Gyimestől Gímesig címmel citerakoncert és táncház volt szombat este a Hunyadivárosi Közösségi Házban a Mátyás Király Citerazenekar közreműködésével. A koncerten a Kárpát-medencei magyarság sokféle, színes népzenéjét, táncát idézték meg.
A Hírös Agórában hétfőn került sor a Kicsi Nagykövet kihívás Bács-Kiskun vármegyei döntőjének eredményhirdetésére.
Strack Marika, a Kicsi Nagykövet ötletgazdája és alapítója elmondta, hogy a kezdeményezés 2021-ben indult, Bács-Kiskun vármegye pedig 2022-ben csatlakozott először. Az idei vármegyei megmérettetésre 270 diák jelentkezett. A gyerekeket Engert Jakabné, Kecskemét alpolgármestere és dr. Zombor Gábor, a vetélkedő fővédnöke köszöntötte, és gratuláltak a győzteseknek.
Zsisska Árpád kis műhelye valóban kicsi, de sok évtized tapasztalata elfér benne. A bőrdíszműves mester ugyanis már tízévesen táskát varrt, szüleitől tanulta el a mesterséget, besegített nekik otthon. Budapestről érkeztek, 14 éves kora óta él Kecskeméten.
Ma rendezte meg az idei izzó kályhás eseményét a Kecskeméti Kisvasút és Hajtánypálya. A hagyományos rendezvényen kipróbálhatták az érdeklődők a különböző hajtányokat, köztük a lábbal hajtható sínbiciklit is.
Idén sem hagyták másra a jótékony munka „oroszlánrészét” az Első Kecskeméti Lions Klub tagjai a 32. alkalommal megrendezett filléres börzén. Persze a családias légkört erősítve ezúttal is besegítenek önkéntes diákok, rokonok és barátok a német testvérklubok adományaiból megvalósult vásár lebonyolításába. A szombat reggel megnyílt börzének ismét a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola adott helyet.
Gyerünk Apukám! címmel tartott ma motivációs előadást Boronkay Péter a kecskeméti Városházán. A többszörös világ- és Európa-bajnok paralimpikon a férfi egészség fontosságára hívta fel a figyelmet. A programot a Kecskeméti Egészségfejlesztési Iroda szervezte.
Újra megrendezi az Első Kecskeméti Lions Club jótékonysági filléres börzéjét november 30-án és december 1-jén a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola tornacsarnokában. Az érdeklődők német, osztrák adományokból válogathatnak majd a helyszínen. Az esemény kapcsán volt a KTV vendége Andrássy Cintia, a Filléres Börze vásárigazgatója, és Ladányi Kovács Zoltán, az Első Kecskeméti Lions Club alelnöke, akik az idei jótékonysági vásár részleteit ismertették.
Több mint 200 alkotás érkezett be a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun Megyei Egyesülete és a Kecskeméti Szent László Lions Club által meghirdetett pályázatra. A vármegyéből érkezett óvodások és általános iskolások rajzaiból készült tárlatot december 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Katona József Könyvtárban.
A magyar önkormányzatok kiválóságai, inspiráló képviselői és szakemberei adtak elő 2024. november 26-án Gödöllőn. A TÖOSZ és partnerei szervezésében a Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok program 2024. évi szakaszának legjobbjai versengtek a helyezésekért és a díjakért a pályázat utolsó, prezentációs szakaszában.
Megnyitott a jégpálya Kecskemét Főterén. A korcsolyázni vágyókat várja a Hírös Agóra és Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata a Téli Csodaország és Kecskeméti Advent idején, egészen január 26-ig.
A civilszervezeteket támogató, a Nemzeti Együttműködési Alap 2025-ös pályázatáról tartott fórumot a Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület tegnap délután Kecskeméten, a Hírös Agórában. Az eseményen Szalay-Bobrovniczky Vince helyettes államtitkár hangsúlyozta, Bács-Kiskun vármegye az első helyen áll a pályázati pénzek elnyerését illetően, csak idén 900 millió forintot nyertek el a civilszervezetek.
Még mindig nagy népszerűségnek örvend a Ciróka Bábszínház Mikuláskuckója. A lappföldi Mikulás már több éve Kecskemétet választja ideiglenes otthonául, míg a saját házát renoválják.
Kecskemét és térsége 21 települési önkormányzatának részvételével hétfőn újból megválasztották az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület tisztségviselőit. A tisztújításról, valamint karácsonyi akciójukról kérdeztük Hamzáné Lakó Juditot, az egyesület titkárát.
A Túri Éva Nyugdíjas Torna Csoport pénteken tartotta meg évzáró rendezvényét Kecskeméten, a református konviktusban. A köszöntők során a népes tagság meghallgatta az év első 11 hónapjának eredményeit, visszaemlékezések és számok tükrében. A város nevében pedig köszöntőt mondott Nemcsik Mátyás, a Fejlődő Város Bizottság elnöke.
A Kecskeméti Városrendészet felhívja a kecskemétiek figyelmét, hogy a gyalogos és kerékpáros forgalom továbbra is tilos és életveszélyes a park lezárt szakaszain!
Idén is karácsonyi adománygyűjtő akciót szervezett a Malom Központ és a KINCS Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesülete Kecskemét városvezetése támogatásával. Több mint 10 éve indították el közösen karácsonyi jótékonysági adománygyűjtésüket, amelyre az ajándékokat december 22-ig a Malom Központ földszintjén kialakított adománygyűjtő ponton lehet leadni.
Vidám, önfeledten játszó gyermekek töltötték meg a Messzi István Sportcsarnokot vasárnap a Koraszülött Világnap alkalmából, a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány által szervezett közös ünneplésen. A szívmelengető eseményre olyan családok érkeztek gyermekeikkel, ahol a vártnál korábban érkezett a baba.
Idén is megrendezésre került a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület szervezésében a HTE Infokom 2024 konferencia és kiállítás. A Kecskeméti Kreatív Tudásközpont Közalapítvány (KKTK) részéről Molnár Szilárd adott elő a konferencián.
A Zöldítő Civil Társaság a 10 millió fa kecskeméti civil csoportjaként, óriási közösségi programot kínált a természet rajongóinak. A mai napon közel 100 fő részvételével sikeresen elültettek 100 csemetét és 20 cserjét a Széchenyivárosban, amely az Ötszögletű Minierdő fantázianevet viseli. Kecskemét első Miyawaki erdeje üdítő pontja lesz a térnek, amit a civilek közösen fognak gondozni, vigyázni.
Újra megrendezi az Első Kecskeméti Lions Club jótékonysági Filléres Börzéjét november 30-án és december 1-jén a Lánchíd Utcai Sport Általános Iskola tornacsarnokában. Az érdeklődők német, osztrák adományokból válogathatnak majd a helyszínen. Az esemény kapcsán volt a KTV vendége Andrássy Cintia, a Filléres Börze vásárigazgatója, és Ladányi Kovács Zoltán, az Első Kecskeméti Lions Club alelnöke.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.