A biomassza fűtőmű stabil és megbízható üzemelésének köszönhetően az intézmények és egyéb, nem lakossági felhasználók az új esztendőben is kedvezményes áron vehetik igénybe a távhőszolgáltatást Kecskeméten. A TERMOSTAR Kft. szakemberei az elmúlt időszakban mindent megtettek annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megtörténhessen a megújuló energiát hasznosító fűtőmű rendszerbe integrálása, és érvényesíthetővé váljon a biomassza technológia árcsökkentő hatása.
A Homokhátság területét érő kedvezőtlen hatások, így például az elsivatagosodás mérséklése Magyarország egyik legfontosabb és kiemelten kezelt területfejlesztési kérdésévé vált. Erről tartottak harmadik alkalommal konferenciát, csütörtökön a Four Points By Sheraton Hotelben.
800 darab erdészeti és 30 darab kertészeti facsemetét ültettek el a Szent István körúton. A mai napon erről a projektről számolt be a Köppel Kft. vezetése, akik a faültetéssel támogatták Kecskemét városának zöldítését. Az átadáson ott volt Lévai Jánosné tanácsnok, Szamler László önkormányzati képviselő, valamint Győri András, Kecskemét főkertésze is.
Véletlenül bukkantak az új fajra a tudósok Fülöpházán, miközben a vákuumos mintavevőjükbe gyűjtött példányok között válogattak. Ekkor tűnt fel nekik egy kis narancssárga-sárga rovar, amiről kiderült, hogy a karcsú rugófarkúak egy új faja: az Entomobrya arenaria.
A fűtési szezon indulásával sokan vegyes tüzelésű kazánnal/kályhával fűtenek, melynek mellékterméke a salak és a hamu, ami nem kommunális hulladék- írja tájékoztatójában a DTkH Kft..
Két eseményre is ellátogathatnak az érdeklődők a Hunyadivárosi Közösségi Házba a hét második felében. Pénteken délután öttől folytatódik a Hunyadi Pódium címmel futó beszélgetéssorozat, ahol a vendég ezúttal V. Németh Zsolt államtitkár, miniszterelnöki biztos lesz. Vasárnap délután öt órás kezdéssel pedig a Gregus kvartett ad koncertet.
Csaknem 10 milliárd forint értékű napelemparkot telepített az MVM Csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Zöld Generáció Kft. Kecskeméten. A 23,8 megawatt csúcsértékű (MWp) beépített teljesítményű új naperőmű szervesen illeszkedik Kecskemét energetikai fejlesztésébe, melyben kiemelt szerepet játszanak a megújuló források – mondta a szerdai projektzáró rendezvényen Gaál József alpolgármester.
Nagy érdeklődés övezi a COP 28 klímacsúcson egyedüli magyar kiállítóként jelen lévő Neumann János Egyetemet. Az Egyesült Arab Emírségekben december 12-ig tartó rendezvényen a világ szinte minden állama képviselteti magát a jövő fenntartható gazdasági szerkezetének kialakítása érdekében. A kecskeméti egyetem dubaji standját Varga Mihály pénzügyminiszter is felkereste, ahol bemutatkozik az egyetem legújabb járműipari innovációja a Neumann H2.
Az ENSZ legnagyobb klímavédelmi konferenciájának a COP28-nak résztvevő kiállítója a kecskeméti Neumann János Egyetem. A 12 napos konferencia egyben a világ vezetőinek a csúcstalálkozója is, melyen Magyarországot Novák Katalin köztársasági elnök képviseli. Az Egyesült Arab Emírségekben november 30. és december 12. között zajló rendezvényen több mint 70.000 küldött vesz részt, köztük a kecskeméti felsőoktatási intézmény, mint egyedüli magyar kiállító.
A mai (csütörtök) kormányinfón elhangzottak szerint a kormány meghosszabbítja a kkv-k kamatstopját 2024. április 1-ig, a lakossági kamatstopot illetve a diákhitel kamattámogatását pedig 2024. június 1-ig.
A budapesti agglomerációban és hat vidéki nagyvárosban próbálhatnak ki az utasok egy Solaris és egy Caetano hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt a menetrend szerinti forgalomban. A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. kísérleti projektjében a Linde Gáz Magyarország és a Messer Hungarogáz végzi majd a tankolással kapcsolatos szolgáltatást-írja az autószektor.hu
A térség legnagyobb környezetvédelmi beruházása zajlik a Kisfái hulladéklerakó telepen. A 9, 5 milliárd forintos beruházás során egyebek mellett kialakítanak több olyan gépsort is, amelyek a hulladék 90 százalékát feldolgozzák. A hulladék-válogatómű kialakítását ma Szemereyné Pataki Klaudia polgármester is megtekintette.
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyék közép- és nagyvállalati vezetői előtt tartott előadást ma (csütörtökön) Lantos Csaba, energiaügyi miniszter a Brill Kft.-nél tartott Joint Venture Szövetség rendezvényén. A tárcavezető előadásában Kecskemét figyelmébe ajánlotta a 10 éven belül már elérhető mini atomerőműveket, a Mercedes-gyárnak pedig a hamarosan könnyebben telepíthető szélerőműveket.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki egy Békés vármegyei baromfitelepen vett mintából. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. A biológiai biztonsági előírások teljes körű és nagyfokú betartása elengedhetetlen az ország teljes területén.
Az ősz végéhez közeledve egyre több a lehulló falevél a városszerte. A hulladékszállító cég a tervek szerint november végéig viszi el a zöldhulladékot a kecskeméti ingatlanokról.
Az őszi magágy-előkészítéssel lassan végeznek a gazdák, és ezzel egyidejűleg folyamatosak a vetések is. A kinti munkálatok mellett adminisztrációs feladatai is vannak a gazdálkodóknak, melyben a kamara falugazdász hálózata segíti őket. Hogy pontosan miben, erről beszélt a Kecskeméti Televíziónak Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke.
Elkezdődött a fakitermelés a Milliomodik hektár erdőben. A munkálatok során eltávolítják a kiszáradt fákat, ezzel nem csak biztonságossá, de szebbé is teszik az önkormányzat vagyonkezelésében lévő véderdőt. A fakitermelés során mintegy 140 köbméter faanyagot vágnak ki, ezt szociális tűzifaként hasznosítja a város.
Idén is szemétszedési akciót szervezett a Benkó Zoltán Szabadidőközpont területén a Wojtyla Barátság Központ és a Porta Egyesület. A mai napon ennek eredményeiről számoltak be az önkéntesek, akiknek Jánosi István önkormányzati képviselő köszönte meg munkájukat.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.