Új lendületet kap Kecskemét zöld infrastruktúrájának fejlesztése. Szabó Lajos, Kecskemét város erdészeti szakirányítója és Győri András, a város főkertésze összefogott annak érdekében, hogy felpörögjön a városi klímavédelmi-védőfásítási koncepció megvalósítása.
Ma délután ünnepélyes keretek között átadták a Hírös Agóra zöld falát, amely ötvenhét kacsos vadszőlő cserjéből áll és acélhuzalokon fog felkúszni a magasba, hogy három, négy év alatt zöldbe borítsa a háromszáznégyzetméter falfelületet.
Muhari Béla, a kecskeméti Royal Traktor Zrt. vezérigazgatója egy damilos fűkaszával ajándékozta meg a Wojtyla Ház sorsközösségét abból az alkalomból, hogy a cég Budai úti telephelyén STIHL szakkereskedés és szerviz nyílt. A június 1-jei megnyitón Farkas P. József, a népkonyha alapító-igazgatója mellett dr. Szeberényi Gyula Tamás országgyűlési képviselő is részt vett.
Immáron egy éve, hogy megszületett az a négyoldalú együttműködés, ami a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-Főkapitányság, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság Zrt., valamint a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. között köttetett.
A megegyezés célja az volt, hogy a felek lehetőségeinek kölcsönös kihasználása mellett hatékonyabban érvényesítsék a környezetvédelem szempontjait, és az összefogással tevékenyen részt vegyenek az élővilág megóvásában is. A fenntartható gazdálkodás egyik alappillére a természetes állapot megteremtése és megőrzése, amelynek továbbra is egyik markáns problémája a hulladék kezelése.
Klímasztár díjat nyert a Zöld Küldetés és az önkormányzat közös, esőkert projektje. Az Éghajlatvédelmi Szövetség öt olyan településnek ítélte a díjat, amelyek sokat tesznek a klímavédelemért.
Öt hazai település – Barnag, Debrecen, Kecskemét, Újpest és Vác – mintaértékű zöldfelület-kezelési gyakorlatai nyerték el az Éghajlatvédelmi Szövetség KlímaSztár 2024 díjait. A díjakat május 24-én Nagykovácsiban, a Teleki-Tisza kastélyban, a Zöld Civil Szervezetek Országos Találkozójának keretében szervezett szakmai programon vehették át a területek kezelésében közreműködő önkormányzatok és szervezetek képviselői.
A héten kilenc vármegye százkilencvenöt településén, csaknem harminchétezer hektáron folytatódik a központi szúnyoggyérítés. Az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt folyamatos a szúnyogok elleni védekezés. A csípőszúnyogok lárvái az állandó vizek védett, növényzettel borított szegélyzónáit kedvelik, de az áradások és esőzések után kialakuló ideiglenes vizekben is fejlődnek.
Kecskemét város erdészeti szakirányítója és a város főkertésze összefogott annak érdekében, hogy felpörögjön a városi klímavédelmi-védőfásítási koncepció megvalósítása.
Minden, a földgázimport csökkentésére lehetőséget adó megoldást mérlegelni kell, mivel Magyarország földgázfogyasztásának a 85 százalékát importálja, a behozatal java pedig Oroszországból érkezik. A biogáztermelés stratégiai lehetőség a földgázigény csökkentésére, a biohulladék pedig a jövő nyersanyaga lehet. Az idén Magyarország 14 településén kezdődött meg a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladékok, azaz a biohulladékok házhoz menő gyűjtése.
A Kiskunsági Nemzeti Park munkatársa egy színes gyűrűvel jelölt hím széki lilét figyelt meg május 6-án a Felső-kiskunsági-tavakon. A gyűrűn a C6 felirat volt olvasható, amelyből gyorsan kiderült, hogy a madarat fióka korában három évvel ezelőtt (2021.05.31-én) a fülöpszállási Kelemen-széken gyűrűzte Sápi Tamás. Az azonosításkor a hím madár egy tojó kötelékében mozgott, ennek megfelelően miden jel arra utalt, hogy a madarak egy párt alkotnak és a területen költésbe kezdenek, ezzel is erősítve a széki lile veszélyeztetett magyarországi populációját.
Május 10-e a Madarak és Fák Napja, melynek kapcsán a Kecskeméti Arborétum a héten kedden és csütörtökön várta az óvodás és iskolás csoportokat természetvédelmi programokkal. A programokról és a világnap alkalmából volt pénteken este a KTV vendége Siposné Barát Mónika, az arborétum vezetőhelyettese.
A fák törzsének dőlve, a fűre, mohára heveredve, az erdő különleges atmoszférájában élvezhették a zene varázsát mindazok, akik szombaton kilátogattak a Nyíri-erdőbe. Itt rendezték meg ugyanis a Muzsikál az erdő programsorozat első felvonását. Holnap Lakiteleken folytatódik a program, majd a Mátra Művészeti Napok keretében, végül a Körösök völgyében várják koncertekre a természet és a zene szerelmeseit. A cél ugyanaz: a zene és az erdő erejével tegyenek egy zöldebb jövőért.
A napokban a Kiskunsági Nemzeti Park kollégájának szeme elé került egy díszes nyárfacincér (Saperda perforata) kifejlett példánya Kunadacs külterületén. A meglehetősen adathiányos faj megfigyelése azért is érdekes, mert a rajzása jóval később, júniusban történik.
Hétvégén újra Muzsikál az erdő a hírös városban! Szombaton a Nyíri-erdőben, a Vackor Vár Erdei Iskola területén, vasárnap Lakitelek-Tőserdőn, a Holt-Tisza partján lesznek izgalmas események, köztük koncertek, erdei séták, kirakodóvásár és gyerekprogramok.
Társasházi növénytelepítést szervezett Nemcsik Mátyás önkormányzati képviselő Balla Éva közös képviselővel és Gál Zsomborral, a Lendületben a Széchenyivárosért Egyesület elnökével a Nyíri úton. A lakók kérését támogatta Nemcsik Mátyás, amikor elültették szombaton a balkonnövényeket, a rózsákat, a muskátlikat és a tujákat.
Megérkeztek a begóniák a főtérre, ezzel pedig elkezdődött az egynyári virágok ültetése a Széchenyi téren. Az ágyásokba idén összesen közel 60.000 növény kerül, emellett mulcs és gyepszőnyeg is díszíti majd a parkot.
Bethlenváros minden lakója számára készültek meglepetéssel vasárnap a Nádasdy Parkban megrendezett IV. Öko-Feszt és Főzőfesztiválon. Az egyik legzöldebb városrész fogott össze ma, hogy egy igazán színes fesztiválon mutassa be, mennyi hasznos és vagány kezdeményezés van, amely a környezettudatos életmódot támogatja.
Ne vigyék haza a madárfiókákat és más állatkölyköket, őzgidákat, nyúl-, nyest- és mókuskölyköket, vadmalacokat! - kéri a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
Fő szabály szerint a májusi és a júniusi hónapokban – a számos más természeti érték mellett – az orchideák kerülnek a figyelem középpontjába. Ugyanakkor az idei évben már az áprilisi kirándulásaink során a szemünk elé kerülhetnek ezek a színpompás növényfajok.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.