A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása, új pszichoaktív anyag birtoklása, bódult állapotban elkövetett járművezetés és eltiltás hatálya alatti járművezetés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki autójával menet közben áttért a szemközti forgalmi sávba és frontálisan összeütközött egy személyautóval, amelynek sofőrje a helyszínen életét vesztette. Kiderült, hogy „kristály” nevű drog is volt a vádlott által vezetett autóban.
A Kecskeméti Járási Ügyészség bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt három férfi és két nő letartóztatását indítványozza, akiket kedden este öt lajosmizsei helyszínen tartott összehangolt rendőri akcióban fogtak el.
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség állatkínzás és garázdaság miatt vádat emelt egy testvérpárral szemben, akik erősen ittas állapotban éjszaka, a nyílt utcán a közeli udvarból kiszökött libákra lövöldöztek, egy állatot elpusztítva, kettőt megsebesítve.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emberölés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki baltával végzett lakótársával amiatt, mert megitta előle a bort.
A Bajai Járásbíróság gyorsított eljárásban 6 hónap börtönre és 6 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélt egy 38 éves férfit, akit a Bajai Járási Ügyészség állított bíróság elé.
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség fegyveresen elkövetett rablás, zsarolás és különleges személyes adattal visszaélés miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki miután előzetes tervük részeként videóra vette női bűntársa alkalmi szexuális együttlétét, úgy tett, mintha megcsalt férjként rajtakapta volna az asszonyt és egy gáz-riasztó pisztollyal kirabolta a „házasságtörésben vétkes" férfi riválisát.
A Kecskeméti Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt vádat emelt két férfival szemben, akik a megrendelőtől díjazás fejében átvett építési hulladékot ígéretük ellenére nem a hulladék lerakatba vitték, hanem attól egy közeli nádasban szabadultak meg.
A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki tehergépkocsijával a megengedett sebességet jelentősen túllépve az előtte haladó mezőgazdasági járműszerelvénynek ütközött, amelynek következtében a tehergépkocsi jobb első utasa a helyszínen életét vesztette.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emberkereskedelem és kényszermunka, személyi szabadság megsértése, kitartottság, valamint hamis tanúzásra felhívás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a szeretőjével együtt egy iskolázatlan, családi kötődések nélküli ismerősüket prostituáltként dolgoztatta, majd amikor a nő ellenszegült, veréssel fenyegették és bezárták a bérelt apartmanba.
A Kecskeméti Járási Ügyészség jogosulatlan pénzügyi tevékenység, sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt letartóztatását indítványozta annak a banki adósságrendezéssel engedély nélkül foglalkozó férfinak, aki ráadásul 16 ügyfelétől a hitelek lezárására illetve kiváltására átvett összegeket is ellopta.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és közokirat-hamisítás miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki magát „üzleti angyalnak” nevezve, egy 12 főből álló bűnszervezet irányítójaként adótartozással terhelt cégek fiktív átvételét és vagyonuk eltüntetését szervezte.
A Kecskeméti Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt két férfival szemben, akik egy hotel éttermében szóváltást követően ököllel egymásnak estek és csak kívülállóknak sikerült szétválasztani őket.
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt vádat emelt két férfival szemben, akik közel fél éven át titkos üzenetváltást lehetővé tevő telefonos alkalmazás segítségével speeddel, ecstasyval és marihuánával üzleteltek.
A Bajai Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki ittas állapotban akarta elvinni elsős gyermekét az iskolából, de a tanárnő ezt nem engedte. Emiatt az apa előbb ordibálni kezdett a pedagógussal, majd megszorította a kezét és a mellkasánál meg is lökte, így végül a gyermekét magával tudta vinni.
A Kecskeméti Járási Ügyészség büntetőügyben elkövetett kényszerítés kísérlete miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki miután kiderült, hogy pornográf felvételeket kért a közösségi oldalon megismert kiskorútól, a gyermek őt számon kérő és feljelenteni szándékozó anyját a torka elvágásával fenyegette meg.
A Kunszentmiklósi Járási Ügyészség lopás és aljas indokból elkövetett testi sértés bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki egy szabadszállási utcában sétálva összetalálkozott a sértettel, akit pár órával azelőtt lopott meg. A sértett visszakövetelte a még mindig a vádlottnál lévő lopott dolgokat, a férfi azonban nem adta azokat vissza, sőt még meg is ütötte a nőt.
A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki sebességtúllépése miatt a kijelölt gyalogátkelőhely előtt nem tudott megállni és így elütötte a zebrán gyalogosan átkelő sértettet, aki a helyszínen életét vesztette.
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített rablás bűntette miatt vádat emelt azzal a férfival szemben, aki idén tavasszal, Kecskeméten kirabolt egy idős, hajléktalan férfit.
A Kecskeméti Járási Ügyészség minősített embercsempészés bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt vádat emelt egy román férfival szemben, aki azért, hogy a rendőrök elől elmeneküljön, a forgalommal szemben hajtott fel az M5-ös autópályára, majd a mozgó gépjárműből a lehajtó sávban kiugrott. Az irányítás nélkül maradt furgon pedig, 17 emberrel a rakterében, a forgalommal szemben begurult az autópályára.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlapon - kizárólag a felhasználói élmény fokozásának érdekében - ún. sütiket alkalmazunk. A hírportál használatával Ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.