Kategória: Sport
2023.03.10

Palkovits István volt a Kiemelő vendége

Múlt szombaton Palkovits Istvánt „örökös lánchidasnak” választották az iskola jótékonysági bálján. Ezen felül edzőtábori felkészüléséről, versenyeredményeiről és a kitűzött célokról is beszélgetünk Palkovits Istvánnal, a KARC atlétájával a Kiemelőben.
2023.03.08

Sportmagazin: hamarosan átadják a Katona József Gimnázium sportcsarnokát

110 éves álom válik valóra azzal, hogy 3-4 hét múlva megkezdheti működését a Katona József Gimnázium új Sportcsarnoka. Erről beszélt a Kecskeméti Televízió Sportmagazinjában Csáki Tibor igazgató, aki a műszaki átadás-átvételi eljárásról érkezett a stúdióba. A műsorban elhangzott, hogy az új sportközpontot Dunszt Ferenc mesteredzőről, az intézmény egykori testnevelő tanáráról, Kecskemét röplabdasportjának egyik megteremtőjéről és felvirágoztatójáról nevezik majd el. A létesítmény az ország egyik legmodernebb sportcsarnoka lesz, ahol természetes fény mellett is lehet majd sportolni.
2023.03.08

Dr. Filus Andor: nyáron kezdődhet el a Széktói Stadion pályájának teljes felújítása

Hamarosan folytatódik a Széktói Stadion felújítása. Erről beszélt a KTV Sportmagazinjában dr. Filus Andor, a KTE ügyvezetője. Mint a műsorból kiderült tavasszal születhet központi döntés a stadion újabb támogatásáról, amelynek nyomán nyáron elindulhat a teljes pályaszerkezet felújítása. A munkálatok 8 hetes időszakában fűthetővé teszik a területet, megoldják a vízelvezetést és új gyepszőnyeget alakítanak ki.
2023.03.06

Már kaphatóak a Vasas elleni hazai meccs jegyei

A Kecskeméti TE a második helyről várhatja az OTP Bank Liga utolsó, harmadik körét. Az első mérkőzésre hazai pályán a Vasas ellen kerül sor március 12-én (vasárnap) 14:05-kor. A 23. fordulóban tehát az újoncok csatáznak majd, a jegyeket már most meg lehet vásárolni. Fontos hazai találkozó jön, legyünk minél többen most is a már teljesen nyitott Széktói Stadionban.
2023.03.03

Scoregoal: Dávid Richárd kétszer is betalált Izrael ellen

Hat gólt lőttünk csütörtökön Izraelben, ezzel megvan a második hely a vb-csoportban. Férfi futsalválogatottunk 6-1-re megnyerte izraeli világbajnoki selejtezőjét. A hat magyar gólból kettőt a Kecskeméten futsalozó Dávid Richárd jegyzett. Az egyiket megelőzően csapattársa, Pál Patrik adta a gólpasszt. Kedden a horvátokkal játszunk a debreceni Főnix Arénában.