Marco Rossi szövetségi kapitány kedden kihirdette a magyar A-válogatott keretét az októberi Európa-bajnoki selejtezőkre. A nemzeti csapatban ezúttal két kecskeméti játékos kapott helyet.
A Diósgyőrben elszenvedett 3-1-es vereség után Szuhodovszki Soma értékelt az M4 Sport kamerái előtt. Játékosunk elmondta, csak együtt indulhatnak meg előre, továbbra is hisznek egymásban.
Az OTP Bank Liga 8. fordulójában a Diósgyőri VTK vendége volt csapatunk. A jó formában lévő hazaiak nagyon jól kezdték a találkozót, ami döntőnek bizonyult.
Tomic a szerb válogatottal a vb-kvalifikációs elitkörben szerepel Ukrajna ellen, míg Bencsik, Fekete és Pál a magyar nemzeti csapattal Svédország ellen játszik edzőmeccseket.
2023. szeptember 22-én, 70 évesen itt hagyott bennünket egykori focista társunk, fiatalkori barátunk Oskolás Sanyi. Több mint egy évtizeden keresztül szórakoztatta játékával a közönséget, de önmagát és játékostársait is.
Szűcs Kornél számára különleges élmény lesz a vasárnapi bajnoki, hiszen nyáron szerződtetett védőnk éppen nevelő egyesületétől, a Diósgyőrtől került hozzánk. "Szücsi" először lép pályára korábbi csapata ellen, melyet már nagyon vár.
Az OTP Bank Liga 8. fordulójában csapatunk a Diósgyőri VTK vendége lesz vasárnap 17:30-kor. Az újonc kitűnő formában van eddig, így újabb nehéz összecsapásra számíthatunk idegenben.
Vasárnap 17:30-kor a DVTK vendége lesz csapatunk az OTP Bank Liga 8. fordulójában. Sűrű időszakot zár le ezzel a mérkőzéssel csapatunk, s bár nagyon jó ellenfélről van szó, Szabó István bízik az eredményes szereplésben.
Az OTP Bank Liga vasárnap a DVTK otthonában folytatódik a KTE számára. A 17:30-kor kezdődő bajnoki kapcsán itt van minden fontos tudnivaló a szurkolók számára.
Az OTP Bank Liga 1. fordulójából elhalasztott bajnokin, csapatunk a címvédő Ferencvárosi TC vendége volt a Groupama Arénában. Kiélezett mérkőzésen becsülettel küzdöttünk, de ez most nem párosult pontszerzéssel.
Második mérkőzésére készül az SG Kecskemét Futsal a héten. A hétfői, Haladás elleni vereséget követően égetően fontos lesz a kék oroszlánok számára, hogy bezsebeljék a győzelmet hazai környezetben az újonc Maglód ellen.
Szerdán 20 órakor az FTC vendége lesz a KTE az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzésen. A találkozó kapcsán Szabó István is megosztotta gondolatait és várakozásait.
Szerdán az 1. fordulóból elhalasztott bajnokin az FTC vendége lesz a Kecskeméti TE 20 órás kezdéssel. Ez lesz a két együttes 16. összecsapása már az NB I.-ben.
Az OTP Bank Liga 7. fordulójának nyitómérkőzésén a Mezőkövesdet fogadta a Kecskeméti TE, a találkozót a vendégek 2–0-ra megnyerték. A meccs után a vezetőedzők értékeltek.
A válogatott szünet után a Mezőkövesdet fogadta a KTE csapata az OTP Bank Liga 7. fordulójának nyitómérkőzésén. A találkozón semmi sem jött össze hazai oldalon, míg a Mezőkövesd Drazic kimagasló teljesítményével elvitte a pontokat.