott itt minket, magyarok is, törökök is. Jó barátságot kötöttünk kint sok törökkel, ők testvéreknek tekintenek minket.”

Mogyi, a Hírös Rescue Team kereső-mentő kutyája az út végére már nagyon elfáradt, már sem ülni, sem feküdni nem tudott rendesen.

Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is meghatódottan méltatta a Hírös Rescue Team, valamint az Egy Csepp Tűz Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjait.

Gyakorlatilag nem tudok megszólalni. Ennél nagyobb önkéntesség, segítség, szeretet, ami ezekben az emberekben él, dolgozik, lángol, alig képzelhető el. A saját szakmájukon túl, a szabadidejükben azonnal odasiettek a katasztrófa helyszínére, nem is gondolkodtak rajta. Felhívták egymást, összefogtak, és gyorsan odamentek, ahol a baj van
— mondta a polgármester.

Dr. Salacz László december óta szívén viseli a Hírös Rescue Team sorsát, ugyanis a csapat akkor kereste fel őt, hogy nem tudják folytatni a munkájukat, elfogyott a pénzük. Az országgyűlési képviselő akkor rögtön a segítségükre sietett, így nem volt kérdés, hogy most is várja őket a reptéren.

Nagyon büszke vagyok rájuk. És arra is büszke vagyok, amit a polgármester jelzett nekem délután, hogy várhatjuk, személyesen fogathatjuk a Hírös Rescue Team tagjait. Egy pillanatig nem gondolkodtam, hogy itt a helyem. Egy pillanatig nem gondolkodtam akkor sem, amikor decemberben megkerestek azzal, hogy nehézségekkel küzdenek, és rögtön a segítségükre siettem. Próbálok ezentúl is mindent megtenni, mert látjuk, hogy van eredménye, és nem kidobott pénz, nem elfecsérelt energia, amit ők belefektetnek ebbe a munkába
— fogalmazott dr. Salacz László.

A két kecskeméti alakulat csütörtökről péntekre virradó éjszaka érkezett meg Hatay tartományba, ahol egészen vasárnap hajnalig kutatták fel a túlélőket, emelték ki a holttesteket. A témával bővebben a KTV Kiemelő című magazinműsorának ma esti adásában foglalkozunk.

Kapcsolódó cikk