A Homokhátság területét érő kedvezőtlen hatások, így például az elsivatagosodás mérséklése Magyarország egyik legfontosabb és kiemelten kezelt területfejlesztési kérdésévé vált. Erről tartottak harmadik alkalommal konferenciát, csütörtökön a Four Points By Sheraton Hotelben.
Sikerrel zárultak az Agrárminisztérium által indított Településfásítási Program 2023 őszi ültetései. A harmadik alkalommal meghirdetett program keretében idén 10 ezer sorfa állt a vidéki települések rendelkezésére, amelyből 8000 darabot az őszi időszakban ültettek el, hozzájárulva ezzel Magyarország településeinek zöldítéséhez és a fával borított területek növeléséhez – tájékoztatott Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár.
A Bács-Kiskun vármegyében működő Települési Agrárgazdasági Bizottságok (TAB) tagjai számára szervezett fórumot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Bács-Kiskun vármegyei szervezete hétfőn. A legújabb jogszabályokat érintő kérdésekkel hat előadó foglalkozott Kiskunhalason. Az előadások során a Települési Agrárgazdasági Bizottságok feladataira és az azokkal kapcsolatos kérdésekre koncentráltak a kormányhivatal és az államigazgatás szakemberei. Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun vármegyei szervezetének elnöke jó hírrel érkezett a fórumra: mind országosan, mind megyénkben jelentősen növelik a falugazdászok számát.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki egy Békés vármegyei baromfitelepen vett mintából. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van. A biológiai biztonsági előírások teljes körű és nagyfokú betartása elengedhetetlen az ország teljes területén.
Az őszi magágy-előkészítéssel lassan végeznek a gazdák, és ezzel egyidejűleg folyamatosak a vetések is. A kinti munkálatok mellett adminisztrációs feladatai is vannak a gazdálkodóknak, melyben a kamara falugazdász hálózata segíti őket. Hogy pontosan miben, erről beszélt a Kecskeméti Televíziónak Gáspár Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Vármegyei Szervezetének elnöke.
Vármegyénkben is lassan befejeződnek az aratási folyamatok, idén viszont a termésátlagok között nagy különbségek figyelhetőek meg. A napraforgó esetében közepes termés lett az eredmény, a burgonya esetében a termésátlag elmarad a tavalyi évhez képest, a cukorrépa betakarítása még zajlik. A szakemberek szerint kedvezőtlen évet zárnak a gazdálkodók.
A szőlő- és borágazat helyzetéről, az új borjogi szabályokról és a szőlészeket és a borászokat érintő agrártámogatási pályázatokról tartott előadást Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Soltvadkerten, a XIV. Márton-napi újbor ünnep alkalmából rendezett eseményen - tájékoztatta a szaktárca közleményben az MTI-t.
Elkészült a menetrend, a jövő év elején indulnak az új agrár- és vidékfejlesztési pályázatok, csaknem 2900 milliárd forintnyi forrás áll a gazdálkodók rendelkezésére - jelentette be az agrárminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
Bár később indult az idei szüret, nincs panasz az idei szőlőtermésre. A Damax Kft. ügyvezetője, Dabasi Gábor keze alól több díjnyertes bor került már ki. A csapadékos nyár és a meleg ősz kedvező volt a térségünkben uralkodó szőlőfajták, főként az irsai és a cserszegi szempontjából.
Országos élelmiszerlánc-ellenőrzési kampányt indított a Nébih. A hatósági ellenőrzés célja a tisztasági szabályok betartásának felügyelete mellett az évszakra jellemző termékkör átfogó vizsgálata.
Áder János tartott előadást kedden a Neumann János Egyetem CAMPUS-án. A volt köztársasági elnök, aki a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke, a legégetőbb környezetvédelmi kérdésekre igyekezett felhívni a fiatalok figyelmét.
2023. október 20-án 16:30 órakor immáron negyedjére kerül megrendezésre a Térségi Nagy Koccintás az Őszi Helyi Termék Ünnepen. A nagyszabású közösségi esemény a térségi összetartozásra, valamint a térségi borokban rejlő számos pozitív értékre hívja fel a figyelmet.
Hullámokban érkező eső, tomboló lisztharmat és más kártevők is gondot okozhattak 2023-ban a szőlőültetvényeken. Idén, szinte csak júliusban nem esett csapadék, a többi hónapban 30-50 milliméter esőnek is örülhettek a gazdák. Bár üröm az örömben, hogy a folyamatos pára pedig a fertőzéseknek kedvezett. Dr. Németh Krisztina, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet tudományos főmunkatársa szerint a rutingazdálkodásnak elmúlt az ideje.
Az idén október 20 - 23. között rendezi meg az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület a XVIII. Őszi Helyi Termék Ünnepet és Aranyhomok Portéka Vásárt Kecskemét főterén. Idei év újdonságaként szombat, vasárnap bemutatkozik a 16. Nemzeti Vágta bajnoka, Kecskemét város győztes lovasa és csapata. A rendezvényre kilátogató közönség találkozhat 2023 leg-gyorsabb lovasa címet elnyerő Tóth Tamarával, felkészítőjével, Molnár Gyöngyivel és a tu-lajdonossal Balogh Leventével a Szentkirályi Magyarország alapító tulajdonosával. A résztvevők között köszönthetjük a Kishuszár Vágta szentkirályi lovasát Rozs Anna Júliát, a helvéciai lovas Nagy Gábort, valamint a szentkirályi lo-vast Csíki Árpádot.
Második alkalommal szervezte meg a Széchenyivárosért Egyesület és a Széchenyivárosi Közösségi Kert évadzáróját szombaton. Míg a tavaly csak a Fáklya utcában található parcellák tulajdonosait hívták el az eseményre, most Kecskemét összes közösségi kertjét invitálták a jó hangulat programra, melyen több előadó is felszólalt.
A Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kara rendezte meg pénteken a Neumann Emlékév keretében, a Precíziós Mezőgazdaság Konferenciát a GAMF-on. Az eseményen szakmai programokkal, tapasztalatcserének helyt adó műhelymunkákkal várták a precíziós gazdálkodás jelenlegi és jövőbeli szereplőit.
Idén több újdonsággal várta a vendégeket a 9. alkalommal megszervezett, országosan is egyedülálló Mezgé Piknik a Kiskunfélegyházi Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum tangazdaságában szombaton. A traktoros felvonulás mellett a járművek ügyességi pályán teljesítettek, a traktorokat ki is lehetett próbálni. Számos lovas program, állatsimogatók, gasztropiac és kiállítás is fűszerezte a programpalettát.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.