A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt emelt vádat abban az ügyben, amelyben a szervező-irányító szerepet betöltő, alkoholtermékek forgalmazásával foglalkozó vádlottak a külföldről beszerzett áru értékesítését terhelő ÁFA fizetést több éven át fiktív számlákkal kerülték el.
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt egy férfival és egy nővel szemben, akik internetes hirdetési oldalon álnéven regisztráltak és a vételárat előre elkérve olyan műszaki cikkeket hirdettek eladásra, amikkel ténylegesen nem rendelkeztek. Másfél év alatt 102 sértettnek közel 5 millió forint kárt okoztak.
Folytatódott a Silver-ügy tárgyalása a Kecskeméti Törvényszéken tegnap. Ezúttal a Nemzeti Szakértő és Kutatói Központ igazságügyi szakembereit hallgatták meg. Az összesített vizsgálatok alapján, melyek G. János kihantolása után készültek azt állapították meg, hogy „a valószínűség szintjét meghaladóan” az áldozatot halála előtt viperával vághatták fejbe, amelytől elveszíthette eszméletét.
A Kecskeméti Járási Ügyészség súlyos egészségromlást eredményező közúti baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt egy buszsofőrrel szemben, aki nem megfelelő sebességgel közelítette meg az útkereszteződést, amelyben elsőbbségadási kötelezettség terhelte, ezért hirtelen és intenzíven fékezve tudott csak megállni. Az autóbuszon állva utazó sértett emiatt többszörös csonttörést szenvedett.
A Kecskeméti Járásbíróság 250 000 forint pénzbüntetésre és 1 év járművezetéstől eltiltásra ítélt nem jogerős ítéletével egy 26 éves kecskeméti férfit, akivel szemben ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség. Információink szerint a férfi az egyik baloldali önkormányzati képviselő közeli hozzátartozója.
A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki ittas állapotban egy parkolóban várakozó autó sofőrjétől tüzet kért, majd miután nem kapott, előbb a szidalmazta a sofőrt, később pedig az autó szélvédőjébe is beleütött.
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki 3000 forintért és egy doboz cigarettáért a nyílt utcán rabolta ki a kerekesszékben ülő, járásképtelen édesanyját.
Ma kezdődött el az a per a Kecskeméti Járásbíróságon, mely több szállal kötődik a dr. Czeglédy Csaba ellen folyamatban lévő ügyhöz. Abban a perben nagyösszegű, 6 milliárd forintos költségvetési csalással vádolják Gyurcsány Ferenc ügyvédjét. Ezúttal Czeglédy az ügy érdekeltjeként volt jelen a mai tárgyaláson.
A Bajai Járási Ügyészség jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a gépjárművének eladása után, azt a vevőtől kölcsönkérte, majd a rábízott autót, egy hamis adásvételi szerződéssel ismételten eladta. A férfi továbbá jogellenesen használta a vádlott társa által lízingelt traktort is, amit a lízing cég elől el is rejtett.
A Kecskeméti Járási Ügyészség segítségnyújtás elmulasztása, ittas járművezetés és járművezetés tiltott átengedése miatt vádat emelt két férfival szemben, akik segítségnyújtás nélkül elmenekültek, miután egyikük ittasan átvéve a kormányt, közös kocsikázásuk során nekiütközött egy út szélén parkoló autónak, elsodorva annak javítását végző sofőrjét és a mellette lévő babakocsiban ülő kisgyermeket is.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki ittasan a vita során egy konyhakéssel mellkason szúrta élettársát.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki Kiskunhalason besurrant egy idős férfi házába, akitől pénzt követelt, majd azért, hogy az értékeit megszerezze, megfenyegette és bántalmazta is a sértettet.
A Kecskeméti Járási Ügyészség ittas járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban, két napon belül eredményesen bíróság elé állította azt a férfit, aki Tiszakécske egyik utcájában ittassága miatt autójával letért az útról és előbb az út jobb-, majd a bal oldalán is nekiütközött egy-egy parkoló autónak.
A Kecskeméti Járásbíróság 6 év fegyházra és 7 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 32 éves hajléktalan férfit, akivel szemben rablás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította azt a nőt, aki két hónappal ezelőtt szóváltást követően kétszer hátba szúrta élettársát.
A Kiskunhalasi Járásbíróság 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 57 éves – többszörösen büntetett előéletű - kiskunhalasi férfit, akivel szemben kifosztás, lopás és rongálás miatt emelt vádat a Kiskunhalasi Járási Ügyészség.
A Kecskeméti Járási Ügyészség többrendbeli csalás és lopás miatt vádat emelt egy különös visszaeső férfival szemben, aki dohánybolt és benzinkút italpolcainak fosztogatása mellett a házhoz rendelt ételt és alkoholt többször is „elfelejtette” kifizetni.
A Silver diszkóban dolgozó kidobók főnökét keverte gyanúba a ma kihallgatott egyik tanú a bíróságon. A 23 évvel ezelőtt történt emberölés ügyében zajlik a tárgyalás, melyen két biztonságist vádolnak egy fiatal fiú meggyilkolásával. A mai tárgyaláson felolvasták az áldozat édesanyjának vallomásait. Az iratokból kiderül, hogy fia utolsó szavai azok voltak hozzá, hogy „Hidd el, nekem van a legjobb édesanyám, nagyon szeretlek”. Majd elment otthonról bulizni, ám onnan sosem tért haza.
A Kecskeméti Járásbíróság 250.000 forint pénzbüntetésre és 1 év járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 26 éves kecskeméti férfit, akivel szemben ittas járművezetés vétsége miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.