Nagyboldogasszony napja: amikor Szent István Szűz Máriára bízta Magyarországot

Nagyboldogasszony napja a Katolikus Egyház egyik legjelentősebb Mária-ünnepe. A keresztény tanítás szerint Szűz Mária földi életének befejezése után testével és lelkével együtt felvétetett a mennyei dicsőségbe.

Mennybevétel, nem mennybemenetel

A két kifejezés között fontos különbség van. Krisztus saját erejéből ment a mennybe, Máriát viszont Isten vette magához. Ezért nevezi az egyház augusztus 15-ét Mária mennybevételének.

Az ünnepet már az V. századi Jeruzsálemben is megtartották. Később az egész keresztény világban elterjedt, XII. Piusz pápa pedig 1950-ben hivatalosan is hittételként hirdette ki Mária testi-lelki mennybevételét.

Szent István is ezt a napot választotta

Nagyboldogasszony napja a magyar történelemben különleges jelentőséget kapott. A hagyomány szerint Szent István király augusztus 15-én ajánlotta Magyarországot Szűz Mária oltalmába. Innen ered a Patrona Hungariae, vagyis a Magyarok Nagyasszonya elnevezés.

Az államalapító király 1038-ban ugyanezen a napon hunyt el. Utód nélkül maradva jelképesen Szűz Máriára bízta az ország jövőjét. Ez az örökség évszázadokon keresztül meghatározta a magyar Mária-tiszteletet.

Megszentelt virágok és régi jóslatok

Augusztus 15-éhez számos népszokás is kapcsolódott. Több vidéken virágokat, gyógynövényeket és gabonakalászokat vittek a templomba, ahol a pap megáldotta azokat. A megszentelt csokroknak védelmező és gyógyító erőt tulajdonítottak.

A Nagyboldogasszony és a szeptember 8-i Kisboldogasszony közötti időszakot „kétasszonyközének” nevezték. Ezt különösen szerencsés időszaknak tartották a gyógynövények és vetőmagok gyűjtésére, de még a párválasztásra és az eljegyzésekre is.

A régi időjárási megfigyelések szerint, ha Nagyboldogasszony napján derült volt az ég, jó szőlő- és gyümölcstermésre számítottak.

Augusztus 15. így jóval több egy régi egyházi ünnepnél: ezen a napon találkozik a keresztény hit, Szent István öröksége és a magyar népi kultúra.