Kategória: Kecskemét
Keresés
Dátum választó
Rendezés
2 találat
2024.05.16

Beiratkozások - Az egyházi és alternatív iskolákban volt túljelentkezés Kecskeméten

831 kisiskolás kezdi meg a 2024/25-ös tanévet Kecskeméten az állami iskolákban. A demográfiai adatok szerint kevesebb a gyermeklétszám idén, ennek köszönhetően is 6,5%-kal csökkent az első évfolyamot megkezdő gyermekek létszáma – tudtuk meg a Kecskeméti Tankerületi Központtól. Az egyházi és alternatív iskolák viszont túljelentkezésről számoltak be.
2024.05.16

Japán zongoristatehetség varázsolt a Hírös Agórában

Kiváltságos helyzetben érezhették magukat mindazok, akik szerda este Takuma Onodera zongoraestjére jegyet váltottak. A még csak a 20. életévében járó japán tehetség korábban már meghódította hazája zeneszeretőit, de sikert aratott a világ számos országában is, többek között New Yorkban, a Carnegie Hallban. A Sapporo Concert Hall által gondozott és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem együttműködésével rendezett tavalyi, 25. szeminárium legjobb hallgatójaként magyarországi koncertlehetőségeket kapott: néhány napja Budapesten, a Zeneakadémián, míg szerda este Kecskeméten varázsolta el játékával a nagyérdeműt.
2024.05.16

Teher nélkül készülhet a Gyula ellen a KNKSE

Végéhez közeledik a kecskeméti női kézilabdázók szezonja; Megyesi Milláék a szezon utolsó idegenbeli mérkőzésén a Gyula ellen lépnek pályára. A Békés vármegyei alakulat áprilisban – szoros mérkőzésen – három góllal győzött a Messzi István Sportcsarnokban, és ezúttal is esélyesként fogadja a Kecskemétet.
2024.05.15

Népszerű iskolák, népszerű tagozatok Kecskeméten

Hat és fél százalékkal csökkent az első évfolyamot megkezdő gyermekek létszáma – tudtuk meg a Kecskeméti Tankerületi Központtól. Bár a demográfiai adatok szerint kevesebb a gyermeklétszám, az egyházi és alternatív iskolák többszörös túljelentkezésről számoltak be.
2024.05.15

Jön a hibrid bolt!

A napokban zárult le a Pécsi Tudományegyetem által végzett átfogó kutatás az önkiszolgáló kasszák, illetve általában a bolti automatizáció kérdése kapcsán, amely az említett eszközök valós társadalmi elfogadottságát vizsgálta. A több szempontból is meglepő, a témát új nézőpontba helyező eredmények elsőként a XI. Laurel Retail Konferencián kerültek bemutatásra Kecskeméten, a Sheraton Hotelben.
2024.05.15

Jogerős: Választási csalással szavazatokat vásároltak a kecskeméti gyurcsányista baloldalnak

Választási csalást követtek el a kecskeméti gyurcsányista baloldali összefogás érdekében, mely szerint pénzt adtak a szavazatokért a 2022. júliusi kecskeméti időközi önkormányzati választáson. Ezt dr. Szeberényi Gyula Tamás mondta május 15-én egy sajtótájékoztatón. Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, az ebben az ügyben született jogerős határozat előtt is gyanúba keveredett a Király József és társai által vezetett szervezet, ugyanis 2021 második felében az azóta DK-s dr. Siposné Bodrozsán Alexandra vádolta meg Király Józsefet azzal, hogy az előválasztáson szavazatokat vásárolva próbálja őt legyőzni.
2024.05.15

Ilyen volt a 27. Ovi Kupa Kecskeméten

Közel kétszáz óvodás vett részt a szerdán megtartott 27. Ovi Kupán a Csokor Utcai Óvodában. A régi hagyományokra visszatekintő rendezvényen a gyermekek rövidtávfutásban, célbadobásban és távolugrásban mutathatták meg, hogy melyik az erősségük.
2024.05.15

A bolygók és zenészcsillagok várják a zeneszeretőket

Ne hagyja ki a tavasz legnagyobb klasszikus koncertjét! Ezzel a felütéssel invitálja a komolyzene kedvelőit – és minden vendéget egy pohár pezsgővel is köszöntenek majd – május 17-i hangversenyére a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar. A hírös város patinás együttese Elgar Csellóversenyét és Holst A bolygók című népszerű szvitjét adja elő a Hírös Agórában két fiatal, de már világhírű vendégművész, Szabó Ildikó és Leo McFall, valamint az Aurin Leánykar közreműködésével.
2024.05.15

Múzsa: túl van az 50. díjon a Café Marylin

13 magyar és még ennél is jóval több nemzetközi díjat kapott az elmúlt két évben a Aurorafilm Kecskemét Filmműhelyében készült Café Marylin. A nem mindennapi sikertörténet kapcsán volt a Kecskeméti Televízió Múzsa magazinjának vendége Farkas András Attila forgatókönyvíró, producer.